Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2007-01-22
Kedves Jucó!
Emlékszel még erre a versre? Annyira jó kis vers, hogy ma elhatároztam, megtanulom. Már tudom is az elsô versszakot. Szerintem, te is tanuld meg, mert olyan, mint te. Neked is s?r? szempilláid vannak, és hol nevetsz, hol meg morogsz. Szóval itt a vers újból. A naplóban így kétszer is benne lesz, mert már jó ideje megírtam egyszer. Tanuld meg, mert nem árt, ha az ember legalább egy verset tud kivülrôl.
Április hónapja
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.
Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet,
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.
hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.
Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehúnyja
sűrű szempilláit.
Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.
Miközben ezt a verset elôvettem, sikerült megtalálnom azt a költeményt is, aminek a refrénjét az osztálynak hangosan kellett ordítania az anyáknapi ünnepségen. Mert Lázárné oly? szépnek tartotta. Itt az egyik versszak. De az eredetiben csak egyszer szerepel a kiemelt szöveg, viszont nekünk átírta az ofô úgy, hogy ezt elismételtük hússzor.
KI FIAT SZÜL S TÖPÖRÖDIK,?
KI KENDŐT HORD FEJÉN,?
KINEK MELLBIMBAJÁN RAGYOG,?
MINT TEJCSEPP, A REMÉNY
És ezt ordítottuk, mint a hülye. Annyira szép, hogy a költô nagybet?vel is írta végig. Ez beteg. Te el tudod képzelni édesanyád mellbimbaján a reményt, ami tejcseppben formálódik, jelenik meg? Vagyis az életed tele van reménnyel, amit kiskorodban a tejcsepptôl fénylô mellbimbaj jelentett. Szép gondolat, de így ? felnôttként ? ez anyámról sosem jutna ilyen eszembe. A költô pedig már felnôtt lehetett, mikor ezt írta.
Még egy kis történet eszembe jutott, ami még inkább megerôsíti a történelem megismétli önmagát elméletet. Elsôs voltam alsóban, amikor Latyák Imivel összevesztem az iskolaudvaron. Úgy volt, hogy lovast játszottunk, ô felült a hátamra, én meg mentem vele négykézláb. Egy idô után meg már mondtam neki, hogy cseréljünk. Azt meg már persze nem akarta. Úgyhogy összvesztünk, talán még verekedtünk is. Na, persze én voltam a hibás, be is zavart a tanterembe, és rám parancsolt Tarczaliné, hogy ki ne merjek onnan jönni. Rám meg ? mikor máskor? ? rámjött a kakálhatnék. De tilos volt kijönni. A vécé meg a folyosón volt legközelebb. Nem tudtam mit csinálni, elôvettem a tornazacskómat, kipakoltam belôle, és belerondítottam egy hatalmasat, majd szépen visszaraktam a táskámba. Vége volt a szünetnek, a többiek bejöttek, de az óra közepén a tanítónéni elkezdett szimatolni. De szar szag van, halljátok!, mondta. Mindenkinek meg kellett néznie a cipôje talpát, nem lépett-e valamibe. Semmi. Na, elkezdett nyomozni Tarczaliné. Szimatol-szimatol, hát kiszagolja a táskámat. Belenéz, és volt benne annyi pedagógia érzék, hogy ne az osztály elôtt kezdett vele kiabálni, hanem szépen kihívott a terembôl, de kint adott egy jó nagy pofont, hogy beleszartam a táskámba. Pedig nem volt más választásom, elhiszed?
Hát, így kakáltam bele elsôs koromban a tankönyveim közé. Unod már ezeket a történeteket? Ha igen, változtasd meg a tevéd. Ha nem, sôt, várod is, akkor hagyd úgy, ahogy most van.
|
