Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/155884
|
Marokkó
Az ezerkettedik éjszaka
Fölébredsz az éjszaka kellős közepén, szokatlanok a zajok, az illatok- nem, nem otthon vagy. Szálloda, hány óra van, kettő, mutatja a mobil kijelzője. Otthon mennyi lehet most? Mindegy.
Hány repülőteret kell még megnézned, hány országot kell megismerned, ismeretlen szagok, színek, ízek… Nem volt még elég? Hány fal hasadékába kell még, hitetlen Tamásként, beleilleszteni az ujjadat?
Régebben másként utaztunk. Évezredekkel ezelőtt gyalog, ki lóháton, száz éve vonattal, mekkora újdonság volt az akkor. A család elautózott időnként, a hatvanas években, a Balatonra, félúton, Fehérvárott mindig megálltunk egy cukrászdában. Nem volt még autópálya, az a száz kilométer is hosszú volt egyszuszra. Húsz éve számolgattuk ötven dollárunk meg a zokniszárba dugott, tiltott kis többletet, mire lesz elég a vasfüggöny másik oldalán?
A gép Casablancában landol, a márciusi éjszaka köddel fogad. Akárhol is lehetnénk a világban, de a háttérben pálma magasodik. Összeáll a csapatunk, modern busz döcög északnak, balról a tengert köd fedi. Rabatban alszunk először, a casablancai hotel túl drága lenne, meséli idegenvezetőnk. Bécsi, negyvenes nő, a helyiekkel keverék nyelven értekezik, francia, arab, berber szavak keresik a nyelvtant. Harmincadszor jár Marokkóban, mindenkit ismer az útvonalunk mentén. Marokkóban, női idegenvezető? Mindig fogadnia kell egy helyi férfit is, legyen respektusa a csoportnak, nem baj, az úr majd segít a lassúskodók, mindig lemaradók terelésében. Vezetőnk nem sodró egyéniség, a szeretett Marokkót is szkeptikusan figyeli, vizsgálja mindig újra- át tud-e majd törni az ország szépsége az interpretálás (időnként zavaró) falán?
A rabati éjszaka csendes, a piros lámpák nem zavarják a néhány közlekedő autót. Fekvőrendőrök lassítják a rohanni szeretőket, sofőrünk finoman emeli át a buszt a tízcentis bukkanókon. A főút mellett fejfedő nélküli, cigarettázó nők- késői, adakozó kuncsaftra várnak. Hajnali négy körül kerülünk ágyba, délelőtt tízkor indulás, senkit se kell álomba ringatni.
Rabat az Atlasz-hegység (hisz erről kapta az Atlanti-óceán is a nevét!) nyugati oldalán fekszik, a tenger melletti, termékeny harminc kilométeres sávon. A nyugati szelek gyorsan kaptatnak felfelé a hegység négyezer méterre emelkedő csúcsai felé, és leadják vizes terhüket. Minél keletebbre érünk, annál kevesebb a csapadék, a vízválasztó után már vár a sivatag.
Délelőtt megnézzük a nemzeti múzeumot, sokat nem tanultak a francia uralom alatt ezen a téren, nagyjából egy Aquincumi Múzeum szintjén mutatják az ország változatos történelmét. Római kori maradványok, kétszáz éves pénzérmék, huszadik századi ruhák: nem a mi múltunk.
A Chellah ötméteres fallal körülvett temetkezési hely, már a karthágóiak kereskedelmi telepet állítottak ezen a helyen. Római kori város maradványai mellett vallási vezetők, hercegek sírjai, 1930-ig használták temetőként a területet. Hogy a fal teszi, a sok fa és virág, vagy csak véletlen: harminc fok fölé emelkedik a hőmérséklet, a páratartalom is közel száz százalékos, trópusi a hangulat, márciusban is. Néhány kopaszka fán gólyák tízezrei, ez már a nyári rezidenciájuk, a Guineai-öböl felől érzeztek néhány hete, és nem vállalták a további utat Ibéria és Franciaország felé. A mi gólyáink Szudánban telelnek, a keleti és a nyugati gólyavonulat szigorúan elkülönül egymástól. Szent forrás mellett a felvigyázó család vagy ötven macskát tart, nagyobb baksist várhatnak a turistáktól a fényképezkedésért, mint a forrás igazi lakói, az angolnák kapcsán. A hagyomány szerint, ha egy gyerektelen asszony megmerül a medencében, már várhatja is a családi utánpótlást.
A város falain belül áll V. Mohammed, a jelenlegi marokkói király nagyapjának mauzóleuma. Itt találkozott először Arafat és Carter, a király temetésén, a Camp David-i béketárgyalás előkészítéseként. A csicsás ruhás katonák szívesen fényképezkednek a külföldi látogatók oldalán, tán még a szponzorálást se fogadják el. A kis dombról már látni a soha el nem készült mecsetet, 19 hajósra tervezték, a világ legnagyobb megszentelt helyének, de csak az oszlopsorok alsó néhány métere maradt meg a hétszáz éves nagy kísérletből. Mögötte a Hasszán-torony magasodik negyven méterre, a bejárata vagy tíz méter magasan áll, érdeklődő (rossz szándékú) látogatókat távol tartandó. A mauzóleumtól lefelé vezető lépcsőn csadorba öltözött mama kíséri tizenéves lányát kézenfogva, a következő generáció már feszes farmert visel. Változnak az idők, a szokások, az öltözet- meg hát mi is az, ami a másik nemet ingerli? Egyes csendes-óceáni szigeteken az egyetlen testrész, amit takarnak, a köldök- az számít a legnagyobb csábító fogásnak, ha valaki lehúzza a köldöktakaró pántlikáját.
|
