Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2007-02-21
Kedves Jucó!
Nem tudom, írtam-e már, hogy a múltkor hoztam anyáméktól gyerekkori fényképeket saját magamról. Gyönyör? vagyok a nagy fejemmel. Kockás kisöltönyben állok, lakkcipôben egy szék mellett a m?teremben, és szégyellôsen lehajtom a fejem. Szegény anyámmal megvetették a kisöltönyt, hogy ez a kép örök emlék, és ehhez szépen fel kell ám öltözni. Meg aztán ha megyek a lányokat locsolni, ki kell ám öltözni szépen. Megvolt a fényképezés és soha többé nem adta rám a kisöltönyt anyám. Gondolom, mert egy-kettôre kinôttem. Aztán van olyan képem, amit nyolcadikos koromban csináltattam a tablóra. Hát, nem szépültem meg addigra, meg a fejem sem lett kisebb, az biztos. Emlékszem, nagyanyám mikor meglátta, azt mondta, hogy nagyon rossz kép az rólam, és olyan mélyre süllyesztette a bonbonos dobozban, hogy sose került elô többé. Aztán van ballagási képem, ott meg úgy nézek ki, mint Bródy János, csak tele pattanással. Hát nem voltam egy Brad Pitt.
Errôl a konyakmeggyes bonbonos dobozról jutott eszembe egy réges-régi történet, amit máig restellek. Még a mama anyukájának volt szokása, hogy a Boróka utcában, ha eljött, egy óvatlan pillanatban belippent a kamrába, és egy-két dolgot megdézsmált. És a mama a kórházban egy hálás szülôtôl kapott egy doboz bonbont, amit direkt azért nem bontottunk ki, mert gondoltuk, pedagógus napra ? amire kötelezô volt ajándékot vinni ? odaadjuk a bölcsis néniknek. Ursulának, vagy a másiknak, talán Kati néninek? Szóval nagyanyád belippent, és kifeszegette a bonbonos dobozt, és kicsent egy konyakmeggyet. Nem is szólt, gondolta, ez nem fog hiányozni nekünk. Csak amikor pár nap múlva be akartam szépen csomagolni, akkor láttam, hogy ki van feszegetve, és hiányzik egy. Na, venni kellett egy újat. Aztán hétvégén, amikor megint jöttek, a mama jól megmondta a magáét, és szegény nagyanyád annyira bánta a dolgot, hogy legközelebb hozott egy új dobozzal. De ez mind semmi, amit én tettem egyszer, szegénnyel. Mert nemcsak a bonbont szerette, hanem kicsit a konyakot is, úgyhogy szépen kibontotta azt az üveget, amit szintén rég ôrizgettünk, és jól meghúzta. Csak ezt vettem észre egyszer, hogy hiányzik belôle vagy kétujjnyi. Hát, rögtön gondoltam, honnan fúj a szél. Aztán csak figyeltem. A legközelebbi látogatás után újabb kétujjnyi hiány mutatkozott. Na, gondoltam, mielôtt az egész elt?nik, cselekedni fogok: fôztem egy jó adag teát, a konyakot áttöltöttem egy befôsztes (így: befôszt) üvegbe, és a teát meg beleöntöttem az üvegbe. Jött is hamarosan a nammama (így mondtad), én meg csak lestem. Eygszer látom, lippen a kamrába. De alig egy perc, már nyílik is az ajtó, és a nammama nagy léptekkel siet a fürdôszoba felé. Gondolom, nem tudta, mit ivott, és jobbnak látta kiköpni. Hát bizony, ma már szégyellem emiatt magam, de egy biztos, többé nem kopott a konyak. Sose hozta szóba szegény a konyakot.
Reggel gondolkoztam, hogy milyen lesz majd, ha egyszer, évek múlva megnézed a bejegyzések sorozatát, és mit fogsz majd gondolni, amikor majd látod, hogy évek óta nem adom fel, és csak írok-írok-írok neked. Vajon, mit fogsz gondolni?
|
