Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

karla naplója


karolin [155884 AL], gazdája karla
A Nílus, ahogy mi szeretnénk

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/155884
A Nílus, ahogy mi szeretnénk

Rövid az egy hét Egyiptomra, ha legalább néhány csodát szeretnél megtekinteni, sietni kell. Abu Szimbel a szudáni határ mellett, az asszuáni gát által felduzzasztott Nílus bal partján található. Meg lehet közelíteni autóbusszal (hat óra Asszuánból), hajóval ugyanonnan (két nap) vagy repülővel. Persze az utóbbi marad. Reggel fél ötkor indul gépünk Kairóból Felső-Egyiptom felé.

Kalóz magánszáma
Mi az hogy Felső-Egyiptom? Persze hogy mesélnek mindenfélét, honnan folyik egy folyó, meg ilyesmik, de ha ránézel a térképre, egyértelmű, hogy Abu Szimbel van alul, azaz délre, és Kairó felül, azaz északra. Ez a félreértés, az irányok megcserélése szerintem csak így történhetett: valami nagyokos megfogta Egyiptom (áttetsző papiruszra nyomtatott) térképét, csak éppen fejjel lefelé, és azt mondta: legyen ez akkor Felső-Egyiptom, mert ugye felül van, ez meg itt Alsó-Egyiptom. Még szerencse, hogy nem a térkép hátát tartotta előre, mert akkor az országot nem EGYIPTOM-nak, hanem MOTPIGYE-nek hívnák.

Elég. A repülőtéren sor turista, fele japán. Csoportunkban is utazik egy (Bécsben élő) japán, meg is kérdezem tőle, ha ily sok honfitársa járja a világot mind egyszerre, maradt-e még valaki a szigeten? Csak hogy az utolsó ne felejtse el leoltani a villanyt. Kopt család, a nőkön nincs fejkendő. Rengeteg rendőr, veszélyes fegyverekkel, mint mindenhol máshol is az országban. Minket védenek, biztos állami állásuk van nyugdíjjal- időnként még ránk is mosolyognak.
Rövid landolás Asszuánban, majd még néhány perc repülés a Nasszer-tó felett, meg is érkezünk Abu Szimbelbe. A reggel is meleg már, vagy húsz fok, a Ráktérítőn túl jutottunk.
Az abu szimbeli két templomot II.Ramszesz építtette, a Középbirodalom tán leghíresebb fáraója, a Krisztus előtti 13. században. Kétszáz évvel ezelőtt "fedezte fel" újra egy svájci utazó, a templomokat húsz méter magasan betemette a homok. A nagyobbik előtt négy, húsz méter magas ülő Ramszesz-szobor szegélyezi a bejáratot, a bal középsőnek leesett a fél feje nem sokkal az építés után, nagyobb földrengés kapcsán. A szobrokat és a több kamrás templomot sziklából vájták ki, a falakat Ramszesz életét és fontos (isteni) rokonságát bemutató faragványok és hieroglifák díszítik. A kisebbik templomot Ramszesz kedvenc feleségének, Nefertitinek építették.
Mi az, hogy kedvenc feleség? Hát, volt neki vagy ötven, tőlük a leírások szerint százötven fia, ugyanannyi lánya. Nem volt gond az utánpótlással- csak az utódlással. Persze, ezt meg úgy simította el Ramszesz, hogy hatvanhat éven keresztül uralkodott, tehát szinte a dédunokáit is túlélte. Időnként feleségül vette a saját lányait is, a közeli rokonok közötti frigy veszélyessége már ebben a korban is ismert volt, de egy isten leszármazottja csak megteheti, amit akar?
Egyiptomi hitvilág
Az egyes istenségek általában helyhez kötöttek voltak, "egy falu-három isten", apa, anya, fiú, később átvettek bizonyos általános szerepeket is, mint nap, hold, halál, Nílus, termékenység, győzelem, állatalakok. Mivel az egyes dinasztiák mindig a Nílus-völgy egy bizonyos településéről eredtek, a főisten gyakran ennek a falunak az eredeti istene lett. A hitéleti csúcson hatszáz különböző isten-istennő nevét és szerepét határozták meg. A dinasztiák családfájában persze szerepelt a helyi isten is, tehát a fáraó mindig egy istenség egyenes ági leszármazottja volt.
A templomok eredetileg a Nílus partján álltak. Az asszuáni gát felépítésével a duzzasztás befejezése után hatvan méterrel a víz színe alá kerültek volna. Tízéves megfeszített munkával (UNESCO támogatással) sikerült kimenteni a világörökség részét képező templomokat. Darabokra vágták a sziklát, a majd harminc tonnás, összesen 1036 darabból újra felépítették kétszáz méterrel nyugatra, hatvan méterrel följebb. Mögé betonból építették fel az eredeti szikla mását, de szerencsére a sivatag homokja gyorsan beterítette a dombot. Voltak más tervek is: üvegharanggal körülvenni az építményeket és búvárhajóval látogatni, illetve külön beton falat húzni köréjük, de ezzel elvesztették volna monumentalitásukat.
A kilométeres gyaloglás vissza a buszhoz szorosan egymás mellett álló boltocskák között halad. Szcilla és Karibdisz- ha erre mész, sálat kéne venned, ha arra, képeslapot. Egy euró minden- harsogják az eladók, mindig a mellettük elhúzó csoport hazájának nyelvén. Na jó, ide nézzünk be, trikó mindig kell. Ez szép, igen, érdekel. És az úrnak? Jó, ez jó lesz. Egyiptomi font? Euró? Fontban háromszáz. Akkor euró? Ötven. Nem a boltot akarom átvenni, de az útikönyvünk azt írta, ha egyszer belekezdtél az alkuba, nem szállhatsz ki vásárlás nélkül. Mennyibe kerülne a tamswegi boltban? Nyolc euróban megegyezünk. Kéne még képeslap is! Tizet adnak egy euróért. Bélyegük is van? Nyolc? Akkor az ugye húsz euró. A bélyeg átszámítva ötven cent, akkor meg? Ja, Asszuánban annyiba kerülne, mondja a boltos. Az útikönyv ajánlása ide vagy oda, ebből nem lett vásár.
Repülünk vissza Asszuánba. A gát városa: száz méter magas földlépcsőre még ráépítettek egy másik száz méter magas beton gátat. A turbinák Egyiptom jelenlegi áramfogyasztásának háromszorosára lennének képesek, a gát mögött ezer kilométer hosszú mesterséges tó, nagyrészt Szudánba nyúlik. Most éppen semmi víz nem folyik át a réseken: ja, télen nem eresztenek, csak tavasszal-nyáron folyik a Nílus. A világ leghosszabb folyója tehát- tó?



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat