TeveClub! - Az én oldalam

Az én oldalam - Naplóm

Tartalomjegyzék

A napló közvetlen linkje
http://teveclub.hu/naplo/

A szívdoki levelesládájából

A SZÍVDOKI LEVELESLÁDÁJÁBÓL

Válogatás a Szívdokihoz érkezett levelekből és rájuk adott válaszaiból

„Szia Hópihus !

Nem ez az első alkalom, hogy írok Neked. Megint Szívdoki-ügyben kereslek, bár nem tudom, hogy ez szívdokis ügynek számít-e. 150 cm vagyok és 2 hónap múlva 14 éves. Mindezekkel semmi bajom sincs, csak a súlyommal vagyok elégedetlen. Sokak a kilók leadásával küszküdnek, nálam ez pont fordítva van: én hízni szeretnék! Csak nem tudom, hogyan, mivel az olyan ételeket, amelyek tocsognak a zsírban, nem szeretem, s azért azt sem szeretném, ha egészségtelenül étkeznék. De talán csak amiatt, hogy én az étel ízét szeretném érezni, nem pedig a zsírét. Nem szeretnék sem kövér, sem sovány lenni - csak egy átlagos lány, ideális testsúllyal. A nyáron sikerült kb. 4 kilót felszednem, de még legalább kétszer ennyi kellene... A csontjaim azért nem "zörögnek", de szeretném, ha ideális lenne a súlyom és, hogy teljesen "kitöltsem" azt a farmert, amit felveszek. Kérlek, adj tanácsot, hogyan tudok hízni még néhány kilót? Köszönöm előre is a válaszod!”

(14 éves lány)

Sokan irigyelnek téged emiatt a probléma miatt, hidd el: akik, ha csak ránéznek az ételre, már meglátszik a popsijukon, pocakjukon! A számukra sem az a megoldás, hogy nem esznek zsíros ételeket – azt „alapból” nem eszik az ember, hisz nem is finom, egészségtelen is (nem csak a túlsúly miatt, más problémákat is okozhat a sok zsír fogyasztása). De míg nekik szigorúan tilos az édesség is, a tévé előtt nassolgatás, a kései vacsora, a sok szénhidrát (pl. kenyér-féle, krumpli, tészák), neked ezt mind szabad! Sőt, nem csak szabad – tulajdonképpen kell is! Nem baj tehát, ha tévézés közben eszegetsz, csokit, sütit is egyél nyugodtan, ha megkívánod! És egyél bátran, ahányszor csak eszedbe jut egy nap! (Azzal se törődj, ha barátnőid többsége este 6 után nem eszik – te megteheted nyugodtan!) Természetesen legyenek étrendedben zöldségek, gyümölcsök, főzelékek is, ne csak szénhidrát és édesség, hisz a teljes értékű táplálkozásnak ezek is részei. És még valami: a mozgás számodra is nagyon fontos! Hisz a ruhákat nem csak zsírpárnácskákkal lehet kitölteni, hanem izmokkal is, egy popsi nem csak a husi miatt lehet kerek!

Nyáron azért hízhattál valamicskét, mert többet voltál levegőn, ettől megjött az étvágyad, és többet is mozogtál, hisz nyáron óhatatlan, hogy úsztál, tollasoztál, bicikliztél, stb.

Na meg nőhettél is – sőt, a te korodban még nyilván nőttél is. Nem feltétlenül a magasságod, inkább úgy mondom: alakultál. Most kezdesz kislányból nő lenni, most és az elkövetkező években sokat fogsz gömbölyödni – ne félj, a popsid is „belegömbölyödik” abba a nadrágba – ez független attól, mit eszel és mennyit.

