Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje: http://teveclub.hu/naplo/155884
|
2006-01-22
Róma az örök város. 2500 év emlékein tapos lábunk, a város egy világbirodalom központja volt többszáz éven keresztül, és egy világvallás székhelye.
Már a pályaudvar elhagyása után lenyűgöz Diokletianus fürdőjének maradványa, rengeteg épületet emeltek a romokon illetve az épület köveiből. A Repubblica tér sarkán Santa Maria degli Angeli templom simul bele a fürdő falaiba. Gerytől elindulva a Forum Romanum felé tartunk. Nem tudom, miért kell nekünk mindig minden objektumot hátulról megközelíteni, talán Kalóz térképolvasási képessége mégsem határtalan. Valahol hátul-középen hatolunk be a Forumra. Térdmagasságúra lekopott hatalmas antik templomok, szanaszét heverő köveket fényképező japán csoportok, képzeletünket előszedve felépithetnénk az antik Rómát. Diadalivek, Colosseum. Január közepén is sor, röntgenes beléptető rendszer. Romjaiban is impozáns épitmény, a belépésnél kereszt, a keresztény áldozatok emlékére.
Kilépve ebédidő, elkerüljük az agressziv csalogatókat, és találunk egy inkább helyiek által látogatott paszta-vendéglőt két utcával arrébb.
Visszasétálunk a Forumon, engem kissé akadályoz második vérhólyagom. A Capitolium mellett ellépcsőzve megérkezünk római négy napunk során elpször, de nem utoljára a Piazza Veneziara. Viktor Emmanuel emlékműve valóban szörnyű, de jellegzetes. Oldalában 3. századi templom romja, valami csodás lehetett, még a köveit sem hordták széjjel. Tovább a Trevi kút felé. Róma egyik legismertebb nem-szakrális épitménye. A tér tele, a jelenlevők 80 százaléka japán, a többi rendes ember: pakisztáni, szomáli, arab, amerikai turista. Kissé megfáradva, a sok élménnyel gondolatainkban szálláshelyünk felé indulunk. A busz vagy 40 percig nem jön, de végül csak csöngethetünk a Szent István ház kapuján. Recepcióban kedves nővérek, már vártak. Szobánkban friss nyomat : Isten hozott a Teveklub- szignóval- Gery figyelmessége. folyt.köv.
Már megint Casablanca
Az autópálya Casablanca felé európai szabvány, leállósávval, rendezett kereszteződésekkel. Az engedélyezett sebesség mégis csak nyolcvan kilométer óránként. A Középső-Atlasz itt már csak 150 méter magas, a „hágót” könnyedén veszi buszunk. Az út mentén kiszáradt datolyapálmák tömege, abbahagyták a ligetek öntözését, mert a vízre a golfpályák füvének van szüksége.
Casablanca négymilliós város, a nevében is szereplő fehérség már messziről látható: a belváros Dél-Franciaországot idéző többemeletes házait fehérre festették. Naponta négyszer sikerül csúcsforgalmat játszani: reggel, délben haza sziesztázni, majd vissza és délután. Mi a délutánit élvezhetjük, legalább van idő mesélni a városról.
Az óváros lestrapált, a szukot 1920 körül teljesen átépítették. Elhaladunk St. Exupery, a Kis herceg írójának volt lakóháza mellett. No, és merre van a Rick’s Café, a Casablanca című Kertész Mihály-film színhelye? Hiába keresnéd, a filmet a negyvenes években, a kollaboráns francia kormány protektorátusa alatt teljes egészében Hollywoodban forgatták. A nyolcvanas években hasonmását rendezték be az egyik nemzetközi hotelben, egy italért a környéken szokásos ár ötszörösét kérik.
Tengerparti sétány épül, ha elkészül, biztos szép lesz majd. A város legismertebb építménye a II.Hasszán, az előző király által építtetett nagymecset. A tengerparti sétányról lépsz a mecset felé, a kiszolgáló épületek és oszlopsorok alakja és arányai megdöbbentően hasonlítanak a Szent Pál térre. Egyszerre százezer ember fér bele, a ház fele a tenger fölé lóg, el is kezdett már süllyedni az alapja. Szabad benéznünk a nyitott kapun keresztül, belépés turistáknak csak délelőtt, kapupénz ellenében. A WC (és lábmosóhely a zarándokoknak) egyszerre több ezer embert is ellát, márvány falai arról tanúskodnak hogy nem kímélték a pénzt az építkezésnél. Tengerparti étteremben élvezhetjük utolsó vacsoránkat, az étkezés előtti rövid sétánkon négy piros lámpás ház is üzemel már a háztömbnyi területen. Vége a tíz napnak, gyönyörű, változatos ország, jobb politikai vezetőket érdemelne. Éjszakai repülés, St. Exupery után szabadon, Frankfurt, Graz.
Az utolsó pillantás az országra? A Dadesz völgyében, a folyóoázisban ötéves fiú kíséri a nagyobbacska gyerekek baksist követelő csapatát. Kinyújtaná ő is a kezét, aztán mégiscsak visszahúzza, a zsigereiben érzi talán: minden segítségnek, minden alamizsnának, amelyik északról és nyugatról jön, ára van, valami sokkal értékesebbet kell adni, feladni érte.
|