Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

áDy - I have lot of deamons...where is my angel? naplója


KisKakas [2829 AL], gazdája áDy - I have lot of deamons...where is my angel?
Na...itt a vers!!! (NEM A KERT)

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/2829
Na...itt a vers!!! (NEM A KERT)

A leghosszabb versem

Minden egyes könnycseppel közelebb kerül,
S a zord kaszás majd elragad végül.
A véremet akarja, vagy az utolsó lehelletem,
De én mindig pofán köpöm, s kész, mentem.

Kerget engem ez a rohadt szemét paraszt,
Nem nyugszik, míg keresztre nem akaszt.
Apám utál, s csak ront ezeken,
Szárad-e még könny ezeken a kezeken?

Minden napom így telik, számolom a perceket,
S rossz gondolatok sorozata fertőzi eszemet.
Minden buja és haragos gondolat bennem él,
Agyamban mindenki gonosz, öl és kefél.

Éjszaka gyötör egy álom, mikor megvan mindenem,
Aztán egy pillanat alatt mindenem elvesztem.
Felébredek és vérben úsznak szemeim,
Dehát bazdmeg...tényleg nincs semmim.

Mikor az üveget szopom, vagy a dzsoját gyújtom,
Nem változik semmi, marad minden, tudom.
Várom a hét végét, hogy végre pihenhessek,
De pihenni nem tudok, ha hozzá nem mehetek.

Éjjel csak ülök az ablakban, elmélkedem,
Hol ronthattam el, miért kell szenvednem?
Vagy csak a világtól a gyomrom fordul fel,
Attól, hogy már mindenkivel vigyázni kell.

A szerelem se jött be soha nekem,
Vagy én vertem át őket, vagy ők engem,
Kegyetlen játékaimat mostanra meguntam,
Szerelem kell nekem, ezeket mindig utáltam.

Az élet ad és gyorsan el is vesz,
Ember itt nem nyer, csak veszt.
Élvezzük az életet, s illúziókat gyártunk,
De nem vesszük észre, hogy pórul jártunk.

Minden kiejtett hang hazugság csupán,
Kérdésed olyan, mint a szar a kukán.
Nem kellesz, hülye vagy, hogy nézel ki?
Én elküldöm úgyis, jöhet ide akárki.

Pengetem a gitárt, s szárnyal a szellemem,
Hozzád szárnyal, csak hozzád szerelmem.
Eldobom az üveget, a decket, csak hogy veled legyek,
Lehet, ha igazán szeretsz soha el nem megyek.

Párnára hajtom a fejem, vagy puskacsőre,
Elhívlak és leülök veled egy lépcsőre.
Elmondom, mit érzek, s te megfogod a kezem,
Felemellek, s nem veszem le rólad a szemem.

Reggel melletted ébredek, s te átkarolsz engem,
Ilyenkor érzem igazán, hogy minden rendben.
Elindulok munkába, s te csókkal búcsúzol,
Ne menj még!!S az ajtóból visszahúzol.

Egy szép nap aztán előbb érek majd haza,
S látom, hogy a szádban van a haverom fasza.
Vérben forgó szemeim csak titeket néznek,
Mérgemben nem szólok semmit, csak elmegyek.

Egész éjjel kimaradok, s reggel se köszönök,
Kérdezgetsz, de én a pofádba röhögök.
Fogom a pisztolyt és beléd eresztem a tárat,
Újratöltök és lövök a haverba is egy párat.

Elviszem testeteket, s belököm a folyóba,
Majd belekarcolom a nevem egy golyóba.
Azt a tárba töltöm, majd felhúzom,
De mielőtt vége, ezt a verset megírom.

Itt ülök, kezemben fegyver, s szememben a könny,
Örömmel a kezébe adom magam, úgyis mindjárt jön.
Motyogok valamit és meghúzom a ravaszt,
És már húz is magával az a szemét paraszt.

S a rémálomból felébredvén gyerek vagyok ismét,
Nem ismerem még a csalódások fanyar ízét.
A láttottakat elkerülöm, javítok életemen,
Ne lehessen gyűlölet az én szívemben.

De minél inkább igyekszem, annál többet bukom,
És a kegyetlen játékaimat is egyszer megunom.
Ekkor tudom, hogy ez az én sanyarú sorsom,
Élni, szenvedni s már hozzák is koporsóm.

Barátaimnak nem szólva semmit, egyszer elmegyek,
Elmegyek, hogy a sok rossz helyett jót tegyek.
A világban nagy nyomot hagyni vágyom,
Azért, hogy ne teljesülhessen az álmom.

S a jónak kiapadt forrását se találom,
Mert rossz minden már e világon.
Majd ráakadok egy nőre, kinek gyönyörű szeme megigéz,
Haja barna, bőre fehér, s ajkai édesek, mint a méz.

Ő azt látja, ami vagyok, s nem zavarja, mit lát,
Lehet, hogy ő az, aki engem nem basz soha át.
És akkor eszembejut az álmom, s a kezét elengedem,
Nem akarom érezni a fanyar ízt, mert megelégelem.

Felszállok az első gépre, s hazautazom,
A gépen viszont kibaszottul unatkozom.
Írom a versem, s közben az álmot átkozom,
Hazaérve mindenkinek a régi formámat hozom.

Ismét magányosan élem életem, majd meghalok,
De körbejártam a világot, ennyit felmutatok.
Odaát az életem mesélem a lelkeknek,
Hát nem is volt rossz életem, rádöbbenek.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat