Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2008-07-23
Kedves Jucó!
Mostanában reggelenként Beethoven szimfóniáit hallgatom. Most épp a harmadikat. A jutubon fent vannak egy bizonyos Herbert Von Karajan dirigálásával majd’ az összes. Ha elkezded nézni, szinte le sem tudod venni a szemed róla, akkora nagy karmester. Meg plusz meg akarod fejteni, hogyan kell vezényelni. Merthogy én világ életemben azt hittem, a karmester csak eltáncolja, amit a talpa alá húz a zenekar, vagyis úgy mozog, ahogy jön a zene. De aztán láttam egy filmet – amit már egyszer meg is írtam, tudod, ahol egy punk zenekar énekeséből faragnak karmestert –, és akkor jöttem rá olyan dolgokra, ami teljesen természetesenek kellett volna lennie. Hogy például előre integet, vagyis mutatja, mi fog következni. És ebben az lehet a nehéz, hogy neki nem is azzal kell foglalkoznia, amit hall, hanem jóval előrébb, 2-3 másodperccel kell előbb járnia. És ha nézed a karmestereket, sokszor teljesen máshol járnak. Például itt az a Karajan, a zenekar szép lassú résznél jár, ő meg vadul csápol. Persze rögtön a zenekar is elkezd vadulni, de hogy lehet így gondolkozni, nem? Vagy még nehezebb, amikor megy a nagy csinnadratta, és a dirigens már szép lágy dallamokat mutat. És mindezt fejből vezényli. Ráadásul Beethovent a legnehezebb vezényelni, még kottából sem megy könnyen, nemhogy bogyóból. Beethoven sosem foglalkozott azzal, hogy el lehet-e játszani a darabjait vagy sem. Nagyon nagy zeneszerző volt, szerintem a legnagyobb, aki valaha élt.
Ha valamikor elmész hangversenyre, sose legyél te az első, aki tapsol. Mert annál nagyobb szégyen nincs, mint megzavarni egy előadást, és közben mindenki téged néz. De ezt már bizos, hogy mondtam, nem is egyszer.
Esik az eső, és egész éjjel is esett. Nem úsztatok még el ott Solimáron? Ott nagy sár tud lenni. Meg nem is kérdeztem, milyen volt a szetptábor. Remélem, jól tusz sztepelni, mert nincs kizárva, hogy egyszer rászorulsz, mondjuk, amikor külföldön vagy, és elfogyott a pénzed, hogy táncos koldus legyél. Mert régen – ahogy mama mondta – nem árt, ha tanulsz furulyázni, ki tudja, mikor veszed hasznát.
|
