Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2007-09-25
Kedves Jucó!
Tegnap este láttam egy nagyon jó angol filmet. Egy osztrák kis punk zenekar ? Halott Kiskedvencek Dead Pets ? énekesérôl szólt, akivel megbeszélték, hogy egy hónap alatt felkészítik egy karmesterversenyre. Csakhogy ez a lilatarajos fickó életében nem látott kottát, még egy komolyzenei darabot sem tudott megemlíteni. De mondták neki, hogy ne aggódjon, gondoskodnak mindenrôl. Közben meg egy híres karmestertanárt felfogadtak Londonban, hogy hoznak neki egy teljesen kezdôt. Nem nagyon akart belemenni, hisz? egy karmesterképzés minimum 3 év. De végül belement. Csak akkor h?lt el, mikor meglátta az ajtóban a rongyos, tarajos fickót. De belevágtak.
Legnagyobb probléma az volt elôször, hogy egyetlen zene sem tetszett neki, amivel fel tudott volna készülni a világ legjobb, Londoni Királyi Filharmonikusok vezénylésére. Teltek a napok, semmiben sem tudtak megegyezni. Még az anyját is felhívták, hogy elvégre ô ismeri a fiát, keressen egy m?vet. Aztán az anyja küldött neki egy darabot, Rossini, Egy olasz nô Algírban cím? operájának nyitányát. A gyereknek tetszett is, bár azt mondta, a komoly zene 99%-a egyforma és dög unalom. Na elkezdték gyakorolni. Elôször a mozdulatokat tanulta: föl-le, oldalt, keresztbe. Aztán, amikor ezeket tudta, elvitték karmesterpálcavenni, aztán egy kisebb zenekarhoz vezényelni, és én akkor jöttem rá, hogy mennyire nehéz a karmester dolga. Mert ha nem jól integet, a zenekar teljesen szétesik, össze-vissza húzzák, fújják. Nagyon el is keseredett szegény punk. De nem adta fel, azt mondta, ha belekezdett, végigcsinálja. De semmi nem úgy alakult, ahogy szerették volna. Jöttek a gondok, például az, hogy nem szeretett 12 elôtt felkelni, ugyanis mindig hajnalban feküdt le, mikor még a zenekarral dalolt, és ezt szokta meg. A tanár meg már hétkor szerette volna elkezdeni. Aztán nem akarta levágatni a haját. Közben elvitték Tallinba, egy nagyon jó zenekarhoz. Ott megint leégett, elfelejtette a nyitány elsô hangjait. De azért, miután átevickélt, egész jól belelendült. Közben Londonban egy nagyon híres karmesterhez is elment, akinek a családja nagy szeretettel fogadta, a gyerekei is megszerették. Le is vágatta a haját, frakkot csináltattak neki. Már egész jól állt a dolog, gyakorolt is rendesen, mikor egy héttel a verseny elôtt kapott egy SMS-t, hogy a hat éve meglévô barátnôje lelécelt. Na, gondolták a film készítôi, vége. De gy nap után összeszedte magát, és folytatta. El is jött a megmérettetés. Három nagy ellenfele volt: mindegyik tanult zenész, nagy tehetség. Két fickó meg egy nô. A punk volt a negyedik. A közönség soraiban ült a háromtagú szigorú zs?ri. Szépen vezényelgettek, amikor jött a mi emberünk. Jól kezdte, de aztán kiesett az ütembôl, elment a zenekar, de végül visszatalált, és olyan szépen eljátszotta, hogy a közönség visszatapsolta a punkot. Aztán várták a zs?ri döntését. Kérdezték egyesével, mi a véleményük a versenyzôkrôl. Merthogy ôk nem tudtak az egészrôl. Szépen elmondták, a punkkal is meg voltak elégedve, csak észrevették, hogy elcsúszott az ütemmel, meg kicsit túljátszotta a karmesterkedést. Végül meg kellett mondaniuk, melyik közülük a kakukktojás, aki életében nem látott kottát. A háromból ketten a punkra tippeltek, az egyikük a nôre. De aki rá tippelt, mégis ôt jelölte meg a legjobbnak. Szegény punk, nagyon izgult, de aztán mindenki örült, hogy ilyen jól meg tudta csinálni, amibe belevágott.
Ebbôl sok tanulságot le lehet sz?rni: ha hisznek valakiben, az mindenre képes. A másik, hogy a karmester nem dísznek van ott a zenekar elôtt.
|
