Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/155884
|
Fez felé
A következő királyi város, Fez innen már csak hetven kilométer. Az autópálya elfogyott, kanyargós utunk olajfaligetek, gabonatermő mezők között vezet. Elszórva házak, a kerítést agavé vagy kaktusz jelzi. Nehezebb átjutni rajta, mint az építetten, meg van haszna is a növényeknek: textilrost az agavéből, a kaktusznak meg nem csak virágja, gyümölcse is terem.
Volubilis a római birodalom idején Észak-Afrika második legnépesebb városa volt, a líbiai Leptis Magna után. A feltárt terület is több négyzetkilométer, de sokkal nagyobb az ismeretlen rész. A lakóházak romjai alatt színes mozaikok, épen megmaradt (visszarakott?) képek a római mitológiából. Itt helyi idegenvezetőt kell fogadnunk, rossz németsége is zavarja az áhítatot.
Irány a Középső-Atlasz! Lassan ezer méterre emelkedünk, az olajfák egyre kisebbek lesznek, tíz méter mély vádik, vízfolyások árulkodnak már csak a téli esőzésekről. Moulay Idriss, az első marokkói szultán, I.Idriss sírja miatt szent város, két kúp alakú dombon fekszik. 1917-ig a várost nem is látogathatta nem-muszlim. A buszparkolóban már várnak a csecsebecseárusok, üledékes kőzetbe szorult növény-és állatlenyomatokat, kötött sapkákat, ki tudja még, mi mindent kínálnak, sokkal jobb németséggel, mint volubilisi idegenvezetőnk. Bécsi vezetőnőnk bérel két helyi férfit, ugyan biztosítsák a csoport hátsó fertályát, tevehajcsárként terelve a lemaradókat. A városka olyan, mint Szentendre 3D-változata, a keskeny utcácskák harminc-negyven fokos emelkedőben vezetnek a kétszáz méter magas dombtető felé. Elhaladunk egy kerek tornyú mecset mellett, a marokkói szabvány négyszögletes, ritka a törökös kerek minaret. A kilátás megéri a lihegést, a másik, kicsit alacsonyabb dombra és a mauzóleumra nyílik. Lefelé nyak-és bokatörő lépcső, szerencsére senki se csúszik el. Elhaladunk több hamam, “törökfürdő” mellett, a kisváros minden negyedében áll egy, váltott napokon női vagy férfi vendégeket fogad. A házacskákban nincs fürdőszoba, a pénteki mecsetlátogatás előtt meg kötelező is a tisztálkodás. Ma férfi nap van, mutatja vezetőnőnk, a bécsi ötvenes, szőkített asszonyság, (nevezzük Frau Müllernek?), csoporttársunk, mégis megindul befelé, alig bírjuk visszahúzni. Ő kifizette az utat, joga van rá, nem? Múmiává aszott, hetvenes férje elbutult nyugalommal csoszog a nyomában. Úgy tűnik, megtaláltuk a csapat kedvencét.
A piactéren kapunk egy órácskát, a vendéglősök szabad tűzön sütnek-főznek, meg speciális kúpos tetejű cserépedényben, tazsin-ban párolnak húst-zöldséget, milyen kár, hogy nem vagyunk elég éhesek. Egy nagyobb kenyér a péknél 1,10 Dirham, azaz kb. harminc forint. Az olajbogyóárusok hatalmas kúpokba rakják az árujukat, feketét, zöldet és a mi kedvencünket, a rózsaszínt. Kis csalás: a halom váza műanyag, csak egy rétegben fedi a bogyó.
Akkor most indulhatunk Fez felé? Már csak egy ugrás, a milliós város völgye a lemenő nap fényében mutatja magát. Hotelünk az újvárosban áll, a legrégibb városrész a nyolcadik, a középső a tizennegyedik században épült, a mienk meg a tizenkilencedik-huszadikban. Elhaladunk egy modern bevásárlóközpont mellett, nincs is messze szállásunktól. Célzott beszerzésekre majd alkalmas lesz, a kis városi boltok nem tartanak (a nagyon jó) marokkói borokból. Ötcsillagos (?) hotelünk több meglepetést is tartogat, a hat liftből csak egy működik, nincs melegvíz (irány a hamam?), és az ultramodern programozott kártyás kulcs a két éjszaka alatt hatszor romlik el. Épp itt tartják a nemzetközi marokkói bridzsbajnokságot is, persze a hetedik emeleten, lifthez jutni szinte lehetetlen. De ha már a hetediken vagyunk… néhány kilométer távolságra ott lebegnek az óváros fényei, ma este már elérhetetlen távolságban.
|
