Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Đark Fanatikus naplója


Łord Đark Fanatikus [53471 AL], gazdája Đark Fanatikus
DÜH...

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/53471
DÜH...

Düh (episode 2)

Nyilván valóan nem lesz jobb. Egyre rosszabb lesz. Természetesen felvetődik az elgondolás, mire fel mer valaki kijelenteni egy ilyen ítéletet. (Ítélet: Olyan állítás mely vagy igaz vagy hamis.) Sok minden van. Sok rossz. Majd lesz jobb is. Persze, persze tudom én is, hát persze, mondjátok csak. De hagyjatok a picsába ezzel. Már több mint 10 éve ezt hallgatom. Ne majd legyen jobb, hanem most, a kurva életbe.
Azonban mire lehet kivetíteni azt, hogy jobb vagy nem? Mindenre. Összességében tulajdonképpen boldognak kellene lennem. Igen. Vannak pillanatok. Egyértelmű, hogy egy pszichés alaphangulatot megad a tudat, hogy van mellettem egy társ. Egy igazi társ akire igaz, hogy majd 23 évet kellett várni, de vitathatatlanul megérte. Itt szeretném kihangsúlyozni, hogy nem barátnő, nem holmi csajom, vagy tudom is én a sok középszínvonalú ember, minek nevezi a kedvesét, hanem Társ. Ebben a helyzetben biztos vagyok, még akkor is ha semmi másban ebben a nyüves életben. Azt kell, hogy mondjam, van egy stabil háttér mögöttem. Amíg a Hügel Sándor nevezetű egyén támogatását élvezem addig biztosan stabil. Dacára annak, hogy vannak paraszt, fasz dolgai. Tud irtózatosan egy bunkó, tirpák állat lenni, de összességében egy kimondott Jó Ember. Azonban e két erős pozitívum mellett azért ott áll szemben az anyám. Említésre méltó lehet, hogy 47. Születésnapjára, amit itt a naplóban is megemlékeztem, kapott tőlem néhány apróság mellett egy aranygyűrűt is. Aranyat azért nem akárkinek ad az ember. Főleg nem gyűrűt. Én ennek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítok. Erre minek után nem mentem ki hozzá két hétig, és igazából jogosan, a fejemhez vágott néhány dolgot. Jöttek a szokásos sablonos, „mert én neveltelek fel” dumák és társai. Aztán, hogy nehogy azt higgyem, hogy egy vacak gyűrűvel le van fizetve, mert már azon gondolkodott, hogy kidobja az ablakon. Jó hát nagyon megbántott, és az miképpen reagáltam erre most lényegtelen.

Sok minden van. És valóban nem lesz jobb. És itt konkrétan egy valamiről van szó. És az én vagyok…
Sok minden van, de itt belül. Hittem. De már egyre jobban érzem felesleges.
Nyilvánvalóan vannak alapszületési dolgok, amiket már megszoktam. Van, ami kialakult régebbi folyamat és már megszoktam. Tehát sok rossz van. Ezért gondoltam, és hittem már más nem jöhet. Nem az nem lehet. Túl igazságtalan lenne. De tessék, itt van az újabb baj…
Undorodom magamtól. Eddig se szerettem magam, viszont most még undorodok is.
Az a tény, hogy vak vagyok ez egy folyamat része volt. Már 7 éve. Ebből két évig volt is szemüvegem. Eltört. Aztán a hanyagság, a nem törődömség, és egyéb tényezők hatására a mai napig nincs. Az, hogy mozgásszervi problémák vannak, ez kész tény. Ez ellen nem lehet mit tenni. A felelős személye erősen vitatott a mai napig is. Elviekben erről senki nem tehet. Csak én ezt nem fogadom el. Az, hogy úgy állnak a fogaim mint a vámpírnak az megint csak születési állapot. De! Nyilván lehetett volna kezelni. Nagyobb szülői odafigyeléssel és gondoskodással el kellett volna intézni a fogszabályzót. Nem lett belőle semmi. Az, hogy miképpen is nézek ki, abba ne menjünk bele. Igen tudom, hogy el kell magam fogadni, mert Isten… hát persze. Hagyjatok a francba ezzel! Nem érdekel Isten. Hát nehogy már! Millió átok van rajtam és fogadjam el magam, mert Isten határozta meg? Hát kösz jól meghatározta a kurva anyát. Az, hogy némiképp gyorsabban öregszik a szervezetem, a fasz se tudja minek az oka. Kurvára nem is érdekel egyébként, de ez is tény. Hogy ősz vagyok mint egy aggastyán az köszönhető a faszszopó anyámnak, meg a büdös gyökér alkoholista mostohaapámnak, meg persze ennek a telibekurt nyomorék életnek. Az, hogy magasságomat tekintve, törpenövésü, férfiatlan kis nyomoronc vagyok arról megint csak nincs kézzel foghatóan okolható egyén...persze ha nagyon akarom... Sorolhatnám még… Vannak még dolgok. Már említésre se méltók. Nem is ezekkel van a gond, mert már szinte kezdtem beletörődni. Úgymond kezdtem elfogadni Isten „ajándékát” (Hogy kenné szét a haján). De most itt van még az újabb ajándéka is basza meg! Egy opcionálisan örökölhető betegségről van szó, és ha előjön a tünetei kezelhetetlenek, és jó eséllyel életfogytig keseríti meg nem is kicsit az ember életét.
A Dédanyámnak, a nagyanyámnak volt, és anyámnak is megvan. Nőknél jóval, nagyobb eséllyel előjön, mint férfiaknál. Ennek ellenére megkaptam Istenkétől ezt a kurva ajándékot is. Mert mért ne? Nem kaptam eleget. Kíváncsi vagyok, mit fogok még kapni. A probléma csak az, hogy sok-sok éve, amikor anyám említette, hogy ez örökölhető, és bármikor előjöhet, én megfogadtam, hogy addig fogok élni…
Akkor most mi legyen?!



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat