Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2010-06-22
Kedves Jucó!
Annak idején mutattál némi érdeklődést a csillagászat iránt, ezért gondolom, érdekelni fog a következő cikk. De lehet, hogy tévedek, csak szerettem volna, hogy érdekeljen a csillagászat. Hej, ha most születtél volna nem rég, biztosan vezettem volna egy blogot rólad, lett volna mit írnom. Lehet, hogy a gyerekemnek fogok vezetni, de attól tartok, egy idő után kényszerből csinálnám. Mert ez olyan, mint a fényképezés: amikor ott a téma, vagy valami megörökítendő, akkor az ember nem méri fel, rosszabb esetben csak lusta elővenni a fényképezőgépet, és a pillanat elmúlik. Éspedig milyen jó, ha van fénykép valakiről, vagyis nem volt rest a szülő megörökíteni azt a pillanatot. Ilyen ez a blogírás is, az ember nehezen veszi rá magát, hogy írjon, de aztán meg örül, hogy megtette.
Rekordközelítés: a Cassini-űrszonda belemerült a Szaturnusz óriásholdjának légkörébe
Minden korábbinál közelebb, mindössze 880 kilométerre haladt el a Cassini-űrszonda a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titan mellett. Ez volt az első alkalom, hogy űrszonda a hold ionoszférája alá jutott.
Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, hazai idő szerint 4.44-kor 880 kilométer magasan haladt el a Cassini-űrszonda a sűrű nitrogénlégkörbe burkolózó Titan hold mellett. Az űreszköz 2004 júniusától kering a Szaturnusz körül, és eddig 71 alkalommal találkozott a holddal - de ilyen közel még sosem járt hozzá. Korábban 950 kilométer volt a legkisebb távolsága a felszíntől.
A szoros közelítés során a Cassini a Titan ionoszférájának felső rétege alá merült. Ennek anyaga elsősorban a napsugárzás hatására ionizálódik, és töltött állapotba kerül. Mivel a Titan a Szaturnusz kiterjedt és energikus mágneses terében kering, nehéz a hold esetleges saját mágneses terének elemzése. Ehhez igen közel kell haladni a Titan felszínéhez. Korábban a Voyager-2 űrszonda is elhaladt már a hold mellett, méghozzá 950 kilométer magasságban - ott nyoma sem mutatkozott mágneses térnek.
Az ionoszféra azonban leárnyékolja az óriásbolygó mágneses terét, ezért most elsőként nyílt lehetőség annak kiderítésére, hogy a holdnak van-e saját mágneses tere. A szakemberek jó előre modellezték az atmoszféra hatását, és az űreszközt olyan irányba állították be a közelítés során, amelynél a legkisebb a "légellenállása". A közelítés során ugyanis a szonda belemerült a Titan ritka felsőlégkörébe, azonban annak kis sűrűsége alig változtatott a mozgását.
Fantáziarajz a közeli elhaladásról
Nem tudom, engem miért érdekel ennyire a csillagászat, de már gyerekkorom óta sokat gondolkozom rajtuk. Például a múltkor olvastam, hogy annyi csillag lehet a világűrben, ahány szem homok a világon. És ha belegondolsz, az elég sok. De engem ez felháborított, mert az egy véges szám, akármilyen nagy is. Szóval ne beszéljenek hülyeségeket, mikor a világűr végtelen, csak mi, akik a véges dolgokban, ilyen dimenzióban tudunk gondolkozni, nekünk elképzelhetetlen.
|
