Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/155884
|
Kibbuc
Elindulunk éjszakai szállásunk felé. Galilea közepén, egy Kibbuc-hotelben fogunk megszállni. Mi is ez a kibbuc? Az elsőt 1909-ben alapította húsz Oroszországból jött zsidó fiatal. Kezdetben a kibbucok csak mezőgazdasággal foglalkoztak, mintegy visszavezetve Mózes népét az alapokhoz, a földműveléshez. A világ minden tájára szétszóródott zsidók általában mindennel foglalkoztak, csak ezzel nem: kereskedtek, ovoskodtak, ügyvédkedtek stb. A kibbucok alapításánál mindig ott volt a Jewish Agency, a diaszpóra (a szétszóródott zsidóság) adományaival segítve a Szentföldre visszatelepülőket. (A Szövetséget 1929-ben alapították, de előtte is volt hasonló szervezet.) Földet vettek a palesztinoktól, akik szívesen továbbadták a völgyekben fekvő, télen-tavasszal mocsaras, maláriával, kolerával megáldott területeket. Ők meg maradtak a hegytetőkön, az egészségesebb, bár szárazabb részeken. Mi kell a mocsarak lecsapolásához? Szervezett munka, csövek, szerszámok- és sok pénz. A csapatok jöttek a világ minden sarkából, termővé tették a lápos területeket. És ezzel hozzájuk került a Közel-Kelet legfontosabb kincse: a víz. A hegytetőn meg, mivel a völgyben kimerték a kutakból, már nem jutott a folyékony aranyból. Ezzel el is érkeztünk a régió napjainkig érvényesülő konfliktusához, a víz igazságtalan elosztásáig.
Az első kibbucok a megvalósult kommunizmust példázták. Mindenki képességei szerint dolgozik, és igényei szerint részesül a megtermelt javakból. Fizetést nem is kaptak a tagok, csak természetbeli javadalmazást. Felépültek ugyan külön házacskák a pároknak, de az étkezőhelyiség közös volt, és a gyerekek egy külön, közösségi házban laktak, a szülők csak napi egy-két órára "kapták vissza" csemetéiket. Magántulajdon se volt, aki elhagyta a kibbucot, nem vihetett magával semmit.
Ma 270 kibbuc áll Izraelben, kb. százhúszezer lakossal. Nagyrészük még mindig mezőgazdasággal foglalkozik, de sok ipari és vegyes falu is van. Negyven kibbucban van "hotel" is, ahol kezdetben a látogatókat és időszakos munkásokat helyezték el, de néhány évtizede turistákat is fogadnak.
Az idő múlásával persze minden más lett. Minden kibbuc maga dönti el, hogyan szervezi az életét. A kezdeti népgyűlési demokráciát felváltotta a választott irányító testület. Fizetést is kapnak a tagok, méghozzá funkciótól, teljesítménytől függően különbözőt. Nyugdíj is jár az időseknek. A családok kis házacskákban laknak, gyerekeikkel együtt. A közös étkezőt csak ünnepnapokon használják.
A mi hotel-kibbucunk hegytetőn áll, itt választottak maguknak területet az alapító apák-anyák. A hotel megfelel közép-európai három csillagos kategóriának. Korrekt szobák, internet az előcsarnokban. Rengeteg iskolai osztály, tanulmányi kirándulást tesznek talán. Szobakiosztás, Amos megenged magának egy kis tréfát:
-Kohlmeier úr!
-Kohlschreiberrrrrr- dörren vissza kedvencünk.
Van uszoda is! Megnézzük? Már zárva, különben is férfiak, nők csak időben megosztva használhatják, nők csak egyrészes fürdőruhában. Akkor sétáljunk egyet!
Langy szellő billentgeti a fák leveleit. A házacskák a partmenti horvát üdülőtelepre hasonlítanak, kis kertecske minden épület előtt, hol virág, hol zöldség benne. Néhány virágzó bokor, gyerekjátszótér, szertorna-gyakorlósor, grillezőhely, szerelmespárok ösvénye. Vastag, magas drótkerítés- a közelben arab falvak vannak. Istállók marhának, szárnyasnak. A hotelben nincs animáció- nem is hiányzik, jó éjszakát.
Reggel Amos tart kiselőadást kibbucológiából. Csapatunk érdeklődve követi, kivéve Kohlschreiber úr, a legtávolabbi sarokba helyezi székét, és látványosan "mást csinál".
Kezdetben nem a vallásos zsidók jöttek kibbucba, de ez a mienk már többedik generációs: 1949-ben, tehát az államalakítás után kezdtek bele. Meglátogatjuk a zsinagógát, férfiaknak sapkácskában, nőknek ma nem kötelező a fejkendő. Középen a férfiak padsorai, oldalt a női ülőhelyek. Amos szemlélteti, hogy is zajlik egy istentisztelet: a rabbi olvas valamit az oltárnál, a hallgatóság beszélget, üdvözli a későn érkezőket, lapozgat a saját könyvében. Az egész olyan... szóval nem keresztényes. Meglátogatjuk a könyvtárat is, Tóra, Talmud szentírási szövegek, bírói itéletes könyvek (rabbi = bíró, tanító). Este hetvenöt éves kibbuc-lakó asszony mesél az életéről, ezt se hagyhatjuk ki!
A hölgy kerekes járókerettel érkezik, ha nem beszélne tökéletesen németül, azt hinném, a pesti Zserbóban vagyok. 1930-ban született, balszerencséjére Németországban. Szülei előrelátóan Angliába küldték, még a táborba hurcolás előtt. Angol családban nőtt fel, rokonairól, szüleiről azóta se hallott. Tizenkilenc évesen eldöntötte: Izraelbe települ. Otthagyta titkárnői állását, és tizenhét kofferével (ruhák, könyvek, magassarkú cipők) hajóra szállt, másik ötven angliai zsidó fiatallal. Az előkészítő csoport a dombtetőn választott területet, a Jewish Agency által felajánlott három hely közül. Ide költöztek hát a nagyrészt nagyvárosi fiatalok. Kezdetben sátorban laktak, valami kezdő tőkét, magot, eszközöket kaptak az Agency-től. Meg egy tanácsadót is, de mivel mezőgazdasági szakemberből sajna hiány volt, pénzügyi szakembert.
Kőmentesítették a területet, kereskedtek az arabokkal, túrták a földet. Vettek szép Holstein marhákat, de azok nem állták a klímát. Szép lassan házakat építettek, meg közösségi épületeket. mangót, kiwit, uborkát termeltek eladásra, a létszükségleti termények mellett. A kezdeti közös gyerekházat néhány év után megszüntették. Iskolát szerveztek, majd a gyerekek nőttek: középiskolába már a szomszéd városba jártak. Ha valakinek hegedülni volt tehetsége, fogadtak mellé zenetanárt a közös pénzen.
Előadónknak három gyereke van, mindhárman egyetemet végeztek, csak az egyik él a kibbucban. A tizenkét unoka közül öt egyetemista, négyen épp a katonai szolgálatot töltik. Ő is, családja is hazatért: majd kétezer éves távollét után.
|
