Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

acsm naplója


bögre teve [202023 AL], gazdája acsm
2008-12-18

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
2008-12-18

Kedves Jucó!
Van egy fejhallgatóm, és azt figyeltem meg, hogy napközben lötyög, vagyis kisebbre kell venni, de reggel meg szűk, vagyis tágítani kell rajta. Ebből következik, hogy reggel mindig nagyobb a fejem, ami aztán napközbenre lappad, vagyis összemegy. Érdekes, nem? Ez már a harmadik nap, hogy állítgatom.
Ezt az úttörős bemutatkozást el akartam bagatellizálni, de rájöttem, hogy nem tehetem, mert most a be kell mutatnom a főnökségnek, hogy tudok prezentálni. És így a legegyszerűbb, vagyis elhülyéskedek. De azért nem egyszerű 20 idegen ember előtt mókamikiskedni, elhiheted.
Elmesélem azt, amikor az Én példaképem fogalmazást kellett nyolcévesen írnom. Vagyis azt, hogy milyen jó szocialista gyerek voltam, még a szomszéd tanterembe is átvitték megmutatni a fogalmazásomat. Mert ellentétben másokkal, akik az apukájukat meg nagyapjukat írták, az én példaképem Lenin bácsi volt, mert szerette a gyerekeket és békét hozott nekünk.
A másik történet, egy találós kérdés lesz. Mondja meg, aki tudja, miért kevert le nekem Kozák Tibi apukája, a tanácselnök és egyben munkásőr a sportpályán egy nagy pofont, amikor azt mondtam, hogy Cirmos Cica Cafrangos Picsája. És annyit segítek, hogy nem a picsa szó miatt. Te kitalálod? Szerintem nem. Ez a CCCP vagyis a szovjet köztársaságok szocialista szövetségének országa vagy mi, tehát rövidítés, amit felénk cirmos cicával magyaráztak.
A harmadik mesében azt ecsetelem majd, milyenek voltak az örsi ülések, rajgyűlések. Ahol én mindig mókamesteri rangot, illetve szakács kinevezést kaptam. Ja, meg egyszer voltam nótafa is, bár ma sem tudom, miért. Végül rátérek, hogy felnövekedve mennyire megváltozott, illetve hát kihalt belőlem a szocialista szív. Mert ugye romboltam a szocializmust, amikor egy januári alkonyon kimentem az erdőbe, fáról fára másztam, és egy bottal belerajzoltam a hóba, hogy vesszenek a kommunisták. Igaz, másnapra elolvadt a hó, így a lázító felkiáltásom is, de azért – ha csak kismértékben is – hozzájárultam, hogy ma szabad kapitalizmusban élhetünk. Na, hát szerintem ennyi elég lesz, nem? Gondolom, ezeket a történeteket kívülről ismered már, a könyöködön jön ki.
Fú, már megint ragasztanak valamit vagy festenek. De elkezdett szállni a por lentről, ezzel párhuzamosan meg a fejem kezdett el fájni.




Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat