Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

acsm naplója


bögre teve [202023 AL], gazdája acsm
2010-08-25

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
2010-08-25

Kedves Jucó!
Az embernek hálásnak kell lennie, ha van munkája és összességében semmi oka nincs panaszra az életben. De én azt mondom, hogy nem jó, inkább egyre jobban utálok itt dolgozni. Egy, a pince miatt, nagyon lehangoló, emberkínzás, a másik, hogy nincs semmi sikerélményem, mert minden, szerintem jó ötletet megölnek, jobb esetben átalakítanak úgy, hogy rossz ránézni. Így aztán persze, hogy nem nyerünk egy tendert sem, vagyis nem örülhetek egy kicsit sem a munkámnak.
Na, mindegy, biztos megvan Istennek a célja ezzel, és ahogy Pál apostol mondja – ahogyan pár napja írtam is neked – mindig mindenért hálát adjatok. Úgyhogy hálát adok ezért is. Mert most még nem tudom, mire lesz ez jó, ez a sok szenvedés, de jó lesz. Mondjuk arra, hogy ha elmegyek innen egy jobb helyre, azt még jobbnak lássam. Mert azt mondják, ami nem öl meg, az megerősít. És ez így is van.
Tegnap küldtem egy SMS-t, hogy ha tudod, kerítsd már elő azt a papíromat – oklevelemet –, amit még mint ápoló kaptam a szakiskolában, mikor még mentőztem. Gondolom, ideges lettél, és megint megfogalmazódott benned, hogy nem vagy te postás. De hát kitől kérjem? Mamának nem is tudom a telefonszámát.
Mert ugyanis, ha egy munkahelyen többen vannak ötvennél, kötelező egy embert elküldeni elsősegély-tanfolyamra, hogy ha valaki rosszul lesz, azt el tudja látni. De például azt se tudom, mit kéne csinálnom, ha valaki infarktust kap. Gondolom, csak fektetni, nem hagyni, hogy mozogjon. Mondjuk nekem a legfontosabb tennivalóm, hogy felismerjem az infarktust vagy anginát. Azt azért látom, meg úgy belém rögzült, mert rengeteggel találkoztam. Tudom a stabil oldalfekvést, a nyomókötést és mi kell még? Semmi. Tudok még újraéleszteni is. Persze ezért plusz pénzt nem kapok vagy szabadságot, holott legalább egyhetes tanulmányi szabadságra kellene, hogy küldjenek. Mindegy, legalább ezzel is beljebb vagyok, mondhatni, nélkülözhetetlen leszek. Ami nem igaz, de egy jó pontnak számít.
Ja, tegnap annyi munka volt, hogy nem tudtam írni. Meg most már annyira nem sürgős, hogy mindjárt megvan az 1000 oldal.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat