Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Naplóm a lényeges naplója


Élő Vízforrás [64089 AL], gazdája Naplóm a lényeges
Esti elégia-Für János-

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/64089
Esti elégia-Für János-

Esti elégia

Éjbefordult szürkület
ül az utakra,
s szédült illatú bodzavirágok
porozzák az estét
és közben az ég
fonákát húzza a tájra,
és kifordított sötétkék
vásznán a csillagok,
mint kiszöszölt kicsi
gombolyagok ragyognak,
s cérnákon lógnak
a Holdnak
halvány sugarai,
és már csak
a sárga gólyahír
látszik a sötétben,
ahogy foltot hagy
az árokparti fűben.

A szélben ingatag lepkék
imára hajtott
szárnyakkal alszanak,
s árnyakkal játszanak
az ablakból szivárgó
lámpafényben
a tétova járdák,
s félig lezárt szemű
Holdra néznek
az árván maradt,
üres parkok sötét padjai,
s végleg összezárulnak felettük
az égnek fakult partjai.

Nesztelen lengenek
a levelek a fákon,
s a lompos lombok
kormos foltok
már csak a tájon.
De a kemény korlátok
vasfegyelemmel
őrzik a teret,
s szelekre hajtott
fejjel lebeg
az álom a házak felett.

Az utak fölé lustán
felröppen a köd
s elcsöppen a csönd
az éji némaságról,
és a halottnak hitt virágok
összezárt szirmok között
dédelgetik az álmot,
s merev tekintetű
ablakot zárnak
a nehéz házfalak
az alvó szobákra.

Éjszaka van már.
Hátára fordul a csönd.
Reszkető csillagokat önt az éj
s ringat néma bölcsőben odafönn.

Magányos
és szigorú most az éj.
Halálos mély,
s bizony úgy odalép
súlyos talpával
a városra az ég,
hogy még az éjjeliviola
gondosan kibontott illatát
is a földbe tapossa.

Elhalt fényeit
a vézna villanypózna
nagy halmokba
maga elé szórja
s katonás sorba állítja léceit
az olaj szagú, büszke kerítés,
és felejtésre váró
gondra nyílik
az ajtó ásító szája,
de én most inkább
leoltom a villanyt
itt benn a szobába`.

Nem akarom látni a világot.

Most versekből építek
magam köré magas barikádot,
hisz lassan csak itt
találom meg a jót, a szépet,
hát magam alá húzom én
jobban a széket
és írok még!

Már Holdat
keretez az ablakom
s itt ülök magam,
sötétségtől takartan.
S mikor már a
szék is elfárad
a sok üléstől alattam:
- belesápadok a gondolatba,
hogy mennyire
egyedül maradtam.

Für János
(Elégia)



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat