Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/72623
|
Egyszer se veri...
...ezt vissza az élet kenden, Döbrögi úr
Lacikám, egy laza fröccsöt?
Nyirokmirigyrák, ha ennél szörnyűbb magyar szót találsz… Ha megszavaztatnák az öt legcsúnyább kifejezést, a nyirok és a mirigy biztos benne lenne, mintha a Csongor és Tünde boszorkányának valamilyen felfokozott változatát nevesítenék. A rák, hát ez nem olyan otromba szó, de elég ijesztő.
Limfóma, Döbrögi úr, közölte a diagnózist a fiatal doki, mintha valami jelentéktelen nagymama-baj lenne, úgy hangzik. Nem egészen, a kór már az egész szervezetben elhatalmasodott, csontok, lép, máj, minden szerv érintett. Így szerzett értelmet, igazolást az utóbbi hónapok gyanúja, a hőemelkedés, émelygés, éjszakai izzadás, gyengeség. Meg persze a csomócskák, mint kiderült, nyirokcsomók a nyakamon. Ha kezelik, tizennégy hétig élhetek, a terápia minden mellékhatásával megátkozva, járhatok naponta a klinikára. Ha nem kérek gyógyszereket, három hónap az átlagos várható élet. Velem ne kísérletezzenek, megvagyok én magam is a betegségemmel!
Fél éve kapom a nyugdíjam. Kevéssel hatvan fölött, eddig nem sok mindent adott az élet. Kisebbik fiú voltam, a külső Váci-úti szoba-konyhában laktunk négyen. Az általánosban mindig akadt egy-egy Ludas vagy Matyi, aki viccesnek tartotta, hogy jól elverje a Döbrögit. Hiába, vesztesnek születni kell. Olyan városba, családba, helyzetbe. Egy idő után már nem is állsz sorba a szerencsédért, nem lihegsz, nem izzadsz, úgyse érhetnél el semmit. Persze, a győztesek is születnek, de százból csak egy lesz a bajnok, ez adhatna valami elégtételt a született veszteseknek. Város, család, helyzet?
Milyen család? Bátyám, Zoli, négy évvel idősebb nálam. „Nem, fiam, a Zoli most érettségizik, most te nem mehetsz gimnáziumba. Szakközép, jó szakma, korán kereshetsz is valamit hozzá, esztergályos, annak mindig lesz kenyere. Aztán meg minket is segíthetsz, a bátyád egyetemre megy. Elég teher ez a családon.” Jogász lett, Doktor Döbrögi Zoltán, gyorsan ki is költözött a kis lakásból. A diplomaosztás után már nem sokat láttuk, csak jöttek a hírek, lakást vett, kocsija van, most meg nyaralni volt. A lépcsőház kelkáposztafőzelék-szaga zavarta, vagy csak az anyai faggatózás, és fiam, lányok, család, gyerek?
No, ezeket a kérdéseket nálam megspórolhatta anyám, Julival gyorsan összeházasodtunk, jött is a három gyerek, apám meghalt negyvenöt évesen, infarktus, mondták. Anyám kiköltözött a konyhába, mi belaktuk a szobát. Bátyám évente egyszer jött el hozzánk, karácsonykor, francia pezsgőt hozott, behűtve optimális hőmérsékletre, azt gyorsan meg kell inni, nem lehet visszadugózni. Soha nem kérdezte, hogy éltek, kell-e valami segítség. Évente váltott sportkocsijára tátotta a száját a szomszédság, no, ennek aztán jól mehet.
Nekünk kevésbé ment jól, a nagyipar kihalt Angyalföldről, alkalmi munkák, kisegítés, szociális segély. Julit is elvitte valami petefészekrák, a gyerekek is elköltöztek, kollégiumba, ide, oda, anyóshoz, albérletbe. Anyámat is elszólította öt éve a kaszás.
Zoliról- nem, ne bratyizzunk, Zoltánról aztán inkább csak az újságok pletykarovataiban hallottam, engem, egyedül már nem látogatott. Ilyen stikli, ott megcsapolt támogatás, valahogy mindig kihúzta a fejét a hurokból. Tudod, minden embernek van egy értéke, mondjuk, nullától kilencig. Mennyire ember, hogy állta meg a helyét az életben. Aztán meg van egy helyiértéke is, mint a számtanban, egyes, tízes, százas… határ a csillagos ég, hogy milyen fontos pozícióba került. Mondjuk, én hatos voltam, de a piramis alapján, az egyesek között. Ha valaki csak egyest vagy kettest kapna, de a százas helyiértéken, akkor igazából többet érne. De mi van akkor, ha valaki egy nagy nulla, azt akármilyen magasra viheted, a szám értéke akkor is nulla marad!
Tudod, ahogy így visszagondolok… Mit is kezdhetnék még ezzel a rövid idővel? Zoltán egyedül él, hatalmas háza Budán, nyaraló a Balatonon, azt írták, az Adrián is szerzett valamit. Se kutyája, se macskája. A Mari a gyárból, mikor fölmondtak neki is, hozzá járt takarítani. Őt is jól ugráltatta, nem is fizetett mindig, el is küldte egy idő után, mondvacsinált ürüggyel. No, a Mari mesélte, valamilyen telefonbeszélgetést hallott véletlenül, hogy Zoltánnak még végrendelete sincs, ha meghal, az egész vagyona a legközelebbi rokonaira száll, azaz az én gyerekeimre. Milyen is ez, jogász végrendelet nélkül, mintha egy orvos nem ismerné a saját vércsoportját!
Csak egy kicsit segíteni kellene a sorsnak! Szereztem egy pisztolyt a kínai piacon, meg néhány töltényt is. Most majd én látogatom meg Zoltánt, és ez lesz az első és egyben az utolsó jelenésem is. Majd valamikor megtalálják, elkezdenek nyomozni, tán még meg is csípnek. És elítélnek életfogytiglanra. Az én életem addigra biztos elfogyott már.
Még egy fröccsöt, Lacikám?
|
