Cuccok Center

Teve Center

Karaván Center

Kapcsolat Center

Gaming Zone


Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek


[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

Virág naplója


nomenestomen [186356 AL], gazdája Virág
Június 15.

Ugrás egy másik naplóhoz!
Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/186356 		Június 15.

Június 15.
A mai nap volt az elmúlt 6 év egyik legkiemelkedőbben szar (ha nem éppen a díjnyertes befutó) bizonyítéka annak, hogy milyen gyönyörűségeket rejt a női élet. Szal ma ott voltam a szeren. Lógtam rajta. Az egész egyik pillanatról a másikra történt. Olyan hasgörcs jött rám, hogy le kellett ülnöm az egyik szobában. Aztán valahogy nem sikerült felállni. "Mindjárt enyhül."-reménykedtem. De most esze ágában sem volt. Fél 11-kor aztán már annyira fájt, hogy levonszoltam magam valahogy a HK-ra és kértem gyógyszert. Szerencsémre volt még. Bekaptam egy felet, nem akartam a szívbogyesz mellett túlzásba vinni a napi tabletta bevitelt. Amúgy is ódzkodom a gyógyszerektől. Csak a legvégsőbb esetben nyúlok hozzájuk. Szóval bevettem és visszamásztam a 8-ra. De ez a rohadék csak nem akart enyhűlni. 1 óra múlva úgy döntöttem (hosszas "üldögélés" után), hogy beveszem a másik felét is. Elindultam a folyosón és arra öszpontosítottam, hogy sikerüljön elvágódás nélkül, egyenesen végigmennem. Leérek. Kriszti csak néz rám. "Jobban vagy?" Intek neki, hogy nem. Beveszem a bogyó megmaradt felét, innám rá a vizet, de a kis rohadék félúton vissza akart jönni. Hehh. Végül csak én győztem. Aztán megint mentem volna vissza, ha Edina pont nem akkor jön velem szembe. "Mi a baj?" Halálbénán mondom, hogy semmi. Erre odajön, kikapja a kezemből a munkalapom és egy "sipirc haza"-val betessékel a HK-ra. Ott aztán Vera vett kezelésbe (miután megállapította, hogy sápadt és fekete karikás a fejem). Tudniillik, feng shuit tanul és tud mindenféle olyan masszázst, ismer pontokat, amikkel fájdalmat lehet csökkenteni. Fél órán át tette rám a kezét és éreztem, ahogy áramlik a kezéből a meleg sugár. Közben Edinával megtárgyalták, hogy bezzeg a hapsiknak nincs ilyen szenvedésük. Mindig a katonasággal jönnek, hogy az milyen szar, most meg már az sem kötelező nekik. Magamban igen csendesen bólogattam. Mert van tapasztalatom. Tudom, hogy igenis akadnak jócskán olyan fütyis egyedek, akik haláltusájukat vívják ha fáj valamijük. (Kivételek persze elvétve ugyan, de akadnak.) Mi lenne, ha néha felváltanának bennünket? Akkor is nekünk lenne szar. Hallgathatnánk. Marha jó. Vera feltette a költői kérdést, hogy akkor mi szar nekik egyáltalán? Erre Edina velősen és nemes egyszerűséggel: "Csak hogy hapsik." :)
Közben befutott Koko is, aki nyugtázta, hogy húzzak haza. Mire kimentem a buszomhoz (mert persze a vonatot pont lekéstem), már egész enyhe volt a fájdalom. Itthon aztán letelepedtem a nappaliban és csak néztem ki a fejemből.
Mostanra már sokkal jobban vagyok. Már kötöttem Zoz haverjának egy ballagási csokrot, megkötöttem Zoz nyakkendőjét (életemben előszőr és elsőre (!) sikerült) és leküldtem néhány falat kaját.
Hogy mennyire utálom ezt az állapotot...
Amikor kicsit összekapartam magam, eszembe jutott, hogy az egész napi kínszenvedések közepette az agyam végig makuláltlanul működött. Mindig tudta, hogy "most nem szabad bepánikolni", hogy "most menj le gyógyszerért, mert ez már magától nem enyhűl", hogy "ne űlj túl sokáig egy helyen" és mégsem jutottam vele sokra. Nem tud az agyam a testem felett uralkodni. Olyan kiszolgáltatott egy érzés.

Tagnap volt az új céges mobilok osztogatása a szállodában és Koko is kapott egyet. Olyat, amilyen nekem is van. Épp akkor hozta be a HK-ra, amikor mindenki egyszerre akart beszélni. Érdekes módon, amikor halkan megjegyeztem a ricsajban, hogy "jé, nekem is ilyenem van", Koko lecsapott rám. Szelektív hallás. Máskor ha reggel a legnagyobb kussban köszönök be, akkor meg se hallja, úgy elmélyül a papírhegyekben. Szóval azt szerette volna, hogy tanítsam be a kütyü használatába. De mivel örökké rohan, így persze nem volt 2 percünk sem. Összeraktam neki, aztán otthagytam az asztalán. Ennyiben merült ki a betanítás. Bár szerintem azóta otthon a családja már betanította. Egy siemens után csak megkönnyebbülést jelenthet egy nokia.

Utcánk már majdnem kész van. A kövek lerakva, munkások az ablak alatti bokorban vagy vizespalackot vagy a saját farkukat szorongatva tevékenykednek. Leginkább szídva a főnököt, hogy az sosem dícséri meg őket. Most elképzelem, ahogy jön este Józsi (the boss) és derékra tett kézzel végignéz előszőr a nap eredményén, AZ ÚT-on, majd munkásai felé fordul és heves hátbavágások közepette elecseteli, hogy "szép ez meg minden fiúk, de melyikőtők csinálta ilyen kib@szott hullámosra???"...
Kertünkben közben szépen burjánzik a növényzet, hálószobánk kipakolva félkész glettgipsz-ragyával a falon. Igazán otthonos. Pláne amikor ki kell mennem éjjel pisilni, és vagy a ruhaszárító állványnak vagy a létrának megyek neki. Arról nem is beszélve, hogy az a nejlon vacak, amivel lefedtük a ruhásszekrényt, minden apró kis légmozgásra elkezd veszettül zizegni. :S
Most kéne nekem egy kis "ereszdelahajam". Előszőr szunyálnék egy kicsit. Úgy 2 napot. Aztán jöhetne az önfeledt "szarokbeleavilágba" életérzés. Bárcsak megengedhetném magamnak...

Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat