Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2006-12-24
Kedves Jucó!
Most van negyed négy, és én már fel is díszítettem a karácsonyfa ágamat. Van rajta nyolc cukormentes szaloncukor és egy csomó szalmadísz. Nagyon szép. Le is fényképeztem, és így nem is látszik, hogy kétdimenziós, vagyis elmegy egy igazi karácsonyfának is. Este megyek macskaetetni. Tegnap megnéztem a macskákat, és találkoztam Macskaanyóval. Nem mondtam neki, hogy ma én is eljövök etetni, mert féltem, hogy fel lesz háborodva, hogy csak egyszerű macskakonzervet viszek a macskáknak. Mert azok a macskák nem ám szárazkenyeret kapnak, hanem csirkefejet, amit Macskaanyó nyolc darabra vág, és még meg is langyítja. Napi 3 órát foglalkozik a macskakoszt előállításával. Ha holnap el tudok menni olyan helyre, ahol van internet, megírom neked, örült-e Sándor őfőméltósága, vagy sem.
Az etetésről jutott eszembe egy réges régi történet, amit szerintem már írtam neked. Amikor anyám elutazott valahová egy hétre és én sem voltam otthon, akkor nagyanyám jött megetetni anyámék első kutyáját, Kormost. Kormi szerette is nagyanyámat, mégis inkább anyámat várta reggelenként, hogy hozzon neki enni. De nem jött, csak nagyanyám. Az első, de még a második napon is megette az ételt, a harmadikon viszont már hozzá se nyúlt. Jól van, gondolta nagyanyám, biztos nem ízlik neki. Azzal másnap főzött valami mást – volt, hogy csak a kutya miatt főzött –, de bizony Kormos kutya ahhoz sem nyúlt egy körömmel sem. Teltek múltak a napok, a kutya már fel sem kelt, rá sem pillantott nagyanyámra. Hej, szegény nagyanyám, meg már temette magában: nagy beteg, gondolta, holnapra talán már ki is múlik, vagy beűűű, ez nem éli meg, hogy Rózsi hazajöjjön. Amikor anyám meg hazaért, az első dolga volt, hogy kibiciklizzen nagyanyámhoz. Szegény mama, szóba se merte hozni Kormost. Csak várt, várt, beszélgettek erről, beszélgettek arról, de a kutyáról egy szót se. Anyám nem is értette teljesen nagyanyám viselkedését. Furcsálotta nagyon. Egyszer aztán kibökte szegény nagyanyám, hogy „Kormos?” Anyámnak meg felderült az ábrázata: Ó, hát Kormos nagyon táncolt, mikor meglátott. Két lábra állt, úgy mutatta, hogy ő milyen Lütyő.” „Micsoda, táncolt?” Kérdezte nagyanyám fennhangon, „hát él?” Már hogyne élne – így anyám. Hinnye, az az átkozott meg már rámhozta a szívbajt, mondta szegény nagyanyám. „Azt hittem, mire hazajössz, még tán meg is döglik”. De bizony nem így történt, csak Kormos olyan kutya volt, hogy lelke volt. Bizony, belebetegedett abba, ha nem volt otthon a gazdája. Még tán meg is halt volna bánatában. Szerencsére azonban anyám még időben hazament, és onnantól kezdve minden rendben volt.
Egyszer mondták anyámnak a kollégái, hogy vigyen már egy fenyképet arról a csoda Kormosról, akinek állandóan vitte az üzemi konyháról az ennivalót, meg olyan csoda dolgokat mesél. Anyám le is fényképezte, de bizony kinevették Kormost, azt mondták rá, hogy akkora, mint egy vakond. Hát, nem volt nagy, igaz, de annál több esze volt. Több esze, mint Kolbásznak, aki nem értette meg, hogy ne bántsa Kormit. Kolbász csak rángatta, csak taposta kiskorában, szegény Kormos meg már messziről morgott, mikor Kokogát meglátta. Anyámék meg úgy határoztak, hogy jobb, ha Kormitól megválnak, míg nem történik valami tragédia. Így került Kormos egy juhászhoz. Amikor kivették Kormost a kocsiból, sejtette, hogy valami rossz fog vele történni, ezért bebújt egy kocsi alá, és elő nem jött onnan, hiába hívták. Hát jó, gondolták anyámék, és búcsú nélkül elmentek. De mikor anyám visszanézet, bizony a kis Kormos már kibújt a kocsi alól, és csak szomorúan nézett utánuk. De nem volt végül rossz helye, állítólag olyan ügyesen terelte a birkákat, hogy angliában versenyt nyertek volna vele.
Na, felrakom a naplómba ezt a mai bejegyzést. Aztán írok egy SMS-t. Gondolom, se a tevén nem válaszoltál a tegnap előtti levelemre, sem az SMS-re nem fogsz. Ennek ellenére remélem, hogy boldog lesz ez a Keácsonyod. Tudod, pénzt is küldtem. Igaz, csak csokipénzt.
Hát, igen, nem válaszoltál, pedig ma van december 24.
|
