Leltár

Adatlapok

Trükktár

TeveClub filmek



[ Mi ez? ] [ Írok ide ]
haverok:

acsm naplója


bögre teve [202023 AL], gazdája acsm
2009-09-28

Ugrás egy másik naplóhoz!

Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
2009-09-28

Tegnap reggel nekiálltam palacsintasütni. Gondoltam, a kis húgodat odateszem a konyhapultra, hogy majd onnan szemmel tarthatjuk egymást. Jó is volt, rögtön felfedezte a szekrényről lelógó teaszűrőket, sajtreszelőket és elkezdte pofozgatni őket. Ez már nagydolog, hisz’ még pár napja töltötte be a három hónapot. Még az első csintalan picsát sem sütöttem meg mikor égtelen ordításra lettem figyelmes. Hát ez a kis lütyesz a krumplitörő – olyan nyeles és lyukak vannak rajta – beledugta a bal kezének középső ujját az egyik lyukba és beszorult. Nem tudom, mióta lehetett úgy, de szerintem próbálta ő kihúzni, de annál jobban beszorult. Na, én meg megrémültem, és nagy nehezen húztam ki belőle az ujját. Úgy üvöltött, mint még soha. És nem akarta abbahagyni, ráadásul meg is kékült kicsit az ujja, meg melegebb is volt jóval. És volt, hogy kis időre abbahagyta, de aztán rögtön rázendített. Na, gondoltam, ennek fele sem tréfa, gyerünk megröntgeneztetni. Felhívtam a mentőket, megkérdeztem, kik az ügyeletesek. A János, mondta a mentős, és még kérdezte, küldjön-e mentőt. Azt a szégyent nem akartam megélni, hogy egy ekkora kicsiny gyerekhez mentőt hívok. Úgyhogy elmentünk a kórházba. De már útközben abbahagyta a sírást, de mire bementünk a trauma elé a parkolóba, már nevetgélt. Akkor kiszálltam, megtekergettem a kicsi ujjacskáját, de csak cuppogtatott. Úgyhogy be se mentünk, gyerünk haza. Egyébként oda mentünk, ahol a te kis szájacskádat őckölték össze, és mama nem mert bemenni hozzád, én álltam a fejednél, és engem néztél azzal a kis könnyes szemeddel. Emlékszel még? Olyankor az embernek meghasad a szíve, de erős voltam, de mikor hazaértem, a lábam elkezdett remegni meg sírtam is. De mindig olyan voltam, hogy vészhelyzetben álltam a sarat, csak utána pukkantam le. De szerintem ezzel elhencegtem már párszor ezen 830 oldal alatt.
Hát ez volt a nagykaland a hétvégén, úgyhogy már a testvéred is járt kórházban, igaz, orvos nem látta.
Hej, veled azért jó párszor voltunk bent. Mama mindig biztosra akart menni. De hát ez szakmai ártalom. Jobb, mintha nem foglalkozott volna vele. Mint mama gyerekorvos barátnője – akinek a férje is orvos – már félhalottak voltak a gyerekei, mikor megnézették orvossal. Nagy Judit és Kiss Robi.



Problémás tartalom jelzése






© Napfolt Kft. - Médiaajánlat