Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2007-09-05
Kedves Jucó!
Rengeteg munka van mára, és ezt magamnak köszönhetem. Mert képzeld, Bulgáriában megvették azt a papapás reklámfilmet, aminek az alapötletét még tôled vettem. Tudod, amikor elmentem érted az óvodába, és mondtam, hogy vedd a cipôdet, nem akartál jönni, és elkezdtél papapázni. És annyira tetszett ez a film külföldön, hogy már vetítik is Szófiában a raiffeisenesek. Na, és ennek kapcsán adtak egy csomó más munkát is nekünk a bolgárok, mert úgy gondolják, ennyire jók vagyunk. És természetesen mindent nekem kell kitalálnom, több filmet, újsághirdetést, internetes megjelenést. És csodálkoznak, hogy nem vagyok túl boldog. Mondják is, hogy ez nagy dicsôség nekem. Persze, az, de minek örüljek, mikor így is annyi munka volt, és most hirtelen ennek a duplája lett. Hát hülye vagyok én? Gondolom, erre megvan a válaszod.
Reggel ültem a kocsiban, és velem szembe jöttél mamával. Esett az esô, nem is lehetett túl jól látni, de az jól kivehetô volt, hogy ketten ültök a kocsiban. Jó nagy lettél. Már lassan három éve nem is láttalak rendesen. Csak azt figyeltem, mennyire hátra van hajtva a szék háttámlája. Biztos csucsukáltál útközben, mert még álmos voltál. Persze most egyenes ültél, de látszott, hogy hátra van hajtva az ülés. Csak azt nem értem, mit kerestetek még 8:17-kor ott a Pasaréti térre vezetô utcában. Hát nincs tanítás? Amikor még én vittelek, legkésôbb negyed 8-kor már bent voltál. Nem mondom, hogy az így jó, csak azért az elsô óráról elkésni nem szép dolog. De hát te már nagy vagy, és lehet, hogy nem is volt elsô órád. Ennyi idôs koromban nekünk még nulladik óránk is volt. 7:15-kor kezdôdött, és utána még volt hét óra. Vagyis fél három körül ténferegtem vissza a kollégiumba. Akkor tudtam ebédelni. Reggelizni meg nem lehetett, mert hét elôtt nem nyitott ki a konyha. Úgyhogy általában csak délután ettem elôször. Bezzeg te, emlékszel? Mindig vettünk reggel az öregasszonynál sajtos kiflit meg tejet. És a háre krisnásoknál elfordultunk jobbra, és onnan vagy 100 méterre balra volt egy péksüteményárus, aki sose nyitott ki kilenc elôtt. És minen alkalommal megjegyeztem, hogy így nem lehet üzletet csinálni. Meg ezüstkabátoshoz is bementünk sokszor. Vagyis én. De ott csak zsemle volt. De az volt a legjobb, mikor csináltam neked szendvicset, meg raktam oda egy almát is. Elôször még örültél neki, de aztán meguntad. De biztos nem akartál megbántani, és nem szóltál, hogy unod. Csak néha megtaláltam az elôszô napi szendvicset megszáradva a tartókájában. Bezzeg én, hogy örültem volna neki annak idején.
Ja, és hiába integettem, észre sem vettetek a kocsitokból. Nem hiszem, hogy szándékosan nem néztetek rám, csak hát esett az esô.
|
