Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2008-01-31
Kedves Jucó!
Mostanában reggelenként a youtube-on Delhusa Gjon, Nika se Perimeno című számát kapcsolom be, bár albán zene, de nekem mindig Görögország jut eszembe. És most, hogy ilyen borús, hideg az idő, igen jól jön. De utána mindig a Bartók rádiót hallgatom.
Reggel azon gondolkoztam, hogy vajon mikor fogom megírni azt érthetően, amit csak dimenzióban ugrálásnak hívok én. Mert már biztos mondtam neked ezt a külünös tulajdonjágomat. Vagyis azt, hogy van négy irány, mint a négy égtáj, amik között össze-vissza ugrálok gondolatban. Tudom, ha valakivel nem történt még ilyesmi, akkor – ha még akarja is – meg nem értheti. Olyan, mintha egy születésétől fogva vaknak el akarnád magyarázni, hogy milyen a piros szín. Nem értené, fogalma sem lenne róla. Na, de valahogy úgy kell elképzelni ezt, mintha először is leülnél egy fotelbe, kinéznél az ablakon, és ami előtted van látvány, azt gondolatban lefényképeznéd, és az előtted lévő merev képet mondjuk 90 fokkal elfordítanád, mondjuk jobbra. De ezzel együtt te is fordulnál, meg a táj is, a hegyek, vagyis minden marad a helyén, még a nap is, csak a te fejedben fordult el minden 90 fokkal. Ez még annyira nem is érdekes, de az annál inkább, hogy egy ilyen fordulással egyszerre a hangulatod is megváltozik. Ezért én ezt arra szoktam használni például, ha már nagyon felbosszantott valaki, akkor ugrom egy dimenziót, és így szinte azonnal elszáll a bosszúságom. Persze, ha megint elkezdek morfondírozni rajta, hogy milyen szemét is volt az illető, akkor abban az irányban is begurulok. De ha nem gondolok rá, nem foglalkozom vele, akkor nem szivárog át a rosszkedvem. Mama azt mondja, hogy skizofrén, tudathasadásos vagyok. Ki tudja, lehet. De nekem ebben az a jó, hogy tudom a hangulatomat változtatni. De ha mondjuk meghalna valakim, akkor egy dimenzió sem nyújtana menedéket. Hát nagyjából ez van. Ja, még annyi, hogy van egy alapirány, amiben napi 20 órát töltök, a többiben csak sokkal kevesebbet. És ha átugrom egybe, akkor – ha nem figyelek – automatikusan visszaugrik az alapirányba. Gyerekkoromban vettem ezt észre 10 éves koromban, hogy ugrálok ide-oda, de akkor nem tudtam irányítani. Kb. 13-14 évesen kezdtem trenírozni az agyam, hogy tudjak ugrani akkor, amikor csak akarok.
Gondolom, az egészből nem értesz semmit.
|
