Cuccok Center

Teve Center

Karaván Center

Kapcsolat Center

Gaming Zone


Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek


[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Naplóm a lényeges naplója


Élő Vízforrás [64089 AL], gazdája Naplóm a lényeges
Elveszett lélek (egyedül)

Ugrás egy másik naplóhoz!
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/64089 		Elveszett lélek (egyedül)


ELVESZETT LÉLEK
(egyedül)

Ó, bárcsak tudhatnám, miért eshetett meg ismét velem,
De ez az este megint hatalmas fájdalmat okozott nekem.
Igen, végre hallottam, ahogy szádon kiejtetted a nevem,
S újra úgy éreztem, teljesen elvesztettem a józan eszem.

Nézek a semmibe, majd hirtelen egy szomorú angyalt látok,
Aki elhaló hangon csak ennyit mond: Egyedül Rád várok.
Látja, ahogy gyászolva boldogságom, fekete ruhában járok,
S az érzéketlen társadalomban én senkit meg nem szánok.

De azt is tudja, belül haldoklom, s egyre csak szenvedek,
Ebben a boldog tömegben aggódva egyedül Téged kereslek.
Felém nyújtja az angyal kezét, s így szól: Majd vezetlek,
Velem leszel örökké és karjaim közül sohasem eresztelek.

Elkapom a fejem, látom, ahogy mosolyogva felém tartasz,
S a fényes lény csak ennyit mond halkan: Tudom, Vele maradsz.
Soha nem fogod elengedni, ha baj van, az Ő karjaiba szaladsz,
A legvégső rosszban is átöleled, és az utolsó percig kitartasz.

Ennyit szólt, és egy bús mosollyal a végtelen sötétbe veszett,
Talán Ő is tudja már azt, hogy velem semmit sem vesztett.
Egyre közelebb vagy, bánatom még mindig nem eresztem,
Úgy érzem, szerelmem a passióm, s Te vagy az én keresztem.

Ideérsz, és ahogy rám pillantasz, érzem, nem engem látsz,
Nem én vagyok az a nő, akire Te mindennél jobban vágysz.
Úgy éled vidám életed, hogy soha semmit meg nem bánsz,
És hogy szebbnél szebb csodákat egy árva estén sem vársz.

De ebben a percben valahogy mégis egymásra találtunk,
Lehet, hogy titokban mindvégig a másik lelkére vágytunk?
Most visszasírunk minden estét, mikor együtt háltunk?
Vajon megbántuk, hogy hangos sírás közepette elváltunk?

Be kell vallanom, én ezt a létet Nélküled tovább nem bírom,
És minden átkozott nap a szenvedésnek édes vérét szívom.
Hozzám bújsz, s érzem, egyre elviselhetetlenebb kínom,
Megcsonkított lelkemmel valamiben még mindig bízom.

De eszem már tudja, most tartod utoljára a kezed kezemben,
Halott szívemmel egy könnycsepp harcol fáradt szememben.
A tűzforró vér most megfagyni készül szétcincált eremben,
Valami pusztító gonoszság árad szét reszkető testemben.

Bensőmben érzem, ez a pillanat sohasem fog véget érni,
S ez oly gyönyörű, hogy nem is akarok ennél többet kérni.
Most akár a legnagyobb gonosztól is meg tudnálak védeni,
Ezt a mozzanatot, ezt a gyötrő gyönyört más nem értheti.

Egyszercsak érzem, ahogy kezd felkelni a Nap, s halkulni a zene,
Lehajtom fejem, nem harcolok tovább, sajnos befejeződött ez a mese.
Mentőangyalom segíts! Hisz nem érhet többé a kezemhez keze,
És eztán már soha nem nézhet a szemembe szépséges szeme!

Érzem, lassan a magány porába hullik fáradt lelkem és testem,
De még így sem látja senki, hogy Te vagy az én vesztem.
Egy halandó sem tudja, hogy lényed az én halálos szerem,
Nélküled képtelen vagyok meglelni e világban a helyem.

Rádöbbenek, nem hagyhatsz így itt, gyorsan Utánad kapok,
Nem gondolkodom, s egy hatalmas, szívből jövő ölelést adok.
Mire Te csak bután nézel rám, mintha nem tudnád, ki vagyok,
Angyal! Végre Veled mehetek, most már mindent itt hagyok!

Ó, bárcsak tudnám, hogy mi módon eshetett meg ismét velem,
Hogy ez az este megint hatalmas fájdalmat okozhatott nekem.
Miközben lassan letörlöd síró könnyeimet, halkan suttogod nevem,
S az angyal már tudja nem vagyok más, mint egy eltévedt szellem, egy

Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat