Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2010-04-27
Kedves Jucó!
Bemásolok neked ide egy cikket, amivel nem teljesen értek egyet, de sok igazság van benne. Egy biztos, tiszteletet, vagy legalább is azt, hogy komolyan vegyenek, ahhoz neked is komolyan kell venned magad bizonyos mértékig. Ezt magamról tudom, engem sosem vettek komolyan, mert mindig szándékosan hülyét csináltam magamból. Aztán meg csodálkoztam, ha hülyének is néztek. De hátha te nagyobb hasznát veszed az alábbiaknak.
Talán nem lepődnek meg: a tisztelet másokban akkor születik meg, ha önmagunkat is tiszteljük. Ha látjuk, hogy valaki komolyan veszi magát, nagyobb valószínűséggel fogjuk őt mi is komolyan venni. A tisztelet felébresztésére tehát a kulcs: testbeszédünkkel azt sugározni, hogy erősek, magabiztosak vagyunk. Ha ezt sikeresen teljesítjük, a társaságunkban lévők kényelmesen hátradőlnek – ígéri a The Daily Telegraph cikke. Olyan ez, mint amikor a színházban a színész egyszer csak elfelejti a szövegét: ilyenkor semmi probléma nincsen, ha a elég magabiztos ahhoz, hogy kezelje a helyzetet.
Mi kell tehát ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk?
1. Először is, gondosan kell megválasztanunk az öltözékünket. Semmi nem sugározza jobban, hogy „tiszteletet követelünk”, mint a ruhánk. Nem tanácsos a túl csiricsáré, feltűnő és extravagáns szerelés viselete – ebben ugyanis azt az érzést keltjük a körülöttünk lévőkben, hogy nem vesszük magunkat komolyan. Ám ha toalettünk tekintélyt parancsoló, minket is sokkal nehezebben utasítanak el.
Hát bizony ez igaz. Mert onnantól kezdve, hogy én rövidnadrágban kezdtem bejárni a munkahelyemre, csökkent a tekintélyem. Már ha volt egyáltalán.
2. Tartsuk magunkat helyesen: hát egyenes, áll fölfelé néz, a gesztusok pedig egytől egyig szándékosak. Képzeljük el, hogy kívülről nézzük magunkat: vajon azt az érzést keltjük, hogy félünk önmagunk lenni? Gyakorolhatunk akár tükör előtt is – ha belekerülünk egy számunkra rémisztő helyzetbe, legalább nézzünk ki úgy, mint aki tudja, mit csinál. Hasznos gesztus például, ha kezeinket kifelé fordítjuk, miközben mosolygunk: így a megfelelő önbizalommal párosítva azt a benyomást keltjük, hogy egyszerre vagyunk megközelíthetőek és magabiztosak.
Ez érdekes. Hasznos is, csak nem szabad túlzásba vinni. Az egyik kollégám hordja nagyon fenn az orrát, biztos olvasta ezt a cikket.
3. Tartsuk kordában a gesztusainkat: az olyan apró jelzések, mint az önkéntelen babrálás a hajjal, ruhaszegéllyel, kezeinkkel, mind-mind a belső bizonytalanságunkat közvetítik. Különösen érdemes kerülni azt, hogy a kezünket a szánk elé tegyük: ez ugyanis azt sugallja a külvilágnak, hogy idegesek vagyunk, netán hazudunk.
Mindez különösen igaz akkor, ha gyengébb pozícióban vagyunk, például ha éppen fizetésemelést kérünk, vagy arról akarunk tárgyalni, hogy rosszul bánik velünk a főnök. Olyan szituációkban tehát, ahol azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek bennünket, a testbeszédünknek is ezt kell alátámasztania.
Ez szóról szóra igaz, nem szabad nagyon gesztikulálni.
|
