Cuccok Center

Teve Center

Karaván Center

Kapcsolat Center

Gaming Zone


Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek


[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Đark Fanatikus naplója


Łord Đark Fanatikus [53471 AL], gazdája Đark Fanatikus
ĐF:...IX.fejezet

Ugrás egy másik naplóhoz!
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/53471 		ĐF:...IX.fejezet

A korházban, párnapos megfigyelésre bent tartottak.
Amint értesült a fejleményekről, azonnal rohant be, hozzám Krisztina.
Aranyos lány, nem is értem miért ágált ellene annyira Zoltán.
Tudtam jól, nem ragadhatok le a gyász szívszorító ürességébe.
Már egy jó ideje volt rá alkalmam, hogy felkészüljek erre a pillanatra.
Most eljött az idő. Ennek így kellett lennie. Mindig is, mint példakép emlegetett engem, hát most nekem kell megmutatnom, igenis megérdemlem, hogy a fiam a példaképeként tartson számon. Követem őt. Követem, ahogy ő követett egész életében. Mindig teljes mértékben rám hallgatott. Mindig feltétel nélkül azt tette, amit tanácsoltam neki.
Most már, nincs visszaút, ha most elszúrok valamit, akkor a legkevesebb, hogy meghalok.
Meg is bukok, mint példakép. Gyere, gyere fiam…
Viktor miután kikérte a hamvakat a krematóriumból, áthelyezte azokat egy színarany urnába.
A férfi, Zoltán szobájában tartózkodott. Már napok óta ott is aludt.
Pontosabban, mióta visszajött a korházból. Óvatosan, megfontoltan kinyitotta a könyvet.
Azt a fekete, széleinél aranyozott könyvet, melyre a „ĐF: Napló a Sötét Igazságról” volt írva.
Többször is végig simogatta ujjaival az írásokat, melyek a fia vérével lettek odavésve.
A legutolsó bejegyzéshez lapozott, és hangosan kezdte olvasni.
„Minek után vesztettem szerelmet
s vele együtt igaz lelket
egyetlen esélyemet, hogy
boldog értelmes életet éljek
ennek eredménye, hogy sorsomnak
kell teljesülnie, sok embernek
kell igazságot lelnie…”
„Elpusztítottam a zsarnokot
ki soká sanyargatott.
Visszavettem ellopott szívem
S végeztem, azzal ki ellopta tőlem
Igazsággal válaszoltam árulásra, hazugságra
S megszabadítottam az igazakat a bajtól
S végül megadtam mindnek, ami illeti
Magamat is beleértve
Ezzel sorsomat beteljesítve…”

Órákon keresztül olvasgatta a könyvet. De egyre nem jött rá. Most mihez kezdjen.
A fia sosem mondta, hogy mit is kell pontosan tennie, miután meghalt.
Azt mondta a „A napló majd mindent elmond.”
Végül rájött, hogy van egy dupla, visszahajtogatott oldal, ami kapcsokkal még rögzítve is van, hogy ne nyíljon szét. Belül, nagy vérbetűkkel a „Módszertanok” feljegyzés állt.
Ez pontosan két módszert foglalt magába. „A kezdet”, és „A vég”.
-Vére megvan.

„Ha mindent előkészítettél
s a szertartásnak eleget tettél
az utolsó fázishoz érkeztél:
S akkor ereid felvágva, véred add a hamvakhoz
Ha helyesen cselekedtél
Szellemem benned tovább él
Ha viszont hibát vétettél
Testedből hamar elfolyik a vér.”

A szertartás menete, és minden egyéb is pontosan le volt írva.
Ennek megfelelően cselekedett a férfi.
Az ajtót magára zárta. A korom sötét szobában, csak a kört szegélyező 5 gyertya világított, melynek közepén törökülésben volt. Maga elé helyezte az aranyurnát, benne Zoltán hamvaival. A félórás művelet végéhez, és mindent eldöntő részéhez ért.
Ahogy azt a fiától látta, épp úgy vágta fel az alkarját.
A vér nagyerővel spriccelt kifelé az erekből.
Ügyesen csinálta. Egy csepp sem ment kárba, és az urna gyorsan telt vérrel.
Eleinte a hamvak itták be mohón a vért, picit később, már a vér oldotta magába a hamvakat.
Ez is volt a cél. A vérbe kellett beleoldani a hamvakat.
Vér és hamu. Egyesültek. Hideg fuvallat futkosott végig az egész szobán.
A gyertyák elaludtak. A férfi már szédelgett a vérveszteségtől. De még hátra volt valami, amit nem tett meg. Megfogta az urnát. Az orrához emelte. Beleszagolt. Érdekes édeskés, füstös illata volt. –Nincs vesztegetni való időm. Gondolta és szájához emelve az urnát elkezdte kiinni annak tartalmát.
Mikor végzett még mindig szédült, és érezte, hogy a vér még mindig ömlik a karján.
- A francba, lehet, elbasztam valamit és megdöglök
A férfi a szájához kapott. –pontosan Zoltán beszélt ilyen stílusban.
Elmosolyodott. Mindent jól csináltam, minden rendben lesz.
S valóban, mert először a vérzés állt el úgy mintha egy csapot zárnának el, majd a vágás egy 10 perc után eltűnt.
-Ez hihetetlen. Minden úgy történik, ahogy elmondta.
Kis idő elteltével, eddig ismeretlen gondolatok, és emlékek kezdtek el villongani elméjében.
Főként olyan emlékek, melyek napi rendszerességgel éltek az alak emlékeiben.
Látott boldogságot, heves szerelmet, egy felejthetetlen szerelmes éjszakát, egy elszakadást, a fájdalmat, a kínt amit a kedvese elvesztése jelentett. Érzett mindent. A keserűséget, a magatehetetlenséget, a haragot, mely aztán gyilkos dühként kifejlődött.
-Most már értem, hogy miért akartál állandóan részeg lenni.
Tényleg, fájdalom! A férfi előkapott egy kalapácsot. Összeszorította a fogait, és rácsapott egyet a kezére. Azt hitte, összecsinálja magát úgy fájt.
Ekkor jutott eszébe, hogy a tökéletes átalakulás akár egy napig is eltarthat.
Elég fáradtnak érezte magát Viktor. Felnyitotta a nyughely tetejét, és lefeküdt aludni.
…
Arra ébredt, hogy veszettül szól a csengő.
-Na mi a franc, ki ez hajnalok hajnalán?
Kimászott az ágyból. A szobában szinte nappali világosság volt.
-Hogy a fenébe van itt ilyen világosság?
Ja vagy úgy! Már értem, miért nem kellett neked ide villany!
Viktor, ahogy kilépett a sötét szobából, azt hitte megvakul, az erős fénytől.
De a szeme gyorsan reagált a fényváltozásra, és meglepetésként tapasztalta, hogy milyen fantasztikusan jól lát. Ahogy ment kifelé ajtót nyitni, maga sem tudta, hogyan de már tudta, hogy a lány van az ajtó előtt.
-Szia, gyere be!
-Jó napot Vik… szólt volna a lány, de elakadt a lélegzete.
-Na mi a baj? Gyere csak, épp most keltem, úgyhogy hivatalos vagy egy kávéra.
-Jó ég! Hogy megváltozott. Tisztára úgy néz ki mint…
-Mint a mosott szar mi? S közben beleakart nézni a tükörbe, de túl alacsonyan volt.
Na! Ki rakta lejjebb ezt a hülye tükröt.
Mikor azonban bele nézett, épphogy csak az álla nem szakadt le.
Kihullott a gyönyörű bajsza, amit már fiatal kora óta gondozott, és az arca is kisimult. Jóval fiatalosabbá vált. De ami megdöbbentő volt számára, hogy erősen őszülő haja már nem ősz… hanem hófehér. Eddig fel sem tűnt neki, de mindig is rövidre nyírt haja, majd a derekáig ért.
S nem utolsó sorban, amin már meg sem lepődött, a hófehér tekintete volt. Arra is rájött, hogy miért van alacsonyabban a tükör. Mert ő lett vagy két fejjel magasabb.
-Visszatértem. Mosolyodott el.
Hihetetlenül erősnek és sebezhetetlennek érezte magát.
-Pontosan! Igazad van! Szinte úgy nézek ki mint Zoltán!
Vagy nem erre gondoltál?
A lány, remegő hangon szólalt meg. –De, hogyan lehetséges ez?
-Ezt hosszú lenne elmagyarázni. A lényeg, hogy immáron Ő én vagyok és fordítva.
-Tessék?
-Egy test egy lélek… a fiam és én vagyunk már egyek.
A lány gondolkodott azon, hogy elfut, de igazából nem érezte, hogy félnie kellene, viszont erős volt a kíváncsisága, arról nem is beszélve, hogy elviselhetetlen szerelmes volt az alakba, és mióta meghalt már a lány is komolyan elgondolkodott az öngyilkosságon. És akkor most meg itt áll ez a férfi akit eddig apja ként tisztelt. Most pedig nagyjából úgy néz ki, mint a szerelme. Az arca másabb valamivel, és nem volt benne biztos, de mintha még magasabb, és megtermettebb lenne. Igen a haja is hosszabb. –tűnődött magában a lány.
-Valóban! Milyen igazad van. Tényleg hosszabb lett.
A lány meglepődött.
-Tehát, már magánál is működnek azok a képességek!
Viktor elmosolyodott. Hát… úgy tűnik.
Amit egyikük sem tudott, de valójában az alak sem, hogy szertartás után, nem csak a szellemisége, megy át, hanem maga a lélek is. Azt sem tudhatták, hogy utána az erő és a képességek megnőnek. Ha lehet az alak az új testben még erősebb, és a képességek még kifinomultabbak lettek.
Soká beszélgettek. A férfi végül megosztott a lánnyal mindent, jó pár pohár kávé mellett.
Krisztina odaadóan hallgatta, s már kezdett is megfeledkezni arról, hogy Viktorral beszél, és nem az alakkal. Legalábbis, hogy nem konkrétan vele. (Vagy most mi?)
Mikor a lány indulni készült, a férfi közölte vele, nem szeretné, ha mint Zoltánként gondolna rá. A lány kissé lelepleződött zavarban válaszolta, hogy hát persze ez nem fordulhat elő.
-Persze, mert már előfordult –gondolta magában Viktor.
Miután a lány elment, Viktor nekilátott koncentrálni.
Hát eljött az igazság pillanata. Igaz-e fiam? Röhögött egy jót.
Mentális képességeinek semmi nem szabhatott határt. Pillanatokon belül megtalálta amit keresett. A rendőrnő pontos tartózkodási helyét.
-Nagyon jó.
Vagy úgy! Te nyomorult férjed is van.
Látom, jól elvagytok. Szóval hancúrozunk mi?
Jé. Gyerek is van. Minek egy rendőrnek család? Főleg gyerek.
Nem baj! Mind elpusztultok férgek!
Mérhetetlen erős gyűlölet hullám söpört végig az egész tudatán.
Váratlanul ismeretlen jelenetek játszódtak le.
-Ki a franc ez a nő?
Ez most emlék, vagy történés?
A férfi hirtelen ráismert a nőre.
-Na ne. Ez nem vicces.
Szerencsétlen idióta! Hát még is él? És te miért nem láttad.
Igen. Látta az alak kedvesét, és látta a gyermeket is.
Valójában, hatalmas csalódottságot érzett.
Elhatározta, hogy elmegy a nőért és a gyerekért.
Nem mintha akart is volna, bármit a nőtől, mert igazából ö már nem volt szerelmes, csak a fia miatt akarta így. S persze elmondani, hogy mi is történt.
Teljes mértékben az érzelmek, nem mentek át bele. Ami sokkal erősebb lett, az csak a harag, és a gyűlölet.
Végig nézett magán. A rajta lévő ruhák siralmas állapotban voltak. Itt-ott elszakadva, kinyúlva. A ruhák valahogy nem tudták követni a testtömeg, és magasság növekedését.
Ledobálta magáról a hasztalan göncöket. Elégedettséggel és szertartásszerűen vette magára fia öltözetét. Bőrnadrág, feketeing, fekete katonai surranó, és végül a bokáig érő bőrkabát.
Soha ilyen könnyednek és erősnek nem érezte magát.
Az átalakulás után a két elme eggyé olvadt, de egyik sem dominált. Mindkettejük jelleméből, egy új közös jellem fejlődött. Élt mindkettejük emléke, és a legfurább a közös emlékek voltak. Azok sokkal erőteljesebbé váltak.
Tudta jól, hamarosan cselekedni fog. Egyelőre azt nem tudta, mivel kezdje.
Volt pár választása. Mindenkivel le akart számolni, aki valaha keresztbe tett neki. Annak ellenére, hogy valójában mindig is jó ember volt. Nem egyszer segített, és húzott ki bajból embereket, amire a válasz, árulás, és hátbatámadás volt.
Zoltán nem is egyszer mondta: Nem érdemlik meg, hogy jót tegyél velük, hiszen csak emberek. Nem méltóak rá. Csak úgy is átvernek.
Viktor erre többször is azt mondta: Én csak belemosolygok a képükbe, és hagyom, hogy teljesen hülyének nézzenek, s közben álmukban sem gondolnák, hogy mint a frissen mosott ablaküvegen úgy átlátok rajtuk
Most viszont leginkább a rendőrnő foglalkoztatta. Egyszerűen nem bírta a fejéből kiverni a képet, ahogy az elvetemült, benyúlt a véres kádba, és a fiát a hajánál megragadva kiemelte és a magatehetetlen testet meggyalázta. Ahogy ezek a képek villogtak az agyában, egyre erősebb düh kerítette hatalmába. Mentális erejével ismét letapogatta a helyszínt s megnézte mindenki otthon van-e. Éjjel egy óra volt. S mint annak idején a fia, most ő is az éjjeli órákban indult el… Vadászni.

folytatás következik...

Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat