Cuccok Center

Teve Center

Karaván Center

Kapcsolat Center

Gaming Zone


Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek


[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

V.u naplója


ánya [100462 AL], gazdája V.u
2009-08-22

Ugrás egy másik naplóhoz!
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/100462 		2009-08-22

spin doctors- two princes



I want it, i need it, i taste it, i breathe it, it fuels my aggression, and fuels all my
questions, i can not conceal it, it hits me, i feel it, it kills me, i bleed it, now i believe
it

I, I want it, I, I need it, I, I, breathe it, you are the new drug, I, I, want you, I, I, need
you, I, believe you, you are the new drug

I want it, I need it, I trust it, I breathe it, It fuels my aggression, and fuels all my
questions, i can not conceal it, it drives me, i feel it, it fills me, i need it, now i believe
it

Don't Hold your breath

I want it, i need it, i breathe it, i want it, i need it, i bleed it you are the new drug

az ember azt hiszi a másikra,hogy önző. csak mert egyszer nem veszi figyelembe,hogy milyen fájdalmat okozhat neki. pedig ő is épp ilyen önző,mert talán nem is azon aggódik,hogy mi lesz a másikkal, hanem retteg attól,hogy nélküle kelljen élnie

már csak kb 16 oldal van visssza. én azt hittem,direkt öli meg a sáányit,de közben nem direkt,dehát megis érdemelte. az elején még "sanyipárti" voltam, h tök kedves hozzá,de mióta a felesége lett,hát h rohadna meg. mondjuk mindig teszi a fejét, hogy jaj a nellike jószívű,csak ez meg az.. mondjuk biztos ezt is csak azért, h bizonygassa h ő milyen jó nőt vett el.. amit mondhatnánk jófejségnek is, hogy sosem a nőt szidta,de azért mégis.. remélem viszonylag norma vége lesz,és nem az,hogy az az orvos megzsarolja..

