Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Naplóm a lényeges naplója


Élő Vízforrás [64089 AL], gazdája Naplóm a lényeges
2010-07-09Lesznai Anna: Miatyánk

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/64089
2010-07-09Lesznai Anna: Miatyánk

Lesznai Anna: Miatyánk

Jézus kegyesem
Egy imát rendeltél nekünk
Hogy véle éljünk -
De Miatyánkod mennybe szökő sudarát
Sokféle folyondárral leveledzük.
Én is lombos szavak közt késem:
De ne vesd el mégsem hebegésem
Kertedben ültesd el
Bár kétely hervad rajta
És lázadás lázával
Pirul szirom-ajka.
Ha mennyedbe bocsátod
Vad imámat
Meglátod:
A gyökér fanyar szerelme
Kanyargó útját megírván
- Mert Hozzád érkezett -
Édes gyümölcsöt terem.
S bűneimet melyekkel harmatoztam
Leissza rólam sugár fehér kezed.


MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN
Öblös éhünk nógat Téged
Patakodon szomjunk béget.
Sokan vagyunk, kik kerítünk
Mert a kertünk Te vagy nekünk.
Látom szülém, meg testvérem
Kikkel nyíltunk azon véren
Látom szerelmetes társam
Kit adatott csókkal játsznom
Látom gazdám és cselédem
Ellenük tett sok nagy vétkem
Szomszédaim közel népét
Magam távol, tükrös képét:
Közös termésünk terítjük
Jövő házunk most kerítjük
Szülő anyánk is most szüljük,
Mikor szívünk keserüljük.
Egymáshoz mi mégsem érünk
De Hozzád közösen férünk.
Kis cselédim is ugrálnak
Ruhám szélinél cibálnak
Ha kezemtől ételt lesnek
Hidd el, Tégedet keresnek
Mert gyümölcsben, lágy kalácsban
Feléd növesztő varázs van.
Szelíd barmok szagos réten
Szomjas szemök néz setéten
Tompa vágyás üli őket
Fű közt Téged keresőket.
Kancák viaskodó násza
Ten riadt véred fohásza.
Játszi rügynek piroslása
Útját nehéz lomb közt ássa
Keskeny testét Feléd nyújtja
Bóbitásan szökken kukkra.
Gyümölcs leve, fürtök cukra
Kasok méze, keblek teje
Boros kelyhek rőt teteje
Tudom, mind kezedbe cseppen.
Néma halak Feléd buknak
Mert a habok Hozzád futnak.
Szelek szárnyas létre kelnek
Énekelnek hazaszállván
Hozzád hajlik a szivárvány
Porszemek is gyülekeznek
Feléd csúccsá emelkednek.
Mert Te ébredsz alvó népen
Te szólítasz igaz néven
Helyünk helyét Te rendeled
Ösvényünk célba tereled
Véletlenünk virág rajtad
Gyengeségünk Te akartad
Tenyereddel Te takartad
Melegedtől magba menjen
Néked szent szemet szemeljen...
Mi Atyánk, ki vagy a mennyben.


SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED
Bennem és mindenekben
Csírában, füben, fában
Pötty verebekben, néma ebekben
Csonka és fáradt emberszájban
Kit nem itat lánggal neved
S immár szomjun elszárad.
Ott is, hol árad a bánat
Ott is legyen
Ki keljen Utánad
Sorsa máglyáján énekeljen.
És ha egy hősöd kél
Úgy ezer is támad:
S benne mindenek szíve feltámad.
S vigyázz Atyám
El ne vetéljen az asszony
Sem a borjas tehén
Sem a férfiak útja
S a szegény ordas hazaérjen.
S atyám, nézz rám
Itt vagyok én
S vággyal foglak
Mely bennem marasszon.
Szenteld meg, Szerelmem
S furcsa szemérmem
Mellyel örökkön
El kell terelnem magamtól
A békét
S teljesülések mennyei kékjét.
Szenteld meg
Szívós vitámat
S ha eszünk és isszuk a bort
Kezünk repesve szeljen karaját
Belőled Atyám,
Mert Te vagy a bor, a kenyér
De Te vagy a szelő tenyér is
És a száj és a szem és az éhség.
Sose gyötörjön kétség:
Magunkba látó
Szemünk derüljön
Mert megváltó
Mennyed bennünk terüljön.
Atyám, add, ha ázunk és fázunk
Bátor és könnyű tollut rázzunk
Mint kis kacsáid
Nyári záporodban.
S leljünk magunkra
Áldott porodban
S Tüzedre borodban,
Küldj meleget magunkra
Te, ki nem hagysz magunkra
S összefonod koszorús
Játékra gyerekek kis kacsóit
S egymáshoz fonod
Borúsra, dúsra, fényesre
Az évek édes hóit
Koszorús termés kincseivel.
Az embert vállával
S a nőt csecseivel
Is egybefonod
Keserves kegybe
Kínos szomjú bilincseivel...
Mert ha keltettél és kötöttél
S lelkedből belénk töltöttél
Úgy mondom Néked és kényszerítlek
Békédbe jajjal verek éket
S erővel magamra terítlek!
Szánj és becsülj mindeneket
Kik Benned élünk,
Mert létre Te létedből szítasz
Mert elveszítsz, ha elveszítlek
S Magad sajogsz, ha eltaszítasz.
Ha rám borul a bűnbozót
Úgy énbennem Téged aláz
Bús botorul a könny, a láz
S ha Tőled el kell mennem
Tenfiad szakad ki belőled
S ha nem tudok Felőled
Vakságba Te hullsz bennem.
Te Egy, Örök, Derűs, Erős,
Ha elbukok, ha eltörök
Úgy őt ölöd
Ki lehetett volna hősöd
Kit láttál volna, boldog áldozót
Lábad zsámolyánál, boránál kelyheidnek
Kiben örvendenék öled.
Ezért Atyám
Szenteltessék meg bennünk a Te neved.


JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD
Partja élénkbe ússzon
Útja felénk kerüljön
Mert fogytán indulásunk.

Jöjjön el a Te országod
Mert idegen az otthon
Félelmesek a falvak
A városok félnek.

Jöjjön el a Te országod
Mert fiókák kifordulnak
Kisdedek is pusztulnak
Magtalan az erdő.

Jöjjön el a Te országod,
Mert ráolvasni feledünk
Imánknak hegye tompa
Bizalmunk nem kél.

Jöjjön el a Te országod
Mert gyermekek riadnak
Kályhakuckóba bújva
Komoran lesnek Feléd.

Jöjjön el a Te országod
Jöjjön el a Te országod
Jöjjön már el a Te országod
Mert mire várjunk.

Jöjjön el a Te országod
Mert hely kell a kalásznak
Melyen magasba szökjön
Melyről kezedbe szökjön.

Jöjjön el a Te országod
Mert elvérzik a bárány
Oly legelőt epedve
Melyen nem öl füvet.

Jöjjön el a Te országod
Mert emberek és pengék
Az aratás hevéből
Hideg keresztre sírnak.

Jöjjön el a Te országod
Mert bitófákat nyújtunk
Tefeléd szűz magasba
Hogy valami elérjen.

Jöjjön el a Te országod
Koporsó kemény testem
Kopogtat rajta lelkem
Ki nem bír halni már.

Jöjjön el a Te országod
A lélek kebelemben
Megérett és megébredt
De nem tud megszületni.

Jöjjön el a Te országod
Jöjjön el a Te országod
Jöjjön már el a Te országod
Fiad fuldoklik bennem.


LEGYEN MEG A TE AKARATOD
- Vallom -
De már is tétovázva vár és ver szívem,
Jehova.
Mert hova kell tennem a szám, a szóm, a talpam
Azt se mondod.
Boldog szent bolondod kevés szakad
A föld köteléből
Ki elömlő vére piros levéből
Mártirhalál sajkáján Hozzád hazatalál.
Kételkedve kell lesnem, hív-e az édes Úr?
Tur kezem a rögben, túr szemem az éjben
Kínom a kéjben
Örvény a testem, mélységbe estem
Mikor emelt fővel kerestem
Hol van a Seregek Ura, az Úr!
Ha Feléd-indulásra gerjeszt bús szerelmem
Érzem eltolsz... Ellenedre kell Elibéd mennem,
Idegen ellen köröttem a táj
Adonáj!
Bűbáj se hoz már hirt Terólad titkos jelekkel
Nem zúgsz a széllel, nem szállsz madárral
Szóló kövekbe néma Neved se róva
Jehova.
S óvakodnom kell hogy el ne lopjon Tőled
Az alkonyi táj - szája van a földnek - elnyel Előled.
A zöldnek mélyén piros tüzek égnek
S elkanyarodik Tőled hídja is
A szivárványnak
Teremtő!
Nemtője se vagy már, nevelő atyja sem fiadnak
S ha kürtjeid riadnak értetlen állunk
Ha Rád látunk kővé válunk
Lelked nincs már nálunk
Őseim Atyja.
Fattyú vagyok tán a régi törzs fáján
Hogy lemetsztél Magadról?
Mért hogy Jákob boldog létráján
Álomban sem szabad hágnom Feléd?
Néked ma ember fiának kudarca kell,
Hogy fennen ragyoghasson arcod el?!
Ha erős az ember... talán ma gyenge az Isten?
S sorsom minden véres cafatját
Azért kell kicsavarnom kezedből
Ha küzdök véled
Élet:
Mert úgy véled, testedet testem izmain edzheted Urrá?
Rád nem ösmerek senki szemében
Lucifer alszik a búza szemében
Az éhség... és nem a béke.
S ha látni merek látom:
Nem a Tied a földnek népe
A föld nem zsámolya lábaidnak
Isten.
Itt lenn nem lellek: de tisztaságom
Sekély fövényén sem rejtezel
Bűneim mélyén kell kutassak Érted.
Ha szívem sérted jajom nem érted,
Uram.
Úgy van: kiragadnak kezeid rended arany köteléből
Homlokod dühödt erei homlokomon dagadnak.
Úgy van: azt akarod, bűnbe essem.
Neved elvessem: hogy ember teremjen a szemből
Szavad nevessem: hogy sarlód méltán vágjon
Egy-utad feledjem: hogy elkeveredjen lelkem
Minden utad porával.
Úgy van azt akarod: lázadás lángján égjek Beléd,
Mert tudod: kereszten szüli az ember szent fiadat
Ki egedbe jajjal hasít és Ellenedre teljesít
Atyám!
Ma még: elvetsz engem
Hogy holnap már megváltsalak.
Lázadó Messiásod öledbe kárhozom
Hozom szívem - lássad - boldog adás lehet a bűn is.
Kárhozzam el ha úgy akarod -
De legyen meg általam
A Te akaratod!


MINT A MENNYBEN, ÚGY A FÖLDÖN IS
Sok csudák rejtve pihegnek
S énreám várnak.
Én költsem őket lét melegére
Látások szerelmével
Vágynak köldökzsinórján
Én, én, Isten edénye.

Rávetem magam a földre:
„Ó édesded föld
Gondomba rendelt
Ősi örök csecsemő
Hatalmas tehetetlen,
Ölbeli óriás,
Én parancsoló gyámoltam
Nyissad ki tér szemed
S tükrözd a mennyet!
Tükrözz titkos csudákat
Rejtős, égi csudákat
Földi tükörben.”

Jaj, jaj, hiába, hiába
Vak a föld -
Nem tükrözik égi csodákat
Míg tisztára nem mos
Megcsúfolt tükröt
Csókok tisztító, ittas vizével
Asszonyi ajkam.

Csókkal mosom le
Tisztító csókkal
Csúfját a földi tükörnek;
Csókkal a férfi vétkes vérét
Csókkal csöpp újszülöttek
Gyengeségbe keverten
Ártatlan talpát,
Csókkal a vajúdó
Torz mosolyát.
Csókolom a sárban foganó
Párzásba szakadt fákat
S a kérő szemű állatot
A falásra mohót is,
S testemnek testét
A földet.

Kinyitja szemét a föld:
„Immáron ölbeli óriás
Örök csecsemő
Ki bölcső és kisded vagy egyben
Gyökér és gyümölcs
Csókommal tisztára ápolt föld
Tükrözd a mennyet.”

De jaj, hiába, hiába,
Üres a menny
Mert alatta üres a föld.
Szomjazó tükröt hiába inna szemével:
Jaj üres a föld mert felette
Üres a menny.

Asszonyi társak, segítők
Híva hívlak!
Ha szomjas a föld és felette meddő a menny
Csecsemő jajját ki csucsugassa tejével?
Itt csudát csak a koldus vágy terem
Mert sejtő keble éhség rendjén duzzad.
Asszonyi társak, segítők, híva hívlak.
Ránk vár a föld és bizony ránk vár az ég is
Mi vagyunk a vágy.
Szerelmünk karját fonjuk kosáros körbe
S körünkben való-kenyérré dagad
A kerek világ.

Asszonyi társak, segítők
Dalolva hajoljunk magunkra,
Serkentsük létre ölünk
Bölcsős öröméből
A méhünkben alvót,
A Kisdedet
Őt, az Egyet
Mindenikünk Egyet
Isten fiát.
Isten született a földön
S égi atyjához kiált.

A mennyből derülvén
Atyját nemlétből kiváltó
Megváltó fiára lát
A megváltott Isten.
Asszonyok, alás cselédek
Ujjongjunk itt lenn:
Isteni rózsát nyitott a földi tövis
Mert fiunk született, Isten -
Isten tükröződik
Miképpen a mennyben, úgy a földön is.


A MI MINDENNAPI KENYERÜNKET
Add meg minekünk ma...
Hisz mennyed madara is
Csak úgy csattog lelket Feléd
Ha szemet lelt.
Leheletünk úgy tiszta
Ha ízes ételt ettünk.
Kerek napod fénylő felét
Templommá úgy boltozza tettünk
Ha ránk a bársony éj
Csillagemlőiből csókot tejel.
Mikor kicsink bölcsője
Benn a meghitt szobában ring
Úgy bátrabb hit kering erünkben
S ha kertjeinkben busás szüret érik
Táltos hallású ittas költők mérik
Dús emberöltők csobogó levét
Formás edénybe.
Akkor rokonmosollyal
Ifjak és lányok
Víg táncot lépnek
Néked pirulnak
Rózsát meg csokrot Néked tépnek
Öveik Érted hullnak,
Édes örömben Neved dalolják.
Ha el nem tolják szolgáid kérő kezünket
Mennyedbe nyúlunk
Mert tudjuk: Te vagy felettünk.
S ugye sose feledtünk hivni Téged
Mi asszonyok, áldott gyermekágyon.
Mert teljesedésbe váltott földi vágyon
Nő lelkünk erőssé,
Mikor korai sírt ásol, bizony vermet ásol Magadnak
Mert egekbe csak teljes tolluval suhogó szárnyak ragadnak
Csak tengermély kéj habjai dagadnak Feléd
Hűteni térded.
Mert testet kell vetni, hogy lelket arassál Isten
Mert hiába kérded a lelket tőlünk
Ha kenyérül nekünk itt lenn Magad nem adtad.

Mivé lennél Te Isten, ha embered veszni hagynád -
Magtalan Atya, kinek szemében élnél?
Áttetszőbb volnál a víznél, kóborabb volnál a szélnél
Mert szerelmünk karja öleli párád tömörré,
Himnuszaink verik csengő szóba parancsod,
Mennyország várát roppant felhők alá feszített
Hitünk szálfái támogatják!
Tulteli szivünk cseppnyi csordulása
Táplálja óceánná Istenünket!
Oltárodon terített lakoma
Vár Rád Uram:
Testünk kenyered, lelkünk szád bora
Ne szégyellj Isten, mi unszolunk Téged
Csillapíts vélünk teremtő éhséget
Bizalmunk forrjon, részegüljünk benne
Mintha már Isten s ember egy test lenne!
Adva és kapva fogj Magadhoz minket -
Add meg közösségünk Úrasztalán
Minekünk a mi mindennapi kenyerünket!


BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET
Miképpen mi is megbocsájtunk
Az ellenünk vétőknek...
Ne úgy Atyám:
Mert lásd őket és láss minket
Ha csók-sebet vert
Tőrt vetünk a nőnek
S mérget a vállas férfiaknak,
S akik jóllaknak
Az éhes irigyre uszítnak ebet,
Nevet a szolga ha ura vérzik.
Érzi az állat is
Keserű lehünk szelét,
Elénk nem fut de elkerül
Emberül ösmer
Fogát feni ránk:
Mert gyilkos az ősünk.
A nádas is süpped alattunk
Mert léptünk gyenge füvet tör
S mert rózsát téptünk,
Nőtt a tövis
Testünk töve is
Örökkön termi a bűnök rendjét
El nem bocsájt.
Mért engeded mindezt Uram?
Hiszen gonoszul úgy vét fiad
Ha szád szavától riad lét dühére!
Ha bűnt keresünk
Téged érjen kezünk
Mert benned vétkezünk -
S mert tetteink Rajtad nőnek,
Te bocsáss meg az ellenünk vétőknek,
S nékünk is ha Ellened vétünk.
S ha kitől kenyeret kérünk
Kővel fizetjük
Testvérünk jussát:
Te állj helyt értünk,
Hisz bővelkedik a csűröd áldott jóval.
Mi hiszünk Téged, szívedbe látunk
Mert sejtjük hogy szenvedsz felettünk.
Lásd le kell venned a fiadzó átkot rólunk
S menteni minket:
Miként mi Néked megbocsájtjuk, hogy lettünk,
Bocsásd meg a mi vétkeinket.


NE VIGY BENNÜNKET A KÍSÉRTETBE
Szamária kútjával:
Mert vándor szomju útjával
Kell keríteni a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe
Közelséged szelével:
Mert kunyhók szűkös tűzhelyével
Kell melengetni a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe
Liliomaid mezével:
Mert mélynyomú munkánk izzadt kezével
Kell szántani a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe
Szüzességed vizével:
Mert párzó testek párolgó ízével
Kell öntözni a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe
Békességed borával:
Mert tártszemű támadók táborával
Kell riogatni a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe
Megadásod mézével:
Mert ébresztő éhségek vészével
Kell korbácsolni a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe
Hited szálló szavával:
Mert lehullott álmok zord avarával
Kell trágyázni a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe,
Szerelmed ürmösével:
Mert koldus örömök ürmével
Kell itatni a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe
Az olajfák hegyével:
Mert vak tőreink vad hegyével
Kell védeni a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe
Kereszted mámorával:
Mert győzelmünk vérestorkú torával
Kell megülni a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe
Feltámadásod kenyerével:
Mert megtöretett testünk tetemével
Kell táplálni a földet.

Ne vigy bennünket a kísértetbe
Üdvösségünk mérgével:
Mert vakmerő kárhozatunk kérgével
Kell páncélozni a földet.

Mert meg kell adni a földnek
Azt mi övé: magunkat
És meg kell adni magunknak
Őt ki miénk lett: Téged.

Földi házba lépteid kísérnek be,
De a halállal
- Kit életünk ormán roskadó vállunk vállal -
Ne vigy bennünket a kísértetbe.


DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL
Tőle kit helyetted helyeztem el a mennybe.
Én mennybe emeltem s ő elhagyott engem a földön.
Neve: Jehova.

De szabadíts meg a gonosztól: kegyetlen kegyestől
Kit tudva magamról tövissé keltek Benned.
Szeges keresztre ölel saját karommal.
Neve: a Krisztus.

De szabadíts meg a gonosztól
Ki Éden kertjét szíven szúrtam tudással,
Mennyed békés boltjára dúltam úri dühöm.
Nevem: az Ember.

Mert én vagyok ki száz szilánkra törtem
Egyetlen tükrét Magadba látó szemednek,
Múló nemekre téptem tökélyét szent tetemednek,
Szűk szókkal szaggattam szügyét védtelen végtelenednek,

Ajkam nevei száz Istent elleni vetemedtek
Ellenedre Névtelen Isten: de kelj fel,
Énemet rejtve alaktalan-ölbe ölelj fel,
Szabadíts meg a gonosztól.

Énemet sejtve teremtő öledben lelj fel:
Pihenj felettem s én derengjek Benned
Első kristálya zajló tengerednek,
Szent nevednek, kiből mindennek osztol!
De különségünk bűnét vedd le rólunk
Szabadíts meg a gonosztól.

Mi Atyánk vagy, ki nemzettél
Szentelj meg köteles szereteteddel.
Jövendő képed bennünk ébred
Legyen bár bűnös az akaratunk
Úgy mint Te vélünk, mi Véled vagyunk viselősök.
Add Magadat minekünk, mert Te is bennünk teljesülsz
És megbocsájtjuk Néked számkivetésünket
Miképen Te is megbocsájtod, hogy Ellened vétünk.
Ne vigy kísértetbe a halállal
De szabadítsd fel különségünk zárát
Mert mibennünk Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
Most és mindörökké
Ámen.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat