Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Ral OFF Riverwood naplója


Saladin [4853 AL], gazdája Ral OFF Riverwood
Teljesen elfogytak a szavak...

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/4853
Teljesen elfogytak a szavak...

2024-04-11

Azt hiszem, most jött el AZ a pont. Az a pont, amikor a legjobban kellene magam éreznem.
Kertiszutyok öngyilkos akar lenni... Mert? Pofán vágta a felismerés, hogy milyen az, amikor elárulják az embert, és leszarja az, akire talán a legnagyobb szükség lenne? Egy részem kifejezetten boldog ettől a forgatókönyvtől. Tudjátok... Nagyobb empátiával viseltetnék iránta, ha az utolsó időkben elszenvedett bántalmazásait mellőzte volna. Vagy talán meg kellene bocsássam azt, amikor a nővérééknek azt mondta: Nem kell a segítségük, mert én be akarom bizonyítani, hogy "férfi vagyok"? És azt, amikor a szakítás hajnalán azt mondta: Sosem próbálok szexuálisan közeledni felé - úgy, hogy nem is olyan régen még ő utasította vissza nagyon bunkó, és agresszív módon a közeledésemet? Vagy talán azt, hogy hálátlan negatív szarnak nevezett? Mert mi az anyámra lettem volna pozitív?! Hogy ott állok masszív tartozásokkal, de két állásban tolom a szart, mert nagyságos ténsasszony SEMMIT nem segített soha semmiben? Esetleg azt bocsássam meg, hogy SEMMILYEN, a helyzet tisztázására, és megoldására tett kísérletemet nem volt hajlandó elfogadni, ráadásul még plusz terheket próbált rám róni?! Bocsássam talán meg azt a mondatot: "Talán egyszer megérted!", illetve "Talán a későbbiekben újra egymásra találunk"? Vagy netán azt kellene a modern mindset szerint zokszó nélkül elviseljem, hogy hiába hoztam megoldást, jobban aggódott az akkori párja, meg a jóbarátjának a piti harcai miatt, mint azon, hogy a hullámok mindkettőnk feje felett összecsapni készültek? De ha itt tartunk... Bocsássam meg azt, ahogy életem legtraumatikusabb élménye után még gúnyolódott a nyomoromon? Vagy hogy a legcsúnyább sértést engedte meg magának velem szemben? Azzal lépett frigyre akivel megcsalt, meg baszatott neki egy kis pondrót... Nem. Most már egye meg azt a szart amit főzött.
Mert mit vár tőlem a társadalom? Hogy minden szart nyeljek a faszomba le. Kösz! Ebből én nem kérek. Eleget tettem le az asztalra ahhoz, hogy ezt elfogadjam. Nem! Az én életem volt veszélyben. Az én megélhetésem volt veszélyben. Én voltam életveszélyben. Én éltem három évet rettegésben. Hogy értsétek: Most kezdtem civil ruhákat vásárolni. Farmerdzsekit. Új nadrágokat. Katonai bakancs helyett sportcipőt. Elbaszta az életemet. Nem tudok azóta úgy (pár kivétellel) semminek sem örülni. Ha valaki megkérdezi: Mi a tervem öt év távlatában, akkor nyugodt szívvel felelem: SEMMI. Az, ami eddig. Nem akarok családot. Nem akarok felelősséget vállalni olyanért, aki semmibe veszi azt, hogy valaki a végsőkig elmegy érte. Arra meg, hogy impulzusok után megy, és elvesztem a családomat, meg a gyermekeim láthatását... Arra ne is számítsanak! Inkább magunkra gyújtom a lakást. Vagy magunkra nyitom a gázcsapot, és beszikráztatom. Inkább a halál, mint a rabszolgaság - olyan opportunista elemeknek, amik önerőből egy családot nem tudnak összehozni. Csak a másé kell nekik... Nem leszek hétvégi apuka sem. Nem leszek senki bankautomatája. Ott volt a KIBASZOTT LEHETŐSÉG. Nem dugom újra önként hurokba a fejem...
Azonban! Ez a legdurvább. Csúnyán fogok fogalmazni... Erre a pillanatra várok három istenverte kibaszott éve. Hogy ÉLJE ÁT milyen az, amikor az embert otthagyják mindenféle patetikus szarszagú dumával a szar alján. És tapasztalja meg a POKLOT, meg azt a fájdalmat, amit a másiknak szórakozásból okozott. Fájjon neki! Ez az! Hogy TANULJA MEG, milyen egyedül maradni a szar közepén! Hogy milyen "keresztülrohanni a pusztákon", miközben mindenhonnan lőnek rá. Mert EZT éreztem. Mert ott ha rajtuk múlt volna, ott döglök meg! Kurva életbe, a varjú nem károgott volna értem. Mert helyénvaló, ha egy xy kromoszómás szemét megdöglik. Csak egy a baj. Történetesen, hogy nem tudok örülni annak, hogy így alakult. Mert SEMMI, ISMÉTLEM, SEMMI értelme nem volt ennek a rohadt szarnak. Megint azt érzem, hogy SEMMILYEN eredményre nem vezetett az ÖSSZES eddigi erőbefektetésem az esetek kapcsán. Mert nem lett belőle SEMMI. Minden olyan, mint hat kibaszott éve UGYANEKKOR - ja, csak egy szereplővel több. Akinek KÖZE NINCSEN HOZZÁM. És ez fáj. Mert még a tetves szarszopó kutya is előrébbvaló, mint én... Hányingerem van az idegtől. Remeg a kezem... Ugyanott vagyunk, ugyanott élünk, ugyanaz a szar megy. SEMMI ÉRTELME NEM VOLT ENNEK A HAT ÉVNEK.
Meg a másik... Miért okoz a másik fájdalma nekem örömet? Talán, mert megölték belőlem a jót? És ami maradt... Az jobb napjain is mindössze tárgyilagos? És konkrétan erőfeszítésembe kerül megpróbálni jónak lenni - mint azelőtt? Persze... Mert félek, ha jó vagyok, akkor gyengének fognak nézni. Meg gyenge kezűnek. A határaim páros lábbal tiprását meg nem fogom eltűrni. Annak FŐLEG nem, aki állítólag "annyira nagyon szeret". Csak miért kezd el bennem a szánalom érzése nőni? Miért nem születtem egy szociopata, nárcisztikus gecinek?! Akkor legalább lenne családom. Akkor is, ha kvázi "selejtet termelnék". De legalább nem más lenne a SAJÁT életem főszereplője...



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat