Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2007-02-22
Kedves Jucó!
Két szőke nő utazik vonatfülkében. Velük szemben ül egy őszes szakállas férfi.
Egyik szőke - Te, ez nem István a király?
Másik szőke - Hülye vagy, az ezer éve meghalt!
Kis idő múlva belép egy férfi a fülkébe. - Helló István! Hogy vagy? Ezer éve nem láttalak.
Erre az egyik szőke - Na, ki a hülye?
Ez egy vicc volt. Az egyik munkatársam lakást akar venni, és a Veronika utcában nézett egyet. Az ott van a Bolyai utcánál, abból nyílik. Ott dolgozott a mama egy idôben. Nagyon tetszik neki a környék, csak nem figyelte meg rendesen a házat, hogy északi fekvés?. Vagyis sosem süt be a nap. Ha nem mondom neki, talán még ma meg is veszi. Mi is sokat szenvedtünk ettôl, hogy sötét a lakás. Emlékszem, hogy örültünk tavasszal, amikor a pirostéglás házban valakinek melege volt, kinyitotta az ablakot, és így a rávetôdô napsugár bevilágított hozzánk. Hogy örültünk, hej. Mondtuk is, ilyen szép napsütéses lakása nem mindenkinek van ám. Meg amikor árultuk, úgy rakosgattam ?véletlenül? a fényes mappákat az ágyra, hogy az éppen besütô napról visszaverôdjön a plafonra, és így világosabbnak t?njön. De hát úgy sem kellett senkinek. Mindenki kiszúrta, hogy sötét. De akkor tényleg szép volt vagy két hétig, míg a cseresznyefa virágzott az ablak elôtt. Annak is nagyon örültünk. De az az érdekes, hogy hiába volt ott az a nagy terasz, szinte sosem mentünk ki, legfeljebb a legnagyobb hôségben. Mert ott akkor sem volt több 20 foknál. Azért sok szép emlék van a Boróka utcából. Az egyik, amikor az elsô tavasz jött. Ilyesmi idô volt, mint most, február vége. Ültünk a konyhában, kitártuk az ablakot, felvettük a kabátot, hallgattuk az indiánzenét ? szarkaháj-szarkaháj ?, és ettük a téliszalámis kenyeret retekkel. Hej, nagyon boldogok voltunk, mert akkor fogtuk fel igazán, hogy megszabadultunk a Baross utcai panelbôl. Ja, azért nyitottuk ki teljesen az ablakot, mert ordítottak kint a rigók, és mi azt nagyon szerettük. Akkor még volt egy fal a konyha és az elôszoba között. Te ott ültél az asztalnál a kis etetôszékedben. Azt szerettem, amikor ettél, mindig elnéztél a fejem fölött, és a cseresznyefa susogását, hajladozását lested. Meg gondolom, késôbb Csíkucit is, hogy mikor bukkan fel az ablakban. Direkt ültettünk így, hogy szép látványt láss, miközben eszel. Vagyis sokáig és sokszor.
Ebben az idôben volt, hogy fogdostad a sajtot, és rád szóltam, hogy ne maricskold. Te meg azt válaszoltad, hogy nem maricskolod csak masszírozod. Meg felraktad a lábad az asztalra, szóltam, hogy azonnal vedd le az asztalról. Akkor te pimaszul megemelted, és a levegôben tartottad az asztal felett öt centire, és néztél rám pimaszul, hogy ehhez mit szólok. Hiszen nincs az asztalon.
22 napja voltál utoljára a tevédnél.
|