Annyi lehangoltságot vitt belém ez az iszony. és mégsem tudtam délután letenni,ha valamit kellett csinálnom, vissza-vissza vonultam a nóri szobájába és olvastam tovább. de ma megnéztem egy filmet az m1en,most lett vége, ez végre adott egy kis happy endet nekem is, és nincs kedvem az iszonyhoz,hogy ezt a nyugodtságot elrontsa bennem. Thousand Foot Krutch - Lift it megy éppen, szép, lassú féle. Szóval ez az iszony. Akaratlanul is iszonyatot mondok,az előbb kellett átírnom,mert azt is írtam véletlenül. és akármennyire kínzó mű, valami mégis van benne. valami ismerős. kárász nelli. a kárász természet. keresi a magányt, így lehet igazán maga és a maga ura. én ugyan mindent mondhatok,csak azt nem,hogy a magam ura vagyok, hiszen naivságból,elkötelezettségből,muszájérzetből is cselekszem sokszor. de amit "gondol", hasonlít kicsit hozzám is. bár ő nem fél a jövőtől,legalábbis nem félt,amíg férjhez nem adták. nem félt attól,hogy egyedül öregszik meg. hiszen így megint csak a maga ura maradhat. bár kétségtelenül jobb egyedül,mint olyan valakivel,akit nem szeret az ember,csak hozzá lett kényszerítve. az elején még "haragudtam" is nellire,ha mondhatom így,de ált átélem,amit olvasok,belemerülök a világába,úgyhogy mondom így. mert az a sanyi olyan kedves vele, minden után, még próbál a kedvére tenni, sosem szídja, és nelli mégis milyen vele. aztán minél tovább jutottam a könyvvel, egyre jobban idegesített engem is ez a sanyi. hogy ha valakivel lenned kell,annál már csak az rosszabb, ha a másik szeret,és élvezi ezt a muszájlétet,neked pedig minden perc csak börtön. bár azért ez a sanyi sem volt olyan ártatlan kis szent.... a legjobban mégis csak a kislányt sajnálom. nem tehet semmiről,csak épp az apjára hasonlított,hát az anyja otthagyta,mondván,nem kell neki semmi Takaróéktól,Takaróékból.
Ez a Nelli. Nem tudom, ez a németh lászló,hogy tudta megírni így a regényt, ilyen hitelesen, egy lány,s majd asszony lelkén át láttatni mindent. hogy ennyire ismerhette e a "női lelket" vagy csak jó megfigyelő volt. de tény, hogy hiteles. számomra. neki az apjával volt valami különös köteléke,amit ha némán is, de vitt magával. aztán meghalt az apja, s az anyja sem érezte át a helyzetét. sokszor gondolok bele, hogy én is szerettem volna valami mélyebb kötődést. mármint. persze,szeretem őket, de. ha elmegyek valahova,nincs honvágyam. foghatnám arra,hogy mert egésznap szinte itthon ülök, vagy legalábbis nem ruccanok ki ide-oda. de nem tudom,hogy ez e az oka. mások 5.ben már sírtak az egyhetes táborban,hogy hiányzik anya,az otthon, de én nem. hívtam minden nap,de nem mert nem bírtam volna ki,hanem csak mert megkért és megszoktam. szóval honvágy nemigen van bennem. sokszor gondolok arra,hogy bennem van a hiba,én sikerültem félre. hogy amit a korombeliek élveznek, attól én iszonyodok. amit ők mind ki akarnak próbálni, én már csak azért is megvetem. talán ezzel próbálok lázadni a világ ellen, ha már a "szabálybetartó" állandóanizguló és félő természetem nem enged más formában kitörni. szóval néha elgondolom, jobb lenne e, ha ugyanolyan könnyedén tennék meg dolgokat,mint mások. aztán elundorom az ötletétől is,én nem leszek ilyen " a menőségért mindent" lány. bármennyire könnyebb lenne a beilleszkedés ilyen természettel, inkább leszek mások szemében lenézendő különc, mint hogy saját magamtól undorodnom kelljen. szóval vártam,hogy velem is olyan lesz,mint a filmekben,hogy elmondom minden nap,hogy szeretlek anya,szeretlek apa.. de én nem mondok ilyet. nem is tudom,mikor mondtam nekik utoljára. talán énis ilyen érzéketlen valaki vagyok,mint aminek Nelli tűnik. énsem akarom,hogy túlságosan lássák az érzéseimet. ha temetésen vagyok, próbálom elfojtani a könnyeimet,tekintgetek jobbra balra,vagy gyorsan letörlöm őket,mert úgy érzem, nekem nincs jogom sírni,hiszen nem az én anyum,apum,testvérem fekszik ott. és hogy micsoda képmutatás lenne,ha én bőgnék a legjobban köztük,pedig csak a természetem miatt bőgöm el magam hamar. mint régen fuvolán. egyszerűen csak elbőgtem magam,mikor mondta erika néni, h ne így csináljam,hanem máshogy. és magam sem tudom,mért tettem. nem azért, hogy elnézze a hibákat ezért, sem hogy megsajnáljon vagy kivételezzen velem. egyszerűen éreztem a torkomban a csomót és minden szóval újabb löketet kaptak a könnyeim,hogy kitörjenek. én már megszoktam,hogy némán sírjak. takaró alatt,a levegőt kapkodva, de inkább belefúrom a fejem a párnába,mint hogy egy gyanús hang kiszökjön a szobámból. igaz az a mondás, vagyis kiírásként olvastam,hogy inkább nevess,hiszen azt nem kell megmagyaráznod, miért teszed. sokszor énis csak mosolygok,pedig sírni volna kedvem. de ki fog nekiállni magyarázkodni miatta.. ha láthatnám magam, 10 év múlva,egyedül,akkor sem tennék másképp,mint most, nem tudnék változtatni se magamon,se az érzéseimen,se az álmaimon,se az értékrendemen,csak hogy elkerüljem az egyedüllétet.
nekem hiányoztak volna a bensőséges percek. de én zárkózott vagyok. félénk. magábaforduló. hamar megbízok valakiben,akár egy kedves mondattól is, de igazán,fontos dolgokban bizalmatlanabb vagyok. túlságosan is. de én azt hittem mindig,hogy egyedül is képes vagyok megmaradni,élni az életem, megfigyelek mindent,és örömmel veszem,ha hallom,hogy másnak is ugyanaz a gondja vagy gondolata,mint nekem, és megkönnyebbülök,hogy ez természetes dolog és mással is így van. nem nagyon osztom meg a gondjaimat mással,ami persze nehezebbé tesz mindent,de nekem nehezebb lenne ezekről beszélni,mint megoldani egyedül. az én életemből hiányzott minden idilli,filmben látott és irigylett pillanat. és nem azt mondom,hogy rossz volt és talán nem is lettem volna rá nyitott. egyszerűen csak nekem képtelenség például az anyámat barátnőként kezelnem vagy olyan témákról beszélnem vele,amit mással nem beszélhetnék meg. hát inkább nem beszélem meg senkivel. engem idegesít,ha nézik,hogy mi az az arcodon? kinyomtad? seb? pattanás? hát nem mindegy nekik? az én arcom,és olyan,amilyen. idegesít,ha az én dolgaimról is ők akarnak számot adni, ha nem tartják a zárkózottágom határait tiszteletben. nagyon sok dolog irritál,és nem tudom, 17 évesen foghatom e még a kamaszkorra vagy ez egy olyan csavar bennem,amit már nem lehet orvosolni. régen is félős voltam, de mégis mérhetetlen erőt és önbizalmat éreztem belül,hogy én még egy világvégét is túlélnék,sőt,amíg élek, be sem következhet. kint nem látszott, de legalább éreztem. már semmi biztatás nem jön belülről,csak félelem. és akkor is azt mondtam,hülye kifogás ez a tinikor, mindenki olyan,amilyen lenni akar és ezt nem befolyásolja az életkor. és hogy én nem leszek hisztisebb,mint voltam, én tökéletes gyerek maradok,A Kivétel,aki majd megcáfol évezredes tapasztalatot. és lám,sikerült? nem. nem bulizok,nem iszok,nem pasizok,nem próbálok bevágódni az idősebbeknél,de mégis más vagyok. talán ezzel a némasággal,a magam csinálta magánnyal próbálom lerázni magamról azt,amit az életkor rám akar erőltetni. szóval én is lázadok,csak másképp. hát én sem úsztam meg a kamaszkort. nem is tudom,melyik a rosszabb: ha végül rajtam is erőtvett ez a hisztikorszak vagy az, ha természetemtől fogva vagyok ilyen.
nem akarok vezetni. régen alig vártam,hogy kormány mögé üljek,tudtam: én ezerszer jobban fogok vezetni,mint a testvéreim,nem tökölök annyit,de nem is vagánykodom. most félek. kicsinek érzem magam hozzá,de tényleg. pedig talán komolyabban venném a dolgokat,mint akik a friss jogsijukkal,17 évesen száguldoznak nem éppen 50nel a város utcáin.. és mégis én félek tőle. hogy elrontok valamit. elütök valakit. én ezzel a tudattal nem tudnék együtt élni. nem tudom,mitől lettem ennyire kishitű,hogy minden rosszat eltudnék képzelni magammal kapcsolatban.. régen pont az ellenkezője voltam.. nem tudom,én majd hogy leszek felnőtt. mármint,elég önállónak érzem magam,hogy elmenjek ide-oda,főzzek magamnak,postára járjak stb,nem függök a szüleimtől,egy hétig is elvagyok egyedül,de más szempontból meg mégsem érzem úgy,hogy egy év múlva bármivel is érettebb leszek. hogy jobban tudnék bízni magamban,csak mert 18 leszek. inkább teher lesz ez a kor számomra,mint öröm. az összes henyélő,semmittevő,nemtanuló,csaló embert is életrevalóbbnak tartom magamnál. hogy majd megkomolyodnak,és bármit elérhetnek. én meg komoly vagy,csak éppenséggel gyerek. komoly gyerek. nemtudom mi kell majd ahhoz,hogy innen átlendüljek a felnőttség oldalára. mert nem egy év,vagy egy dátum,az biztos. és főleg,ha nem is akarok átlendülni.. akkor valami hatalmas csoda kell majd ehhez. már most is kiröhögnek,hogy nem viselkedek úgy,mint aki már Nagy,aki megtehet Bármit,mindegy mi az,csak tilos legyen. Hát mi lesz akkor,ha már a kor is kötelezne?!
Én sokszor nem tudom,mit mondjak,hogyan vígasztaljak valakit,hogyan lépjek túl a büszkeségemen,ami nem is tudom,mireföl' van nekem..büszkeségem van,mintha felnőtt volnék,csak épp felnőtt nem vagyok. És ez bánt,hogy bármennyire szeretnék,nem tudom,hogyan segítsek,mikor mit csináljak és mit ne. Hogy mikor gyengeség feladni,és mikor érzéketlenség büszkeségből tettetni. Hogy legszívesebben egyből írnék,hogy na,ne vesszünk már össze megint,hiszen egy kedves mondat is pofonvág egyből,hogy minek vagyok olyan hülye és makacs sokszor. Nem tudom,mikor kéne hagynom,hogy te kezdj és mikor kéne nekem. Vagyis mindenki azt várja,hogy majd a másik, a másiknak kell! És akkor vki vagy beadja a derekát vagy nem. Szóval bennem ált minden hajlandóság megvan a békülésre,és csak néha vagyok annyira dühös,hogy akár több napig is fel legyek húzva,habár titkon akkor is azt várom,hogy írj. Na mindegy,nem akartam erre kitérni,a lényeg csak az,hogy bármennyire szeretnék énis megfelelni,tanácsot adni, nem tudok, és már tényleg nem tudom eldönteni,mikor szabadna írnom és mikor kell,hogy hagyjalak. Ha már forr minden,sőt,robban a bomba,még azért próbálom a romokat összerakni,de te újból robbantasz,ügyet sem vetve a próbálkozásomra,akkor szontyolodok el igazán. Akkor érzem úgy,hogy hagynalak kéne,és ha az első adandó alkalmat nem használtad ki,hát majd lépsz te,ha szükségét érzed. Tehát fogalmam sincs az élet dolgairól,ebben igazad volt mindig,és a bizonytalanságom az,ami sokszor bunkóságnak,érzéketlenségnek,nemtörődömségnek,hanyagolásnak tűnik.

X most írt,h ma, (szval 23.,csak nem akartam újat kezdeni..)3 éve,hogy meghalt szárnyi. és hogy annyi idős volt,mint most mi. és hogy ennyit élhetett. 17 évet. és akkor csak így..és nemis ismertem,de most mégis, az emlék, a tudat,a félelem és ákos-keresem az utam keveréke könnyet csinált.. ahogy visszaemlékszem,hogy azzal a lánnyal,milyen jól elbeszélgetett,hülyültek és talán szerették is egymást. ha nemis úgy, de akkor is. és hogy az ő életéből csak úgy eltűnt. nekem csak néha tűnik fel,néha jut eszembe,de ő, és a családja,mindennap szembesül a hiányával,és ha belegondolok,hogy nekem valakinek a hiányával kéne szembesülnöm,akit mindennap látok vagyha nemis látom,de mindennap beszélek vele, és azzal a tudattal kéne minden reggel felkelnem,hogy hiába várom,nem fog rám írni vagy nem látom többé, egyszerűen olyan ürességérzetet kelt bennem,hogy az már majdnem olyan fájdalmas,mintha megis történt volna

Najó,megyek lefeküdni inkább

Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat