Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2010-07-22
Kedves Jucó!
Már nagyon várom, hogy augusztus első hete legyen. Remélem, nem gondolod meg magad, mint már annyiszor az életben. Meg jó lenne, ha normálisan viselkednénk, én tudom, nem lesz könnyű, de ezt meg kell tanulni. De most nem akarom elővenni a régi dumát, nem akarok papolni, hogy mennyire fontos, hogy ne legyél egyedül az életben.
Nem tudom, mit akartam írni ma, de tegnap este eszembe jutott, hogy ezt mindenképp megírom ma neked. De kiment a fejemből.
Tegnap este írtam egy esemest és kértelek, hogy írd meg a bankszámlaszámod, mert ha akkor elküldöd, tudok rá küldeni egy kis forintot. De hát meg sem kaptad, nyilván, valami árnyékolt helyen vagy a hegyek között. Én sosem jártam az Őrségben, remélem, tetszik.
Viszont a Tátrában sokszor jártam a mamával, illetve kétszer, mielőtt megszülettél, aztán meg egyszer, amikor már te is ott voltál. Nagyon szép volt, emlékszem, azt is megbeszéltük, hogy a Tátrában lenni sokkal jobb, mint példuál Horvátországban, emlékszel? És tényleg nem volt jó Korcsulán. Már a neve sem jó, meg az a szállás kriminális volt. Csíptek azok a kis tűzhangyák, amik éjszaka belepték a lepedőt. Meg amilyen bunkedlik voltak azok a horvátok, emlékszel? Állandóan sercintgettek – köpködtek –, viszont Dubrovnyik nagyon-nagyon szép volt. Amikor fel akartál lépni arra a kőre, ami a falból állt ki, tudod, amin nem lehetett megállni a nagyobb testűeknek, de te megtudtál, mert nekilapultál a falnak. Hej, azért az szép volt. Meg mamával felváltva vezettünk hazáig Dubrovnyikból. Én levezettem a kocsit Náncsi néniig, onnan meg mama vezetett hazáig. És mikor hazaértünk, ott vártak ránk Csíkoskáék, és szemmel láthatóan nagyon örültek, föl-le szaladgáltak.
Majd Csíkoskával kapcsolatban egyszer szeretnék elmesélni valamit. Azért írom ezt most itt le, mert tudom, hogy évek telnek el, mire elolvasod. Ha meg nem olvasod el, akkor sosem tudsz meg mindent az utolsó óráiról. Gondolkoztam már rajta, hogy most elmesélem, de annk idején azt beszéltük meg mamával, hogy sosem mondjuk el. Csak hát olyan az ember, hogy idővel változhat a véleménye sok mindennel kapcsolatban. Sőt, még én én mondtam mamának, hogy ne mondjuk el, pedig ő el akarta mesélni. De mondom, azért beszélek most itt róla, mert tudom, hogy nem olvasod. Ha meg most itt jársz, küldj egy esemest, hogy olvastad, és meséljek el mindent.
Na, most viszont mennem kell dolgozni, szia.
|
