Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2007-01-21
Kedves Jucó!
Na, azt hittem már, sose mész fel a tevére. Csütörtök óta nem voltál.
Szóval egy réges-régi történet jutott eszembe a minap. Amikor annyi idős lehettem, mint te, néha elmentem Forgácsékhoz Ócsára hétvégén, mert sokszor hívtak. Vagy ha nem is hívtak sokszor, hát egyszer azt mondták, ha van kedvem, elmehetek. Így hát, amikor vadászat volt, és Forgácsot hívták hajtni, én is mentem. Péntek este megérkeztünk, és korán le kellett feküdni, mert reggel ötkor indultunk. Én meg olyan vagyok, ha valami miatt izgulok, előző nap alig tudok aludni, vagy inkább jóval előtte felébredek. Akkor is így történt, meg hát azért sem tudtam aludni, mert úgy teleettem magam este. Mert hát azt már mondtam, mennyit éheztem a kollégiumban. Szóval befaltam egy lovat, rá meg egy csomó krémes süteményt. Meg is lett az eredménye, éjjel kettőkor rámjött a hascsikarás. Nem tudtam, mit évő legyek. Mert a vécé kint volt az udvaron – ahogy te mondanád: budika –, és az udvaron meg egy nagy dög kutya, aki mindenkit megharapott, csak Forgácsékat nem. Azt meg mégsem csinálhattam, hogy felébresztem a háziakat, mint egy kisbaba, hogy vécéztessenek meg. Így hát csak jártam-keltem, mint egy bősz bika. Arra vártam, hogy elmúljék a hascsikarás, vagy minimum hajnalodjék. De sem ez, sem az. Akkor aztán eszembe jutott a megoldás! És itt jegyzem meg, hogy milyen igaz a bölcs mondás: a történelem megismétli önmagát. Tehát fogtam a nagy cserép fikuszt, pontosabban abból szépen kiemeltem földlabdával, gyökerestől együtt a virágot, és a cserép alján elsimogattam egy kis földet. És hát lefektettem egy irdatlan kábelt, szerencsére nem fost, mert az még ki is kéredzkedett volna alul a lyukon. Aztán szépen visszaengedtem, eligazgattam a gyökereket és a földet, majd szépen – mint aki jól végezte nagydolgát – nyugovóra tértem. Úgy kellett hajnalban felrázni. (azért történelmi eset, mert emlékszel, egyszer a csőszkunyhóban rondítottam bele kínomban a csősz gumicsizmájába)
Szóval másnap szépen elmentünk a vadászatra, én kaptam egy fácánt, és még aznap este visszavonatoztam Tatabányára. Még úgy is gondoltam, jót tettem szegény virággal, hisz’ a növényeket meg szokták trágyázni, nem?
El is felejtettem a dolgot, mígnem egy pár nap múlva kaptam egy kétségbeesett táviratot a kollégiumba Forgácséktól. A következőket írta Forgács Béla irodalom-nyelvtan tanárbácsi: Minden meg van bocsájtva. De hol van a szar? Gondolhatod, mennyire szégyelltem magam. Kénytelen voltam elmesélni Forgácsnak az esetet, aki már csütörtökön hazautazott, hogy vigye az áhított információt, hogy a fikusz alatt. Hát vasárnap este, mikor visszajött a kollégiumba, elmesélte, hogy a szülei a vendégszobába bementek, és csak egyre erősödő illatot éreztek. És bárhol keresgéltek, bármerre szimatoltak, nem találták a forrást. És mivel be tudták pontosan határolni, hogy azóta van feretelmes szag, mióta én ott jártam, így hát engem gyanúsítottak.
Hát, többé nem hívtak.
|
