Cuccok Center

Teve Center

Karaván Center

Kapcsolat Center

Gaming Zone


Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek


[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Đark Fanatikus naplója


Łord Đark Fanatikus [53471 AL], gazdája Đark Fanatikus
ĐF:...VIII.fejezet

Ugrás egy másik naplóhoz!
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/53471 		ĐF:...VIII.fejezet

Łord Đark Anarchy: Könnyes Búcsú

VIII...
-Pihenjünk egy kicsit. Szólt a már órák óta mesélő fiú.
-Hátborzongató az egész. Ült fel a lány.
-Sajnos még ezzel nem ért véget.
-Tudom jól. Már sok minden tiszta.
Ebben a könyvben sok van írva, de ilyen részletesen honnan tudod, pontosan mi történt?
-Hogy is mondjam? Átéltem. Láttam. Megmutatta.
Ez egy külön dolog.
-Hallgatom.
-Kissé elzsibbadt a nyakam. Kinyújtózom.
-Rendben, ennek alkalmából, menjünk le megint abba a szobába.
-Minek mennénk megint be? Akadékoskodott a fiú.
-Miután eljutott a tudatomig, hogy amit mesélsz, annak én is részese vagyok, hiszen itt lakott az apád, az ott az ő szobája, itt élt, és van még valami.
A lány kinyitotta a könyvet és elkezdett keresgélni.
-Mit keresel olyan nagyon?
-Ez az! Megvan! Ujjongott a lány.
Íme:
„S akkor a kicsi odalépett és tartott meglepő beszédet
Mellyel lelkembe ütött hatalmas sebet
Látni vélte kedvesem, s fiúgyermekem
És ez mi lehetetlen…”
-Igen ez annak kapcsán íródott mikor, a nőért ment, aki átverte, és a kapuban találkozott azzal a kislánnyal, akivel később is találkozott, mikor az apjától védte meg a családját.
-Pontosan. Ugye, én is sokat meséltem, hogy kislány koromban milyen rossz volt a családommal. Aztán hatalmas változás, és amíg a szüleim meg nem haltak boldogok voltunk.
-Tudom, mesélted.
-Az a kislány, akivel az apád találkozott…
Az én voltam.
A fiú kis híján leesett az ágyról.
A lány nevetett egy jót. –no lám valami, amit te nem tudsz.
A fiú hatalmas gondolkodásba kezdett, hogy ez időben stimmel-e.
A lány 3 évvel volt nála idősebb, s bizony miután kiderült, hogy a fiú már volt vagy 4 éves mikor az apja ténylegesen meghalt, bizony lehetséges volt.
-Ez fantasztikus! Ragadta meg a lányt. Tudod te mit jelent ez?!
-Persze. Mi elválaszthatatlanok vagyunk, és ez sorsszerű.
-Ez az egyik. De neked képességed van! Az apám csodált téged, s mikor engem meglátogatott, azt mondta, keresselek meg bármi áron, ha egyesültünk.
-Meglátogatott? Egyesültök?
-Na ez majd a folytatás. Amit majd folytatok, de most rólad beszéljünk.
-Semmi. Már nem él a tudásom. Egy nap, már semmiféle „látó képességem” nem volt.
Úgy vélem, hogy pontosan akkor szűnt, meg mikor az édesapád meghalt.
A fiú ölbe kapta a lányt, és úgy ahogy voltak lesétáltak abba a szobába.
-Szerelmem, olyan erős vagy akár az apád volt.
-Sajnos annyira azért nem.
De lehetnék bármikor, csak…
-folytasd.
-Fogom, ne félj.
-Én, akármilyenné is vált az apád, valahol megértem, és csodálom is a nagyságát.
-Én pedig büszke vagyok arra, hogy ifj. Hylger Zoltánnak hívnak. Az anyám jól tette, hogy róla adta a keresztnevemet is.
-Tényleg, és anyukádnak valóban nem volt senkije?
-Az édesanyám csodálatos asszony volt, haláláig vakon tartotta magát a fogadalmához.
S még ma is élhetne, ha az a részeg sofőr…
A fiúnak elcsuklott a hangja.
A lány, vigasztalón magához szorította.
Ismét ott álltak, a hét ponton záródó különös forma ajtó előtt.
Ahogy hangos kattanásokkal a zár kinyílott, s vele az ajtó, az a hideg fuvallat csapta meg őket, s újra érezték azt a megmagyarázhatatlan erőt, és borzongást.
-Tehát az apám itt művelt magával mindenfélét, és a hely még most is teljesen fel van töltődve mágikus energiával. Ezért érezzük magunkat furán.
A lány az urnához lépett. Levette a helyéről.
-Annyira jó érzés.
-Vigyázz vele. Csak óvatosan.
-Nyugi. Hagy fogdossam kicsit.
A fiú nyugtalanul nézte, a lány megélénkült érdeklődését, mely elnyomta a félelmét.
Viszont jól tudta, hogy bár pontos szabályok vannak, még se lenne jó, ha csak egy kicsit is közvetlen kapcsolatba kerülne a hamvakkal.
A lány óvatosan visszatette a helyére. –Jól van, megnyugodhatsz.
Párszor még körbe járkálta a helységet. Megtekintette, azt a földből kinyíló átalakított ágyat is, aminek igazából a belsejében lehetett aludni.
-Ez volt a nyughelye.
-Gondoltam.
Miután maguk mögött hagyták a helységet, felöltöztek, hogy magukhoz vegyenek valami élelmet. Megéheztek a hosszú éjjel folyamán.
Kimentek a fürdőbe is egy kis tisztálkodás végett.
A fiú ahogy meglátta a kádat, ismét képek villantak be neki.
-Valami baj van kedves?
-Semmi, semmi, csak eszembe jutott még egy kis emlék.
-Meséld! Végtelenül kíváncsi vagyok egy olyan történetre, melynek részese lehetek, és még sok mindent nem tudok.
-Ennek is eljön az ideje. Itt fog a kádban az egész befejeződni.
Csak akkor még nem volt így kialakítva. Itt nem voltak falak.
-Akkor ez még odébb van ajh…
-Már nem annyira.
Talán ők sem tudják miért, de veszettül elkezdték csókolni egymást, hogy aztán beboruljanak a kádba. De nem hagyták akkor sem abba. A kíváncsiságot, az immár órák óta szunnyadó szenvedély váltotta fel ismét. A lány elkezdte letépkedni a fiúról, amit le kellett.
-Esetleg, bemehetnénk, mert nem hiszem, hogy túl kényelmes lesz így.
A lány nem szólt semmit csak csókolt tovább.
A fiú mind kettejük testsúlya alatt, játszi könnyedséggel lökte ki magukat a kádból, hogy a karjaiban a lánnyal, meginduljon befelé.
A lány lesem vette az ajkait a fiú nyakáról.
-Atyaég. Ne akard, hogy elejtselek.
Megerőltető munka árán, végül kikötöttek az ágyban.
A lány továbbra sem, engedte el a fiút egy pillanatra sem.
(Nem szeretném részletezni, hogy a továbbiakban mi történt.)
A forró órák után, ismét a tudásszomj és a kíváncsiságé lett a főszerep.
-Akkor folytatnám.
-Helyes. Bár nem mondom nagyon jól esett ez a kis „pihenő”.
-Azt meghiszem, nekem is jól esett…
A lány ismét a fiú mellkasára hajtotta a fejét. Kinyitották a könyvet és folytatták, ezt a különleges egész éjszakás igazságkutatást.
S a fiú folytatta a cseppet sem vidám befejezéssel bíró történetét…



-Jól van apám. Eljött az idő. Szólt az alak minden eddiginél is határozottabb kiállással.
-Na ne. Ezt nem mondod komolyan.
-Végeztem, a sorsom beteljesítettem. Immáron nincs tovább értelme, hogy éljek!
-Nem! Ne mondd ezt. Kérlek! Ott van a Krisztina is, meg itt vagyok én is!
-A továbbiakban nincs létjogosultságom ezen a létsíkon. Nem hagylak el. Benned élek tovább!
-Fiam! Hallgass végig jó?!
-Figyelj öreg! A zsaruk összerakták a képet, és hamarosan itt lesznek.
-Honnan veszed?
-Látom, tudom.
-Megölöd őket is, semmi esélyük ellened!
-Kedvtelésből már nem ölök, feléjük nincs elszámolni valóm.
-Nem bírom elfogadni, nem!
-Azt fogod tenni, amit mondok! Te kimaradtál a balhéból, és téged is terrorizáltalak!
-Ezt, hogy érted?
-Jönnek a rendőrök, és te le leszel kötözve, véresen, és a karod eltörve!
-Mi?!
-Jó, erre nem érek rá, már nincs sok időnk.
Az alak, a szó igazi értelembe vett jelentése alapján, bátran mondható: szerette fogadott apját.
De a sorsát be kellett teljesíteni, és ezt az öreg akadékoskodása, ami valójában a hatalmas ragaszkodásból eredt, végül is veszélyeztette. Igen! Nagybácsi, és az unokaöccse, igaz apa-fia viszonyban voltak egymással. Tiszta szívből szerették egymást.
Az alak egyszerűen leütötte a férfit, akinek betört az orra, és el is kábult. Majd a csuklóját is eltörte az öregnek. Kivitte a konyhába székestül együtt, amihez biztosan, és tökéletesen odakötözte.. Pontosan a káddal szembe helyezte el.
A férfi lassan magához tért. A legkevésbé a fájdalom érdekelte. De már nem látott a könnyeitől. A kádban már ott volt a víz. S az alak is félmeztelen volt. A szike, és a tömény gyári alkohol is elő volt már készítve. A folyamat elkezdődött, és ő már nem tehetett semmit. Egyszerűen végig kellett néznie, hogy az ember, aki a földön a legfontosabb számára a létező egyetlen lehetséges módon el fogja pusztítani önmagát.
-Fiam! Szólt rekedt hangon.
Az alak ránézett.
-Mondd, édesapám!
-Szeretlek!
Az alakot kissé megütötte lelkileg ez a szó.
Az apja, mindig is erős ember volt, aki nem szívesen nyilvánította ki az érzelmeit.
Soha nem mondta ki az alaknak ezt a szót, pedig mindketten tudták, ahogy az alak se mondta soha, és viszont is tudták jól.
Az alak odalépett, és homlokon csókolta az apját.
-Ég veled! S ne feledd! Visszatérek, ha úgy akarod!
Az alak szépen végrehajtotta a szertartást. Elsőnek lenyelte azt a több erősebbnél erősebb mérget, melyet porrá őrölve vett be. Majd elfogyasztotta a 0.7 literes ipari alkoholt.
Lassan bemászott a kádba. A méreg és a bivaly erős alkohol még számára is nagyon gyors ütemben elkezdte kifejteni a hatását. Érzékszervei elkezdték felmondani a szolgálatot, látása, hallása eleinte csak az átlagos, normális emberi teljesítményre estek vissza, majd lassacskán, az egész tudata elkezdett letompulni. Végtagjai már nehézkessé váltak, ekkor megragadta az orvosi szikét. –Anyád! Már alig birok mozdulni. Gondolta tompán.
Belemélyesztette az alkarjába, és a csukló aljától egészen a könyökhajlatig, egy mély hosszú sebet ejtett. Azonnal beleengedte a vízbe, hogy még véletlen se próbáljon meg összeforrni.
Nagy iramban ömlött ki a testéből a vér. Tudta, perceken belül elfolyik az a pár liter.
A kádban a víz, egyre vörösebb színben pompázott. Az alak egyre nehezebben vette a levegőt.
Képek bombázták hevesen eltompult elméjét. Két embert látott maga előtt. A két embert, akit életében a legjobban szeretett. Az igaz apját, és igaz szerelmét.
Érzékelte, hogy szíve egyre gyengébben ver, és lassan az összes ereje elhagyja. Utolsó, minden tartalékát összeszedve, megemelte a fejét, és apjára tekintett.
-Ja. Öreg! Még annyit: Én is téged!
A férfi már szólni sem tudott, csak nézte, ahogyan a fia testén lassan de biztosan távozik az élet. Az alak tudata lassacskán kikapcsolt. Minden erő kiszállt az erős, izmos testből. Lecsukódott a fehéren izzó, bogártalan szemén a fedél. Feje finoman, de már élettelenül becsúszott a vérrel teli vízbe, miután a szív az utolsó utáni dobbanás után végleg megállt…
„Kiszáll az ajkakon a pára… kialudt a gyertya lángja…”
-Hát beteljesítetted a sorsod. S végre hajtottad az egyetlen módszert mivel megölhetted magad. Sosem felejtem el ennek a gyilkos módszernek a nevét: Csöndes Halál…



-Nyomozó, találtunk még két hullát, az észak nyugati kerület egy félreeső zugában, egy régóta elhagyatott raktárépületben. Kimutattuk, hogy már régebb óta vannak ott, mint ahogyan a családot kivégezték volna. Persze a homlokukon, nekik is ott volt bevésve a ĐF jelzés.
-Rendben.
A helyzet a következő: A halottak között, egy kapcsolat van.
Mégpedig egy ember. Ez az ember ölte meg őket.
A kapcsolatok a következők: Az első hulla valamikor a nevelőapja volt.
A második valamikor élettársi viszonyban volt vele.
A harmadik szerette el a nőjét
A negyedik és ötödik az anyjával voltak kapcsolatban.
A család pedig…
A családfő volt az édesapja.
A ĐF jelzés jelentése Dark Fanatikus.
Van egy költőnk, akinek ez a költői álneve, de nem köztudott.
-Hylger Zoltán! Vágta rá kapásból a rendőrnő.
-Pontosan.
-Nem jó! Valaki csak át akar verni minket. Hiszen ez az ember meghalt! -Szolt közbe a doki.
-Igen. Mi is azt hittük. De jelentették, hogy a holttest felszívódott.
-Maga is látta, hogy milyen állapotban volt! Azt nem lehetett túlélni.
-Ne vitatkozzanak! Ez az ember sok mindenhez ért, a mágiához és mindenféle okkult tudományokhoz is.
-Maga hisz az ilyen hülyeségekben? Ki se nézném magából.
-Ne becsüljék alá! Nagyon veszélyes! És nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne higgyünk benne.
-Na jó ne vesztegessük az időt! Kapjuk el!
A rendőrnő ökölbe szorította a kezét. –Most kiheréllek te vadállat.



