Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/ 		A szívdoki levelesládájából

A SZÍVDOKI LEVELESLÁDÁJÁBÓL

Válogatás a szívdokihoz érkezett levelekből és a rájuk adott válaszaiból



http://mackok.freeblog.hu/Files/elaludt_maci.jpg



http://image.hotdog.hu/_data/members3/351/1024351/images/Maci_a_rajzolt_sz_vvel.jpg„Ismét úgy érzem, írnom kell neked.

Tavaly Z-t nagyon utáltam, jobban mondva féltékeny voltam rá. Nyár végén elhatároztam, hogy beszélgetni fogok Z-vel, mert az nem igaz, hogy csak utálni tudom. Hiszen valamikor nagyon is elvoltunk. Facebookon kezdtünk el beszélgetni. Meglehetősen nehezen indult be minden, de aztán szeptember közepén sikerült egy nagyon jót csevegnünk. Ennek következtében ha suliban meglátott, mindig mosolygott, meg integetett.
Rájöttem, hogy a suli-időszakomban is mindig vannak fontos emberek, akik igaz, hogy nyáron, a táborban (minden nyáron ugyanabba a táborba megyek és nagyon szeretem!) már egyáltalán nem azok, de rájuk ilyenkor szükségem van. Idén Z lett mind közül a legfontosabb. Talán ezért is esett rosszul, mikor a barátnőm mesélte, hogy ő is milyen jót beszélgetett vele facebook-chaten. Nem tudom, miért keserített el ez engem, de úgy éreztem, elárultak. Össze is vesztünk a barátnőmmel emiatt, aztán végül abban egyeztünk meg, hogy nem beszél Z-vel. Tudom, hogy ez szemét megoldás volt a részemről. De félek, hogy Szimi esetleg jobban jóba lenne vele.


Z mostanában nem köszön, ha találkozunk. Jobban mondva egyszer az udvarról jött be, s a folyosón előttem ment. Egy pillanatra félig hátranézett rám, de nem úgy, ahogy szokott. Az ebédlőben véletlenül pont úgy ültem le, hogy ráláttam, ő észrevett, de ismételten más volt. Aztán mikor ment ki és elhaladt mellettem, olyan érzésem lett, mintha szándékosan csinálná. mintha nem örülne nekem. Pedig borzasztóan hiányzik.

Eddig volt úgy, hogy úgy éreztem, mintha már kezdenék élni, legalábbis életérzésem lenni, hiszen én a tábor és az ottani barátaim nélkül egyszerűen képtelen vagyok élni. És a pótszemélyek annyian, amennyien vannak, úgy sem képesek ezt a hiányt kitölteni.
De most már megint olyan rossz minden. Nem értem, miért lett ilyen Z.
Reni múltkor Szimi mellé ült a buszon, s beszélgetett vele.

Plusz még a barátnőmmel is alig lehet bírni. Az a baja, hogy szerinte túl sokat hülyéskedünk. És tanácsot kért tőlem, hogy szerintem hogyan lehetne boldog. Csak az volt a rossz, hogy a leglényegesebb dolgot nem mondta el. És később a szememre vetette, hogy de igen, ő mindent elmondott. Úgy érzi, meg van halva. Hogy nem él. Megnyugtattam, hogy én sem. Azt mondta, hogy jó, oké, ha néha nevetünk, de azért nem kellene mindig (ez sem igaz), s többet kellene komolyan beszélgetnünk. Ezt próbálja rám erőltetni.
Pedig a nevetés gyógyít, s ez segít túlélnem a tanévet. Erre megvonja tőlem. :/
Azt olvastam, hogy az a jó, ha hetente egyszer összeülsz valakivel, s fél óráig csak beszélsz. Ő hallgat, s te beszélsz. De csak fél óráig. Aztán cseréltek. S hogy ez segít. De nem szabad túllépni a korlátot. Ezt próbáltam neki is elmagyarázni, de nem értette meg.
Sok mindent nem ért, látom a szemén, s olyankor megint rám akarja erőltetni a saját véleményét. Ha meg nem fogadom el, akkor meg megint mondja: "Jó, akkor már megint én vagyok a hibás." Pedig egy problémát nem lehet ilyen alapon megoldani.
De az a legrosszabb, mikor mondja, hogy túlságosan különbözőek vagyunk, hogy ő mondta nekem, hogy ez így nem fog menni. De miért nem arra próbál koncentrálni, hogy mi a jó a barátságunkban?
Komolyan, ilyen fafejű lányt még életemben nem láttam. És egy évvel idősebb nálam.

Nem tudom, mit tegyek Z-ügyben, de a barátnőmében sem! Jelenleg Z számomra az egyik legfontosabb személy (suli-időben)...

Köszönöm, hogy olyan sok mindent tettél értem. :)”

(16 éves lány)



Kedves levélíró!

Ahogy elolvastam leveledet, rögtön éreztem, mi baja Z-nek: nyilván a fülébe jutott, hogy te „eltiltottad” tőle a barátnődet! Mégpedig úgy kellett a fülébe jutnia, hogy valószínűleg beszélgetett volna megint a barátnőddel, hisz te magad mondtad, hogy jót beszélgettek – mire az húzódozott, majd kibökhette, hogy nem lehet… Végül pedig nyilván azt is kibökte, miért nem lehet…

Én csak kívülállóként tudom megítélni a dolgot – de a kívülálló szemével bizony nem szép dolog, amit csinálsz: neked az emberek valóban pótléknak kellenek csak, addig, amíg ismét nem mész abba a táborba, amit úgy szeretsz, azok közé az emberek közé, akiket úgy szeretsz. Viszont elvárod a „pótlékoktól”, hogy abban az időben, amíg szükséged van rájuk, kizárólag te birtokolhasd őket. Hogy aztán eljöjjön a nyár, és te szaladhass a táborba, nem törődvén többet a „pótlékokkal”. (Bocsánat, ha nem tetszik, amit most leírtam, de úgy érzem, sok-sok beszélgetésünk feljogosít arra, hogy ha keménynek tűnik is az igazság, megmondjam neked.)

A barátság bizony nem úgy működik, hogy amíg kell a másik, addig barátkozom vele, amikor már nem, mehet, amerre lát… (Te mit szólnál, ha egyszer te állnál a másik oldalon, te lennél a „pótlék”? Megszeretsz valakit, majd kiderül, hogy csak ideig-óráig kellettél neki… Hát, nem lehet jó érzés…)

Miért ne lehetnének igazi barátaid a táborban is, és azon kívül is? Olyanok, akiket télen is szeretsz és nyáron is szeretsz. Már csak azért, mert akkor nem csak a táborba mennél örömmel, ahol barátok várnak, hanem haza is örömmel jönnél – ahol szintén barátok várnának (és nem csak holmi „pótlékok”). Így könnyebben telne az idő két táborozás közt is – hisz barátokkal körülvéve minden könnyebb. De:

Barátokat úgy nem szerethetsz (és legfőképp nem tarthatsz meg), ha dirigálni akarod őket, ha megszabod nekik, kihez szólhatnak és kihez nem! Valamint azt is el kell fogadnod, hogy nem attól barát egy barát, mert ugyanaz a véleménye mindenről, mint neked; minden ember önálló egyéniség, más és más – nem formálhatsz senkit a saját képedre!

Próbálj meg hát igazi, táboron kívüli barátokat szerezni; és ne keseredj: jövő nyárig már csak jó fél év van hátra!



(Azt a részt szándékosan hagytam ki leveledből, ahol álmodat írod le. Nem értek az álomfejtéshez, tehát nem tudom, mit jelenthet.)



„Most lettem Tevékeny Teve és olvastam, hogy Szívdoki is vagy... :) Kérhetnék egy kis segítséget?:)

A barátommal most decemberben leszünk együtt kereken egy éve, nagyon szeretem és ő is engem - vagyis pont az a baj: már nem érzem azt, amit régen... Mintha régen jobban szeretett volna... Kb. 3 hete felvetette a témát, hogy odaköltözhetnék hozzá, de én azt érzem, hogy rezeg a léc és nincs minden rendben… Egyre kevesebb időt tölt velem és ha együtt vagyunk, akkor is ingerült. Mintha titkolna előlem valamit... Persze, ha erre rákérdezek, akkor besértődik... Nem tudom, mit tegyek! Meg szeretném menteni a kapcsolatunkat mert nagyon fontos nekem! Szerinted mit csináljak?:(

Előre is köszönöm!:) Pusz.:]

(18 éves lány)



http://image.hotdog.hu/_data/members3/351/1024351/images/Maci_a_rajzolt_sz_vvel.jpgKedves nagylány!

Hadd mondjam meg inkább azt, mit ne csinálj: semmiképp ne költözz ehhez a fiúhoz! Te magad mondtad: azt érzed, nincs minden rendben. Először tehát járj utána, valóban baj van-e (bár annak, hogy az érzés felmerült benned, nyilván oka van; és az sem lehet véletlen, hogy a fiú kerüli ezt a témát, nem tudod vele megbeszélni).

Elmesélek neked valamit: annak idején, mikor férjhez mentem, csak kicsivel voltam idősebb, mint te most. Úgy gondoltam, minden adott, ami egy házassághoz kell: egy jóképű fiú, akivel szerelmesek vagyunk egymásba, mindketten nagykorúak vagyunk, megtehetjük – előttünk az élet. Az esküvőnk reggelén furcsa dolog történt: már szépen felöltözve, menyasszonyi díszben bevillant egy gondolat: hátha mégsem ő az igazi, hátha mégsem akkora ez a szerelem, hátha fiatalok vagyunk még mindehhez? Meg is kérdeztem Kriszta barátnőmet, szerinte nagy botrány lenne-e, ha most lefújnám az esküvőt? Arra jutottunk, nagy – tehát hagytam, hogy menjen tovább minden a maga útján; bár én már akkor tudtam: nem kellene meglennie ennek az esküvőnek. Igazam lett: néhány év után ezt ki is mondtuk, mindketten beláttuk – így békésen elváltak útjaink.

Tipikus példája annak, mikor egy kapcsolat nem elég stabil az együttéléshez, a felek nem elég érettek hozzá. Pedig mi legalább mindketten dolgoztunk már, lakás-problémánk sem volt. Tehát a körülmények adottak voltak – csak lelkileg nem voltunk még elég érettek.

És vajon hogy van ez nálatok? Dolgoztok mindketten? (Te valószínűleg még nem, hisz manapság a 18 éves lányok még többnyire tanulnak.) Ha csak ő dolgozik, elég-e az ő fizetése kettőtöknek? Még ha elég is, el bírja-e a kapcsolatotok viselni, hogy a fiú eltart téged, nem fogja –e később ezt a fejedre olvasni? És lakni hol fogtok? Neked van lakásod? (Nyilván nincs, hisz 18 éves lányoknak ez még nemigen szokott lenni.) Neki van? Adódik a kérdés: később nem fogd-e azt hallani tőle, hogy „betelepedtél a készbe”, vagy ami még rosszabb: „az én lakásom, itt én szabom a feltételeket”? Vagy béreltek majd? Erre elég lesz a fiú fizetése? Vagy a szüleinél fogtok lakni? Gondolom, ha igen, azzal tisztában vagy, hogy ezzel konfliktusok egész sorának néztek elébe.

Én azt javaslom, egy valamin gondolkozzatok el: elég erős, elég stabil-e a kapcsolatotok az együttéléshez? De ne csak te gondolkozz – beszéljétek ezt meg közösen! De amíg ő „besértődik” inkább, mint hogy megbeszélje a problémákat, szerintem nincs miről miről gondolkozni – ez a reakció magáért beszél. Az összeköltözéshez nem elég nagykorúnak lenni, és hozzá szerelmesnek; ahhoz, hogy valakivel összekösd az életedet (hisz azzal, hogy összeköltöztök, tulajdonképpen ezt teszitek) – ahhoz két megfelelően érett partner kell, és egy megfelelően érett kapcsolat. Az majdhogynem mindegy, mióta tart az adott kapcsolat: van, amelyik már néhány hónap múltán kiállja ezt a próbát – és van, amelyik évek múltán sem.



http://image.hotdog.hu/_data/members3/351/1024351/images/Maci_a_rajzolt_sz_vvel.jpg"Lenne egy kérdésem: ha egy lánynak tetszik egy fiú, de még csak a nevét sem tudja, viszont majdnem egész nap látja, mit tehetne az illető lány? Hisz csak úgy nem lehet odamenni hozzá és bemutatkozni..."

(15 éves lány)



Kedves 15 éves!

Végre-végre egy lány, aki érzi, hogy „csak úgy nem lehet odamenni egy fiúhoz és bemutatkozni”! Számtalanszor leírtam már: a fiúkban él a „vadászösztön”, így vannak kitalálva – a vérükben van, hogy ők akarnak hódítani, nem azt várják, hogy egy lány udvaroljon nekik! Ennek megfelelően azokat a lányokat becsülik, akikért meg kell küzdeniük – nem azokat, akik tálcán kínálják magukat. De vajon ezek szerint a lány csak csöndben várja, amíg egy fiú odamegy hozzá és randevút kér tőle? Nem, nem, dehogy is! Teljes mértékben igaz a régi mondás: mindig a lány választ! Vagyis a lány, ha tetszik neki egy fiú, szívesen venné annak közeledését, hívja fel magára a fiú figyelmét (bukkanjon fel gyakran a közelében, mosolyogjon rá, szóljon hozzá kedvesen). Ha a fiú észrevette, közeledni akar, a lány apró jelekkel adja tudtára: megteheti, nem fogja elutasítani. Szintén egy kedves mosoly, egy-két kedves szó – ezek a legmegbízhatóbb módszerek.

Ne féljetek, lányok: ha egy fiú akar tőletek valamit, és biztos abban, hogy nem fogjátok elutasítani, ezt a tudtotokra fogja adni! Nektek csak annyi a dolgotok, hogy elérjétek: valóban akarjon valamit, és tudtára adjátok: örülnétek, ha közeledne. A többit bízzátok csak rájuk – az már „férfimunka”!

(Egyébként mai szívdoki-rendelésünkön erről a témáról fogunk beszélgetni.)












© Napfolt Kft. - Médiaajánlat

 


© Napfolt Kft. - Médiaajánlat