És még valami: a genetikának nem lehet parancsolni! Ha te azt örökölted szüleidtől (vagy akár nagyszüleidtől), hogy picike vagy és vékony, ehetsz te akármennyit, akkor is az leszel, ezt befolyásolni nem lehet! Márpedig azt örökölhetted, hisz a 150 centis magasságod is erről árulkodik. Törődj bele (persze, a fent leírtakat azért alkalmazd!), és fogadd el magad olyannak, amilyen vagy! Ez olyan adottság, mint hogy valakinek kék a szeme vagy barna – amilyen, olyan, azon változtatni nem lehet! Ideális testsúly sem létezik még a ti korotokban, ne is kergesd; ahány gyerek, annyiféle – és mind ideális! Csak mind máshol tartotok még a fejlődésben és mást örököltetek genetikailag szüleitektől. Zsuzsi lányom osztálytársait szoktam figyelni: vannak köztük picikék, törékenyek, de magasak is, termetesebbek. A lányok közt akad 150 centis, de akad 180 centis is, van 38 kilós, de 75 kilós is. De mind „rendben van”, mind egészséges, vidám, helyes nyolcadikos kislány – ne félj, te is úgy vagy jó, ahogy vagy! Az a 4 kilo meg megjön hamarosan magától is, egy kis nagylányos domborulat formájában!

„Kedves Hópihus!

Szívdoki ügyben szeretnék neked írni. Sajnos rosszul választottam középiskolát ezért egy újban kezdek februártól. (Nagyon erős iskolát választottam Budapesten, a társaság se jó, ráadásul 45 km-ről járok be, ami naponta 2 óra utazás). A gimi, ahová megyek, az én városomban van, ezért több általános iskolai osztálytársammal kerülök újra egy osztályba. Az a baj, hogy én általános iskolában elég „furcsa” gyerek voltam: visszahúzódó, undok, a csúfolódás céltáblája... Ebből ma már csak a visszahúzódó maradt meg, de az is csak kis mértékben. Attól félek, hogy emiatt szemetek lesznek velem, és a többiek is ez alapján fognak megítélni.”

(15 éves lány)

Kedves 15 éves!

Valóban nem jól választottál – ez már csak a nagy távolságból is látszik. Felnőttnek is sok lenne naponta olyan messziről járni dolgozni, autóval – hát még egy kislánynak vonattal/busszal iskolába! Ha más nem is indokolná, akkor is azt mondanám: válts iskolát sürgősen!

De itt más is indokolja: nevezetesen az, hogy nem tudtál beilleszkedni. Bizony nehéz a visszahúzódó kamaszok helyzete, ők valóban könnyen csúfolódás céltáblái lehetnek – azon egyszerű okból, hogy csendességük folytán ők mások, mint a többség; a kamaszok pedig nem jól tolerálják, ha valaki más. Ezért, aki ilyen problémával fordul hozzám, annak mindig azt tanácsolom: próbáljon meg olyannak látszani, mint a többiek! Nem kell feltétel nélkül elfogadni mások értékrendjét, nem kell a bőrödből kibújni, de próbálj meg idomulni a „falkához”! Akkor nem lesz gond, hisz te magad mondtad: az egykori „rossz” tulajdonságaid közül már csak a visszahúzódás maradt – tehát változol folyamatosan. Ezt látni fogják régi osztálytársaid is, fel fog nekik tűnni, hogy már nem lógsz ki a sorból. És ha nem lógsz ki, piszkálni sem fognak! Persze, ennek az a feltétele, hogy ne bátortalan nyusziként menj be új osztályodba, aki azt sugározza: jaj, csak ne bántson senki! Határozottan, abban a tudatban indíts, hogy te ugyanolyan vagy, mint a többiek, semmivel sem vagy kevesebb náluk! Ha te magad ezt elhiszed, el tudod hitetni velük is – és akkor semmiféle bántás nem fog érni, nem leszel ismét céltábla. De – még egyszer mondom – a legfontosabb, hogy te magad elhidd, hogy nem lesz baj – ha ez megvan, nem is lesz, meglátod!

„Szia, Hópihus!

Bocsi, hogy már megint zavarlak, de nem tudok mit csinálni: az iskolánkba jár egy fiú, akivel már vagy fél éve beszéltünk MSN-en. Ha ő a közelben van vagy odajön, meg se tudok szólalni, sőt, legszívesebben elmenekülnék, pedig nem ijesztő, meg semmi, de szinte pánikroham tör rám, ha meglátom. Nem tetszik, de egyszerűen rettegek, hogy esetleg odajön... Szerintem ez már nevetséges. MSN-en meg írta, hogy tök más vagyok élőben... Nem volt szívem megmondani, hogy csak akkor, ha a közelben van... Amúgy ő a haverja annak, akibe szerelmes vagyok. Vagy ez már több annál, mivel évek óta ő minden gondolatom, pedig nagyon durván viselkedett velem - de én még mindig szeretem... A szüleim is gyűlölnek. Úgy beszélnek velem, mint egy kutyával... Én már azon gondolkodom, hogy öngyilkos leszek, minden nap olyanokat vágnak a fejemhez, amiket inkább le se írok, pedig én semmit sem ártottam nekik. Ha pedig sírni kezdek, vagy megszólalok, gusztustalan módon utánozni kezdenek... Ilyenkor azt kívánom, bárcsak itt lenne, akit szeretek, pedig ő is ugyanúgy viselkedett velem, mint a szüleim, és én hiába nem akarok rá gondolni, mégis a következő percekben már a gyerekeink járnak a fejemben. Legszívesebben eltűnnék innen, és a világ másik végén kezdenék új életet, távol minden fájdalomtól.

(14 éves lány)

Kedves világfájdalmas tinilány!

Teljesen tipikus tini-levél a tiéd, bármelyik kortársad írhatta volna, tehát alaptalan az az aggodalmad, hogy a leveled szereplői majd magukra ismernek. Hidd el, minden kortársadnak megvannak a maga „gonosz” szülei, a maga fiúja, akibe annak minden rossz tulajdonsága ellenére halálosan szerelmes, és olyan is akad minden tinlánynál, akinek jelenlétében elakad a lány szava, nem tud hogy viselkedni. Sok-sok problémát boncolgattál – ezek mind tipikus tini-problémák, a kamaszkor velejárói – vegyük őket sorba!

Kezdjük a fiúnál, aki ugyan durva volt veled, te mégis a gyerekeitekről ábrándozol. Biztos vagy benne, hogy egy durva apukát szeretnél nekik, és magadnak egy durva férjet? Szerintem egyáltalán nem – ám az mégis természetes, hogy a gyerekeitekről álmodozol. A lányok ugyanis úgy vannak kitalálva, hogy amint egy fiú kicsit is közel kerül hozzájuk, rögtön előtör belőlük az ősi ösztön, a családalapítás ösztöne. (Én a te korodban, amint egy fiú felbukkant a láthatáron, rögtön azt próbálgattam, vajon a vezetékenvéhez illenek-e a nekem tetsző keresztnevek.)

De ettől még nagy az esélye annak, hogy nem ez a fiú lesz leendő gyerekeid apukája – sőt, sokkal nagyobb, mint annak, hogy ő lesz!

Sok-sok fiú lesz még addig az életedben – és a zömével ugyanaz lesz a helyzet, mint azzal a másikkal, akinek a jelenlétében nem tudsz hogy viselkedni. Ez is természetes, míg ovis vagy kisiskolás korodban nem jöttél zavarba a kisfiúk társaságában, remekül megvoltatok együtt a játszótéri homokozóban, vagy jókat mászókáztatok, most már, hogy nagylány vagy, ez is másképp van. Most kezdesz „hölggyé” válni – és az teljesen természetes, hogy egy korod-béli „hölgy” még zavarba jön az „urak” társaságában; nincs még ebben gyakorlatod – majd megjön az is!

Ám ezért kár lenne elmenekülnöd a világ másik végére – mint ahogy szüleid miatt is. Értsd meg: szeretnek ők téged, még ha kamaszkorban ezt nehéz is elhinni! A kamaszkor sajátja, hogy az ember úgy érzi, őt senki nem szereti, és neki vannak a világon a legrosszabb szülei! Ha tudnád, annak idején én hogy haragudtam a szüleimre, mikor megvették nekem az akkor legmodernebbnek számító, méregdrága lemezjátszót! Jaj, de sajnáltam magam! Zokogva panaszoltam barátnőmnek, hogy ezt biztos azért kaptam, mert nem szeretnek, csak így akarják erről elterelni a figyelmemet – ő persze teljesen egyetértett, hisz hasonló kamasz-aggyal gondolkozott, mint én. Ne hidd, hogy akkor én nem vágytam a világ végére! Elképzeltem, hogy én elmegyek, szüleim meg sírnak-rínak, és most jönnek rá, mit veszítettek – de most már késő, én már a világ végén vagyok! Vicces, nem? Ugyanilyen vicces minden korok összes kamaszának kitörése, a sok önsajnálat, a sok sírás és nyafogás – és nem csak vicces, hanem nekünk, szülőknek iszonyatos próbatétel is, kötél-idegek kellenek hozzá. Ilyenkor van az, hogy az ember felteszi magának a kérdést: most sírjak vagy nevessek? És vagy sírva fakad a szülő is, és azon gondolkozik, mit vétet ő, hogy egy folyton bőgő, nyávogó, mindennel elégedetlen kölköt mért rá a sors, vagy nevet – és reméli nagyon, hogy kamasz-gyereke is „megvilágosodik”, és elkezd vele nevetni. Hisz a kamaszkor „borzalmait” – ami nem csak nektek, kamaszoknak nehéz, nekünk, a szüleiteknek legalább annyira - csak így lehet túlélni!

Tehát hiába mennél te Alaszkába, egy lakatlan szigetre, vagy a világ bármelyik végére – a bőrödből nem tudnál kibújni, ott is csak egy kamaszlány maradnál, ugyanezek a problémák oda is elkísérnének. Vagy ha nem ezek, hát jönnének helyettük mások, ugyanilyenek. Tehát maradj te csak otthon, próbálj egy kicsit alkalmazkodni a saját életedhez – és próbálj meg a szüleidnek segíteni benne, hogy együtt átvészeljétek azt a „rettenetes” kamaszkort; mert hidd el: édesanyád is sokszor vágyik mostanság a világ végére, még ha nem is mondja!

„Kedves Hópihus!

Szeretnék tanácsot kérni tőled, mint szívdokitól.

Az egész tavaly év közepén kezdődött: nagyon összevesztem a barátnőmmel, úgy éreztem, hogy mindenki utál. Ekkor belebotlottam a barátnőm bátyjába, M-be, akivel mindig jóban voltam, de csak ilyen "haveri" szinten. Ő megvigasztalt, azt mondta, majd ő foglalkozik velem, csak maradjak mellette. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, utána egész nap csak vele voltam.

A vita a barátnőmmel viszont csak folytatódott, sőt, eldurvult, de a bátyjához nem fordultam többet (annak ellenére, hogy biztosan segített volna). Mikor a nyári szünet után visszamentünk a suliba, kibékültem a barátnőmmel és mindent megbeszéltünk. A bátyja "nagy arc" lett (buli, vízipipázás, ilyesmi), és visszaestünk a "haveri" állapotba (vagy még annál is alacsonyabb szintre, nem tudom).

Később kiderült, hogy amíg haragban voltunk, a barátnőm és a bátyja minden este kiabáltak egymással miattam. M. védett engem, több hónapon keresztül.
Mikor náluk vagyok, csajbulit tartunk, vagy ilyesmi, szinte csak M-mel lógok, suliban viszont alig nézünk egymásra. Nem akarok hozzá odamenni, hisz ő már a "babákkal" barátkozik, de tudom, érzem, hogy bármikor fordulhatnék hozzá. Nagyon szeretem őt. Mi ez az egész? Szerinted mit kellene tennem?”

(16 éves lány)

Kedves 16 éves!

Ez az egész nem más, mint az első szerelem – a maga suta, esetlen valójában!

Ha eldöntötted, hogy akarod ezt a fiút (és hogy valóban ezt a fiút akarod a világ megannyi helyes tizenéves fiúja közül), ne törődj a „babákkal”! Leveledből úgy tűnik, ez a fiú eddig nagyon rendes gyerek volt, csak a nyári szünet után lett „nagy arc”, akkor jöttek a „babák” is. Azt is érzem soraidból, hogy te sem vagy közömbös neki – nem csak te érzel iránta. Nyugodtan közeledj hát (finoman, óvatosan, nőiesen persze) felé bátran, apró jelekkel tudasd vele, hogy nem közömbös neked – és nyugodtan légy kedves vele az iskolában is! Ő majd „veszi a lapot”, ne félj – és ha úgy alakul, bátran elmondhatod neki, hogy neked szimpatikusabb volt a ezelőtti, szerényebb viselkedése. Ha valóban számítasz neki, még „visszaváltozni” is hajlandó lesz a kedvedért!

« előző bejegyzés