Feszült csöndben állt meg a kis csapat az ajtó előtt.
A rendőr nő előre ugrott…
-Rendőrség! Üvöltötte. Kinyitni! De alig, hogy kimondta már be is rúgta a bejárati ajtót, s a revolvert maga elé tartva már nyomult be a lakásba.
A meglepetés egyből a konyhában érte őket, mikor meglátták a lekötözött férfit.
-Úgy néz ki ezzel elkéstünk. Jegyezte meg a nyomozó.
-Az ürge sokkos állapotban van közölte a doki egy gyors vizsgálat után.
A rendőrnő megállt a kád mellett.
-Gyáva féreg! Elmenekültél a felelőségre vonás elől.
Mérhetetlen keserűséget, és csalódottságot érzett.
Viktor még mindig kábán, de iszonyat vérző szívvel bámulta halott fiát.
Tudta, hogy a rendőrök előtt színlelnie kell, örül, hogy végre megszabadult a zsarnoktól.
A rendőrnőn egyre jobban elhatalmasodott a kudarc szülte düh, s végül elvesztette az önkontrollját, és nekiesett az élettelen testnek, ütve azt ahol érte.
-Hé! Hé, hé! Álljál le! Ordította a gyomozó, miközben lefogta a nőt.
Úgy látom párnap kényszerszabadságra, szorulsz!
-Jó, oké, semmi baj! Közölte a nő színlelt higgadtsággal.
-Büdös kurva –gondolta magában Viktor.
Megjegyeztem a pofád! Lakolni fogsz ezért!
-Hívtam mentőt, meg halottas kocsit. Közölte a doki.
-Egy kérésem lenne. Szólalt meg Viktor.
Égessék el a gazembert, és a hamvait kérném majd egy urnában.
-Nyugodjon meg uram, mindent elrendezünk, önt azonban most kórházba szállítjuk…


Folytatás következik...

Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat