Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2007-01-30
Kedves Jucó!
Sok munka van mára, de azért naplóírással kezdem. Tegnap este észrevettem egy pókot a falon, és eszembe jutott, amikor egyszer Martyi azt vágta a fejedhez ? nyilván otthon hallotta ?, hogy mi olyan szegények vagyunk, hogy még pókunk sincs. Hej, hej, hej, jöttél haza sírva, hogy mit mondtak.
Mííícsoda ? hôbörögtem én ?, méghogy pókunk sincs? Azzal kézen fogtalak, és bevittelek a fürdôszobába, ahol a pókok tanyáztak. De biz? egy pók, nem sok, annyi sem volt. Akkor ki a konyhába ? ott sincs. Kamra? Egy se. És bizony, hiába kerestük a pókot, nem találtuk. Oly addig, hogy már én is neki szomorkodni, hogy mi bizony ily? szegények vagyunk. És nem tudtalak megvigasztalni semmivel, például elkaptam egy legyet, de neked az kevés volt.
Aztán lassan eljött a lefekvés ideje. Még akkor is sírtál nagyon Martyi vádja miatt. Engem is bántott a dolog nagyon, hogy hej, hej, hej, még egy pókunk sincs. Na, elaludtál nagy szomorúan, én meg gondoltam, pókot szerzek, ha kell, a föld alól is. Úgyhogy kimentem a kertbe pókfogni. De bizony nem meredt rám a nyolc szemével egy sem. Hát én is neki búsulni, elhiheted.
Szerencsére akkor jött épp haza Pónó, és kérdezte, min bánkódom. Elmeséltem neki, mivel vádolnak an szomszédok: olyan szegények vagyunk, hogy még pókunk sincs. Na, csak ez a baj? ? kérdezte ? ezen könnyen segíthetünk. Azzal felhívott magukhoz, és fogott egy fiú meg egy lány pókot. Még annak idején Palóznakról hozták ôket valami okból kifolyólag, amit mára már elfelejtettek. Szóval beleraktam a gyufásdobozba az ártalmatlan kis hosszúlábú állatokat, és hazavittem. Ott aztán szépen elengedtem ôket a fürdôszobában. Alig vártam, hogy délután felébredj, rögtön mondtam, menjünk, nézzünk körbe, hátha mégiscsak elôbújt egy nyamvadt kis pók.
És lám?, egybôl észrevetted a falon pózoló palóznaki pókokat, és rögtön meg is nyugodtál, hogy mégsem vagyunk mi olyan szegények. És azóta úgy el szaporodtak a Borókában, hogy lépten nyomon beléjük akadni: Pónó pózoló palóznaki pókjaiba.
Emlékszel még arra, hogy Pónó kellékesként dolgozott egy színháznak? Csinált ô mindent a színdarabokhoz: zászlót, ruhát, jelmezt, tehenet, egyszer még egy halott embert is. Olyan ügyes volt, hogy gipszbôl, enyves rongyokból mindent megalkotott, amire csak szükség volt. Csak egy gond volt velük: ezeket mind a napon kellett megszárítani. És így történt egyszer, hogy a halott embert kiakasztotta a szilvafára a kertben, mert oda jól sütött a nap. Te meg kint játszottál, de egyszer szaladtál be, és mondtad, hogy ott egy bácsi a fán. Na, gondoltam, ezt látnom kell, miféle ember mászkál a kertünkben. És nem hittem a szememnek: egy halott ember lógott a fán. Csak az volt furcsa, hogy középkori ruha volt rajta, a kalapja meg napóleoni. Persze rögtön tudtam, mi történhetett, odamentünk, és elmagyaráztam, hogy Pónó egyik nagy bábjáról van szó. De azért a legközelebbi alkalommal szóltam a mesternek, hogy halottat azért ne aggasson ki a kertbe, mert még valaki egyszer rosszra gondol.
Ez a 300. oldal, ezért elküldöm ma ezt a levelet. Két napja nem voltál a tevédnél.
|
