Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/
|
2013-02-25
Jajj máár..
Mióta nem tudok egy értelmes bejegyzést írni..
Csak olyan káoszosak a dolgaim..
Tegnap találkoztam Tündér Lalával :), pénteken pedig Szilárddal..
A pénteki találkozásból annyi derült ki számomra, hogy Szilárd tökre odavan. Elkísért a Helláig és még ott is ült velem egy fél órát. Az se számított volna szerintem, ha egy huzatos pajta lett volna anyu munkahelye... :D Mármint ez most tök pozitívum az én szememben. Neki én kellek, nem számít, ki mit gondol, mond, érez, ő engem szeretne. Kár, hogy az élet ennél bonyolultabb. És úgy általában mindenért kár. Bár, ha ő most nem is így érzi, pár év alatt alakulhatunk mindketten annyit, hogy jól vagy jobban összepasszoljunk.
Ebben az elgondolásban persze az a vicces, hogy én hosszú távra tervezek Lalával.. Viszont adódik a kérdés, hogy akkor miért gondolkodom egyáltalán azon, hogy mi lesz Szilárd és köztem évek múlva. Erre mondjuk nem tudom a választ.. :D
Na, ugorjunk.
Kedden, csütörtökön és vasárnap is találkoztunk. Mer a szombat Marcié.. :) Mondjuk most mosolygok ezen, de lehet, hogy idővel nem így fogom gondolni.
Kedden a STEXben voltunk. Jó volt végre látni és beszélgetni. Csomó dolgot tisztáztunk meg elmesélt mindenfélét. Amúgy tök furcsa, hogy ez 6 napja volt, annyi minden történt azóta.. Aznap este elég sokáig sikerült maradni, úgyhogy haza is hozott, aztán búcsúzásnál elcsattant az első csók is. ^-^ =]
Meg is kérdezte. :) Ja és vicces volt, azt mondta, hogy talán jobb lenne ennyiben hagyni és ne siessünk el semmit. Aztán meg így nézett és mondta, h úristen, sose mondtam ilyet, nem is tudom honnan jött. És megcsókolt.. :)
Aztán másnap este megnéztem a Facebookját és nem tudtam túltenni magam azon, amit láttam. Marciról rengeteg kép meg együtt. Édesek voltak, csak így tudatosult, hogy neki sosem leszek az első és.. Nem is tudom kifejezni, de valahogy nem tudtam túltenni magam rajta. Anyu meg csak rátett egy lapáttal, mondván hogy hát, te hülye vagy, gyereke van? Én tudom, hogy nem úgy kellett volna kiderülnie, hogy ott ülök a gépe előtt totál lesokkolva és kijelentem, hogy róla nem nagyon van kép, csak a kisfiáról.. De egyszerűen nem voltam másra képes. Aztán feljöttem a szobámba, odabújtam Nyuszihoz és sírtam. Muszáj voltam levezetni a szomorúságot és azt a szorongató érzést valahogy. Sajnos még mindig letargikus hangulatomban felhívott ő.. Felettébb szórakoztató telefonbeszélgetést folytattunk, ő aggódott én meg azt sem tudtam, mit mondjak.
|
