Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/26829
|
2026-05-22
Majdnem 2 év eltelt, mióta nem írtam ide.
Sok minden változott.
Élvezem a csendesebb időket, az új elfoglaltságaimat. Mondhatni kissé bezárkóztam, de jó döntés volt. Már nincs annyi hullámvölgy, mint korábban. A 20-as éveimet lezártam, és búcsút mondtam a csapongó énemnek.
A mindennapi küzdelmek ugyanúgy részei maradtak az életemnek, de már legalább az okát tudom, miért éreztem mindig is nehezített pályán magam. És a legfontosabb, hogy ez segít az elfogadásban.
Sok-sok évig kerestem a választ, miért működöm másképp, miért lógok ki a sorból, miért nem tudok beilleszkedni, miért néznek rám furán az emberek, miért bántok meg másokat, és még ha körbe is vettek, miért voltam magányos.
A dolgok sosem mentek olyan könnyen, mint másoknak, amit rengetegszer kudarcnak éltem meg, és ez aláásta az önbizalmam. Amíg folyamatosan azért küzdesz, hogy normálisnak tűnj, hogy elfogadjanak, addig nem tudod a saját életedet élni.
Már nem új szó számomra a neurodivergens kifejezés, ami tulajdonképpen megmagyarázza az eddigieket. Mindent, amit átéltem. Persze a gyerekkorból hozott traumák is ott vannak a háttérben, de a kettő szorosan összefügg. És már nem akarok küzdeni ellene. Vannak dolgok, amikben ha megszakadok se tudok változást elérni, mert egyszerűen így működöm. Olyan dolgokon próbálok javítani, amik a hétköznapjaimban segítenek, és meg akarom tanulni, hogy tudok ezzel úgy együtt élni, hogy az előnyömre fordítsam.
Az utóbbi két év egy hosszadalmas, de kifizetődő, és életre szóló önismereti munka volt. 30 év kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mi a "bajom". Már ez is egy nagy szó. De a legjobb az egészben, hogy valójában nincs is bajom, nem csak simán elcseszett vagyok, mint ahogy korábban gondoltam, hanem más aggyal, más idegrendszerrel születtem.
A kreativitásom, ami az életem meghatározója, az analitikus gondolkodás, és a mély tudásvágy, a felfedező gyermeki én, ami nem halt ki belőlem (és szerintem sosem fog) - ennek is köszönhető. A sok hátulütő mellett ezeket az ajándékokat kaptam, amiket régen nem tudtam értékelni, de ma már örülök neki, és el sem tudnám máshogy képzelni az életem.
Az emberekkel való kommunikáció sosem volt az erősségem, de már kezdem ezt is elfogadni. Éveken keresztül mindenkinek meg akartam felelni, ez volt a túlélésem alapja. Ezt nagyon nehéz kiölni magamból, viszont már sokat fejlődtem benne, sokkal ritkábban teszek olyan dolgokat, amiket nem szeretnék, csak azért, hogy normálisnak lássanak.
Az alkoholtól teljesen megszabadultam. Rájöttem, hogy annyi minden érdekel, és az ezekkel töltött idő betölti azt az űrt, amit éveken keresztül tátongott bennem.
Persze bizonyos dolgok ugyanúgy nehézséggel járnak, a dolgokba való belekezdés, feladatok közti váltás, az energiám beosztása, és még sorolhatnám. De már nem hibáztatom magam olyan mértékben, hanem inkább próbálok együtt élni vele.
A következő lépés, amire még nem vettem rá magam, hogy megismerjek hasonló embereket. Lehet eljön egyszer ez a pillanat is.
|
