Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2010-03-16
Kedves Jucó!
Nem hiszem el, ma reggelre megint esett a hó. Pedig tegnap már olyan jó idő volt, 3 fok. Éjjel még ki is néztem az erkélyre, és szép csillagos volt az ég, vagyis nyoma sem volt a hófelhőknek. Nem tudom, mikor adja már meg magát a tél. De már olvad is, mert 2-3 fok van. aztán majd hirtelen beköszönt a nyár, aztán jön a sok infarktus. Bezzeg nyolc éve, mikor kezdődött az építkezés, akkor már március 12-én szépen sütött a nap és keltek ki a virágok, sőt, még előtte hó sem esett. Szép is volt. Bár én szeretem a telet, de ez már nekem is sok. Gondolom, te is unod már, mama meg pláne. De azért remélem, a ház körül ellapátolod a havat, nem hagyod, hogy mama kínlódjon vele.
Na, közben meg már integetnek, hogy kezdődik egy megbeszélés.
Most már értem, hogy miért voltál ideges, illetve írtad olyan szépen, hogy nem vagy postás. Mert végre mama válaszolt a levélre, de írta is, hogy egy csomót próbálkozott, de mindig azt írta ki, hogy hiba van a vonalban. És et szólhattál neki, hogy írtam neked esemest, hogy válaszoljon, mire mama felcsattant, hogy hagyd már békén, amikor szeretne válaszolni, de nem tud. Na, és ekkor gurulhattál be, és írtad ezt a postást.
Gondoltam, hogy valami ilyesmi lehetett a háttérben, mert nem nagyon szoktál nekem esemest írni, főleg így, hogy nem is lett volna muszáj. De ezt a mérgedet ki akartad tölteni valakin, és hát én voltam az, aki nem tud védekezni. De semmi baj, mert nem viselt meg különösebben. Viszont azt jó lenne, ha megjegyeznéd, hogy a harag rossz tanácsadó. Sokszor tesz olyat az ember hirtelen, haragból, amit aztán ezerszer megbán. De szeerintem erre magad is rájössz majd. Persze, jobb lenne, ha nem keserves tapasztalatok vezetnének ehhez.
De szerintem mással nem is csinálsz, illetve beszélsz így, csak velem. Mert ilyenek a gyerekek.
Például tegnap – életében először – elvittem a gyerekemet a játszó térre. Ott ült a homokozóban felállított rugós hintalovon, annyira kapaszkodott félelmében – a gyerekektől félt –, hogy elfehéredtek az ujjai. Közben meg el nem mozdulhattam mellőle, mert akkor egyből sírt, még a hajamat is markolgatta néha. Aztán észrevett egy marék homokot a közelben, rögtön belemarkolt, illetve próbálta a szájába venni, amit persze nem engedtem, sőt, fogtam, és visszaraktam a babakocsiba, hogy megyünk. Na, erre olyan patáliát csapott, mint annak idején te csináltál. Az lett a vége, hogy vissza kellett vinnem a homokozóhoz. Szóval, akire támaszkodhat az ember, azzal enged meg olyanokoat, amit mással nem merne megtenni. De nem baj, ilyen az élet.
|
