Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2010-03-05
Kedves Jucó!
Minden reggel, mikor ide leülök, jajdulok egy nagyot: anyám, anyám, édesanyám, sose hagyj el engemet. Vagy: anyám, ha szeretsz, vegyél egy csónakot, illetve, jaj, anyám borogass. Na, és ezt olyan átéléssel mondom, mint az Isten hozta, őrnagyúr című Örkény Tóthék című novellájából készült filmben Sinkovics Imre, apus. Na, és itt egy kolléganő mellettem, aki ma reggel széles mosollyal mondta, hogy olyan átéléssel mondom ezt, meg azokat a dolgokat is, amiket Jabbának mesélek, hogy az fantasztikus, akár színésznek is elmehetnék. Én meg nem szeretem, ha valaki így szembe dicsér. Persze, ez nem gyakori. De az szinte sosem őszinte, aki szemedbe mondja, hogy milyen ügyes, okos vagy. Mondjuk, ha családtag állítja, az más, de ha egy idegen, akkor gyanús. Az rosszabb, mintha magadat dicsérgetnéd. Arra szokták is mondani, hogy öndicséret büdös. Ha az szagus, akkor a szembedicsérés mi? Dögletes bűz. Úgyhogy így állok én ehhez a dicsérethez.
Na, elkezdték itt a pincében, ahol dolgozom, szétverni a falat, mert valami radiátorokat akarnak ide bevezetni.
Visszatérve a dicsérethez, az nagyon fontos egy kisgyerekbél, kisbabánál. Így fogja tudni, hogy helyes úton jár. Például a gyerekemnek, ha azt mondom, hogy nagyon ügyes, akkor nagyon örül. És sokáig mindent azért tesz, hogy megdicsérjék.
Brá mostanában rákapott a rosszaságra. Tudja, hogy a papucsot nem lehet megenni, nyalogatni. De reggelenként az az első dolga, hogy odakocog a papucsomhoz, elkapja, és néz rám, miközben a szájához emeli és nevet. Tudja, hogy nem szabad, de incselkedik.
Kinézem belőle, hogy pár év múlva ugyanazt megcsinálja, mint te, hogy engem bosszantson: amikor megmondtam neked, hogy nem rakhatod fel a lábad az asztalra, akkor te öt centivel felette tartottad, és néztél rám kihívóan, mert ugye te nem raktad fel a lábad, és közben nevettél. Hát így jártam, a gyerekeimmel.
Na, de nem bánom, jobb, mintha olyan lettél volna, mint én voltam ennyi idős koromban, hogy ha azt mondták, hogy nem szabad lerántani a terítőt az asztalról, akkor hozzá sem nyúltam. Olyan voltam, mint Csíkoska, hiába volt fent az asztalon a hal, a kedvence, nem nyúlt hozzá. De te, meg a gyerekem olyanok vagytok, mint Putyuli.
|
