TeveClub! - Az én oldalam

Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék

A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/

A szívdoki levelesádájából

A SZÍVDOKI LEVELESLÁDÁJÁBÓL/3

Válogatás a szívdokihoz érkezett levelekből és a rájuk írott válaszaiból

„Kedves szívdoktor!

A múltkori levelemben még két barátnőmről írtam, akik között nem tudtam választani, most viszont már teljesen más a helyzet:

Az egyik lánnyal még mindig nagyon jóban vagyok, bár nem a legjobb barátnőm, mivel ő egy másik "lánybanda" tagja. A másik barátnőmmel azonban múlt héten vesztem össze.
Tavaly év végén még ő volt a legjobb barátnőm az, most viszont már szinte utálom. Most nem szeretnék leírni mindent, hogy miért is vesztem vele össze, de azért néhányat igen.
Nagyon sokszor hazudozik össze-vissza, többek között anyukájának is, aki ezért az én anyukámat és az egyik barátnőm anyukáját is felhívta. Ezen kívül szinte minden hónapban mással barátkozik, ellopja mindenkinek az ötleteit, meg amikor hörcsögöket gondozunk az iskolában, ő mindig megy, pedig mindig másnak kéne. Megkérdeztünk, miért mindig ő megy, azt válaszolta, "Mert én értek a legjobban az állatokhoz...", pedig ha hallanád, milyen butaságokat talál ki az állatokról! Őszintén szólva már teljesen elegem van belőle, úgyhogy nem tudom, mit csináljak...

Gondolom, most arra gondolsz, hogy akkor ne legyek a barátnője, hát, az nem olyan egyszerű... Mivel ő vagy "imád" valakit, vagy "utál". Ez azt jelenti, hogy ha már nem folyton vele beszélgetek, ha nem vele vagyok párban tesin, nem mellé ülök minden órán, az neki már azt jelenti, hogy össze vagyunk veszve. Én próbáltam vele átlagos lenni - tehát hogy nem is a legjobb barátnője, de ne is veszekedjünk - de nem sikerült. Egyik nap nem jártam egész végig a nyomában, így ő ezt már veszekedésnek vette, és nem szólt hozzám. Az anyukája meg a mi szüleinket hívogatja, hogy mi milyen "szemetek" vagyunk vele.
Nem tudsz segíteni, hogy mit csináljak? Kérlek, hamar válaszolj, és válaszodat előre is nagyon köszönöm!”

(11 éves lány)

Kedves Átlagos Lány!

Nem könnyű a helyzet, de nem is reménytelen. Én úgy gondolom, anyukáddal kéne beszélned, neki kéne elmondanod, mi történt. Ő tudni fogja, ne félj, mi a teendő, és tudni fogja azt is, hogy mi az igazság abból, amivel a másik kislány anyukája hívogatja őt. Akkor pedig el tudja majd mondani ezeket a másik anyukának is – és ha azt nem is éred el vele, hogy a lány megváltozzon, azt mindenképpen, hogy a telefonok abbamaradjanak. Akkor pedig már nyugodtan rendezheted a dolgot a lánnyal is. Ha nem akarsz vele barátkozni, hát valóban ne tedd! Ha veszekedésnek veszi, hát vegye annak! El kel döntened, mi a fontosabb: az, hogy ő ne sérüljön vagy az, hogy megszabadulj végre ettől az áldatlan kapcsolattól? Sajnos, úgy nem fog menni, hogy közben „jó kislány” maradj a szemében – de hát a szakítások mindig nehézségekkel járnak…

„Szia, Hópi!

Megint X-szel kapcsolatban írok.

Fogalmam sincs, mi van vele. Egyik percben azt hiszem, na kész, itt minden rendben, a másikban meg sírva fakadok. Akartam ezelőtt is írni, hogy már semmi baj, minden rendben - de mára már megint megváltoztak a dolgok.

Folyton elszomorít: a héten is egyik nap megpuszilt Klári hazamenés előtt ő meg azt kérdi Kláritól: „B. kap puszit és én nem?" - megértettem volna, ha tőlem kérdi. Klári szerencsére hátat fordított és egy ,”nem"-mel elhúzott.

Másik eset: végigmegy az osztályban és ölelést meg puszit ,,csikar" ki a lányoktól és ad nekik. mindezt előttem. Utána meg, miután bejön a tanár nyugisan a helyére sétál - miután rászóltak - képes a szemembe mondani, hogy: „szeretlek". És a válaszom nem az volt, hogy én is, hanem az, hogy nem hiszem - erre ő: „Hát ne hidd"…

Harmadik eset: rajzóra van; fogalmam sincs, miért, rájön, hogy kérjen két puszit Vivitől. Előttem hajol át hozzá. Mondom neki: „Legalább ne előttem!" - és erre fel a hátam mögött bújt oda...

Sokadik eset: pénteken utolsó órán egész végig hátra volt fordulva Evelin és beszélgetett X-szel. A tanárnő ötször (!) szóllította meg. Evelin meg bármit is csinál X: „Jaj, de cuki, jaj, de cuki!"... Én ilyenkor ugye, háttérbe szorulok, figyelnék az órára, de nem tudok, mert úgy duruzsolnak.

… És még sorolhatnám a hasonló eseteket…

Tegnap este buli volt az egész sulinak. Mikor megérkeztem nem is köszöntem neki. Mikor táncoltam és körbenéztem, hát nézett, két másik barátjával, akik egész este nagyon figyeltek. Elmentem sétálni Tomival - de csak séta volt, mert Tomi csak egy jó barát - és mikor visszajöttem, X legjobb barátja ezt mondta: „remélem ez nem az amire gondolok".

Mégis mit tehetnék?

Igen, szerelmes voltam X-be, de nem ebbe! Azt hittem, más mint a többi, de úgy látszik, tévedtem…”

(15 éves lány)

Kedves szomorú lány!

De bizony ez a fiú más, mint a többi – csak sajnos nem jó értelemben: a lányok iránti tiszteletről fogalma nincs, fütyül a mások érzéseire, tapos keresztül mindenkin. Ritka az ilyen fiú – te kifogtad, ha szabad így fogalmaznom, a „legalját”, mindjárt elsőre!

Ha javasolhatok valamit: állj odébb minél hamarabb, de úgy, hogy vissza se nézel!

Nagyot fog nézni ez a cuki fiú, hogy van olyan lány, aki nem hever a lábai előtt… És könnyen lehet, hogy meglepő dolgot fog produkálni: mint tudjuk, az elérhetetlen lányok mindig is jobban vonzották a fiúkat, tehát lehet, hogy ezután ő fog szaladni utánad. Hisz az összes többi lánynak egyet füttyent, azok elalélnak tőle – rájuk nem kell „vadászni”, az ő megszerzésük nem feladat – tehát nem is érdekes. Sőt, ezek a lányok tiszteletet sem érdemelnek a szemében – még a legminimálisabbat sem.

De ne lágyulj el, ha netán most fordulna is a kocka! Ez a fiú nem érdemel meg téged! Amiket leírtál róla, azok alapján semmi értékes nincs benne, sőt, az ilyen embereket jobb elkerülni, mert ők boldogság helyett boldogtalanságot hoznak a másiknak viselkedésükkel. Fel nem fogom, mi olyan ”cuki” benne, hacsak nem a kinézetében lehet valami… De gondolj bele: a vonzó külső idővel megfakul, elmúlik, a cseppet sem vonzó személyiségjegyek (és most még finoman fogalmaztam, elsőre patkányságot akartam írni) viszont örökre megmaradnak… Kell ez neked?

Épp itt az ideje, hogy valaki megleckéztesse cukifiút, leszállítsa a földre és rányissa a szemét: nem lehet két lábbal tiporni mindenkit magunk körül – mert hogy az nem hogy nem cuki tulajdonság, épp ellenkezőleg: a lehető legellenszenvesebb. Olyan, amitől egy komolyabb lány zsebében azonnal kinyílik a bicska! Én azt mondom, ne állj be cukifiú rajongóinak népes táborába, ne legyél egy a sok rajongó fruska közül – te ennél többet érdemelsz! Keresd csak kitartóan azt a fiút, aki meg fog téged becsülni és tisztelni fog – hisz minden kapcsolat alapja az egymás iránti tisztelet. Persze, erről cukifiú valószínűleg még sose hallott - lesznek is még kínos pillanatai emiatt az életben.

„Szia Hópihus !

Már eltelt több mint fél év, hogy remegő kezekkel megírtam neked a levelet, az akkor hatalmas problémának látszó örömhírről, hogy zenekaros lettem. Tudom, már megköszöntem neked, de úgy érzem, sosem lehetek érte elég hálás, hogy akkor lelket öntöttél belém.
Az elmúlt fél év minden percét élveztem! Voltak nehézségek, és még biztosan lesznek is, de nincs olyan esemény, amire ne szívesen emlékeznék vissza.

Mindent megtettem, hogy a lehető legjobb eredményt tudjam felmutatni, de várható volt, hogy lesz egy időszak, mikor úgy érzem, elfáradtam. Ez az idő pont a legrosszabbkor, a zeneiskolai vizsga idején köszöntött rám, így az nem sikerült valami fényesen - ennek ellenére akkor kaptam meg életem első kitűnő zeneiskolás bizonyítványát.
Aztán a másfél hónap alatt, míg a zenekarban szünet volt, gőzerővel gyakoroltam, próbáltam behozni a lemaradást, és augusztus elején frissen, kipihenten jelentem meg az új szezon első próbáján. Ezek a próbák azonban már teljesen mások voltak. Eddig minden olyan álomszerű volt, szinte el sem hittem, hogy ott lehetek. Ez előtt mindig görcsbe rándult a gyomrom, amikor beléptem a művelődési ház előterébe, most viszont mosolyogva haladtam végig a színházteremig. Innentől már tényleg teljesen a zenekar tagjának éreztem magam, és nem egy remegő újoncnak.

A darabok sokkal nehezebbek már, mint tavaly, sokkal több odafigyelést gyakorlást igényelnek, sokkal komolyabb művek, de többé-kevésbé el tudom őket játszani.
Viszont idén is ért hatalmas meglepetés, mondhatni, megtiszteltetés - csak még nem érzem annak: az eddigi bé klarinét helyett nemsokára alt klarinéton fogok játszani. Amikor a tanárom közölte a hírt, ledermedtem. Szinte azonnal eszembe jutott, hogy ott kell hagynom a megszokott 3. klarinétszólamot, a megszokott szólamtársaimat, akikkel már egész jól kijöttem, és bár helyileg szinte nem megyek sehová, illetve azt hiszem, egy vagy két székkel messzebb, de abban a szólamban senki nincs, teljesen egyedül kell eljátszanom. Nagyon megrémültem. Tudom, hogy jó néhány hónapja nincs a zenekarnak alt klarinétosa, mert aki volt, elment, de nem tudtam felfogni, hogy miért pont én. Itthon talán egy fél órán keresztül megállás nélkül sírtam. Mert nem akartam lemondani a megszokott hangszerről, a megszokott helyzetről.

Én még soha se féltem ennyire! Féltem, hogy túl nagy dolgot várnak el tőlem, féltem, hogy így mindent elveszítek, köztük azt a fiút, akivel az elmúlt fél év alatt igazán jóban lettünk.
Elmondtam neki is, hogy nemsokára már alt klarinéton fogok játszani.
Sok mindent nem mondott, de ahogy mondta, bevallom, meglepett. Máskor ahogy beszél a szemében megjelenik valami fény, amit nem is tudom, hogy magyarázzak meg, de ekkor mintha szomorú lett volna. Aztán sokáig nem beszéltünk erről, lassan már teljesen megnyugodtam, hiszen ez nekem azt jelentette, hogy nem csak azért kedvel mert egy szólamban játszunk, hanem ezután is jóban leszünk. Különben meg, azt hiszem, csak a másik oldalára kell átülnöm, úgyhogy a további közös együtt nevetések nincsenek megakadályozva... Már nyugodtabb vagyok, hogy nem minden fog megváltozni, csupán új lehetőség nyílik előttem.

Egyedüli alt klarinétosként a zenekarban nagyobb rá az esély, hogy én is mehessek külföldre, mert öt 3. klarinétost nem visznek el, ha van 50 hely, és mindig a legfiatalabb marad itthon, mert oda a gyakorlottabb zenészek kellenek.

Szóval úgy nagyjából ennyi minden történt az elmúlt időszakban.

Még sosem szedtem így össze, mert nem volt, aki meghallgasson, hiszen anyu pontosan nyomon követi ezeket a dolgokat, ott volt az összes helyi fellépésen, a barátaimnak meg igazából hiába mesélem, ők nem igazán értenek hozzá, nem tudják mekkora munka ez, így akárhányszor meséltem ők csak annyit kérdeztek: "És mi van a sráccal, hogy is hívják?". Ők nem látják, hogy ha zenélek teljesen más ember vagyok. Ilyenkor nem számítanak a hétköznapok gondjai, csak a zene, ami egy teljesen másik világba repít, az ottani emberek, akik lassan már majdnem olyanok, mintha ezer éve ismerném őket.
Köszönöm, hogy elolvastad, meghallgattál, remélem nem zavartam.

Üdvözlettel: Ivett”

(16 éves lány)

Kedves Ivett!

Én köszönöm a bizalmadat, hogy ismét beavattál életed fontos történéseibe! Örömmel olvastam, milyen szépen alakul körülötted minden! Nagyon fiatal vagy még, ám nagyon szépen haladsz előre. Légy büszke rá, hogy épp téged választottak ki, épp neked szavaztak bizalmat! A változásoktól pedig ne félj – ez az élet maga: folyamatos változások sora! Hidd el, sokszor fogod még ugyanezt érezni az életben, mint most: minden alkalommal, ha iskolát váltasz (pl. érettségi után egyetemre kerülsz); ha dolgozni fogsz, majd később új munkahelye(i)d lesz(nek); ha férjhez mész, ha kisbabád születik, ha más lakásba költözöl: ezek mind-mind új élethelyzetek – és mind-mind új lehetőségek ígéretét hordozzák magukban! Most is egy lehetőséget kaptál – örülj inkább a helyett, hogy bánkódsz! És ne félj, azok az emberek, akik szeretnek téged, életed valamennyi változásánál, valamennyi új lehetőségednél melletted lesznek – én úgy gondolom, ezt a fiút már bátran sorolhatod közéjük, ő is melletted lesz, ha kell, ne aggódj! Hisz sem a szerelem, sem a barátság nem azon múlik, egy szólamban játszotok-e!

« előző bejegyzés