Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2007-01-10
Kedves Jucó!
Mióta egy naplóolvasó azt mondta, hogy az írásstílusom hasonlít az Amelie mesélőjének szövegére, gyakran hallgatom naplóírás közben az Amelie-t. Tegnap nem voltál a tevédnél, de remélem, ma megnézed, mert jó hírt írtam Gölödinről. Ma nem voltam dolgozni, mert mint az mondtam, Erikkel volt dolgom. És ez így lesz holnap is meg azután is, de ha nem végzünk, akkor hétfőn is. Azt üzentem a munkahelyemre, hogy beteg vagyok. Tudod jól, nem szokásom a táppénzcsalás, de ez most elengedhetetlen. Különben is, ki kell vennem erre a pár napra szabadságot.
De nem áll messze tőlem a szimulálás, mert például annyi idős koromban, mint te, nagy orvoshozjáró voltam. Leginkább akkor ment fel a lázam, amikor dolgozatot írtunk. És egy hét fekvés után szépen mentem iskolába a legnagyobb lelki nyugalommal. Ha meg mondta a tanár, hogy a hiányzók másnap megírják a dolgozatot, újból elmentem az orvoshoz. Meg sem fordult a fejemben, hogy a tanároknak előbb-utóbb gyanús lesz. Persze nyáron egyszer sem voltam beteg. De azt hiszem, Tatabánya alatt egyszer sem voltam lázas. Mégis mindig tudtam produkálni a hőemelkedést. Több módszerem volt: először kezdtem a krétaevéssel. Négy-öt krétát elropogtattam orvoshoz idulás előtt egy órával, de csak azt értem el vele, hogy csikart a hasam, lázam meg semmi. Mindenesetre akkor – mivel még nem ismert az orvos – felvett egy hétre betegnek. Én meg napokig fehéret piszkítottam a vécébe. Szóval kicsit beteg voltam, de dolgozatot nem írtam. Aztán jött a főttkrumpli: reggel főztem egy krumplit, becsomagoltam zsebkendőbe – még vászonba –, beraktam a zsebembe, és amikor ideadta a nővérke a lázmérőt, hogy rakjam a hómom alá, egy óvatlan pillanatban beleszúrtam a krumpliba, ami még forró volt. Elsőre jól sikerült, lett 40 fok a lázam. Egy hét pihenő. Pár hét múlva a jól bevált módszerhez folyamodtam ismét, de nem jött össze a dolog, mert az orvost sürgős esethez hívták, így mire visszajött, kimeredt a krumpli. Mehettem iskolába. Na, legközelebb meg megint megjártam, de pont fordítva: beleszúrtam a krumpliba a lázmérőt, és mivel féltem, hogy kihűlt, sokáig tartottam benne, mire az elposszant. A nővérke meg nem akarta elhinni, hogy annyira lázas vagyok, hogy elolvadt a hőmérő. Már nem emlékszem, mi volt, de szerintem megint mentem iskolába. Aztán volt még, hogy a hónom alá vettem a krumlit – mert már a nővér figyelt – tehát mielőtt bementem az orvoshoz, beszorítottam a forró krumlit a hónom alá, így pár percig volt vagy negyven fok. De ennek meg az lett a vége, hogy megégett a hónaljam, ki is sebesedett. Gondolhatod, miután betegségről visszamentem az iskolába, tornaórán hogy kellet vigyáznom, hogy a tenyérnyi sebet észre ne vegyék. Ráadásul nagyon fájt. Na, elmúlt. Aztán jött a hasfájás. Nyomkodták össze-vissza a hasam, én meg neki jajgatózni. Nagy itt a baj, mondta a orvos, és beküldött a kórházba egy alaposabb kivizsgálásra. Felfektettek a vizsgálóasztalra, bokáig lerántották rólam a nadrágot meg a bugyit, és behívták a nővérkéknek tanuló 18 éves lányokat. Azok meg körbeálltak, és nézték (micsida szégyen), hogy vizsgálgat, nyomogat a doktornéni. Ha jól emlékszem, az aznapot igazolták, de többet nem. Szerintem azért – ha ilyen nagy árat is fizettem érte – örültem, hogy nem írtam matek dolgozatot. Tényleg, sokszor azt álmodom, hogy matematika témazárót fogok írni úgy, hogy egy órán sem voltam bent. Hú, tényleg, valamelyik éjjel volt ez a rémálmom. Aztán még vettem egyszer gyufásdobozban 4 darad fejtetűt (20 Ft/db), amit ha megmutattam az orvosnak azonnal felvett betegnek egy hétre. De mire másnap elvittem, csak az üres dobozt tudtam mutogatni, mert vagy megszöktek, vagy benn sem voltak, ezt már sosem tudom meg. Olyan voltam, mint a Bagaméri a Hörömpőcirkuszban a bolhával, emlékszel? Lájoská, hopp! És Lájoská nem volt sehol. Én is így mutogattam a nem létező tetűimet.
Volt, hogy direkt rácsaptam a kezemre az ajtót. Negyedikre meg már olyan biztos voltam magamban, hogy semmivel nem készültem, gondoltam, engem már ismernek, csak rám néznek és mehetek vissza a kollégiumi betegszobába. De tévedtem. A nővérke ideadta a lázmérőt, és kiküldött a váróterembe. Ez eddig a lehető legjobban alakult. De mivel nem volt nálam semmi, ami 36,5 foknál melegebb lett volna, odamentem az olajkályhához, és szépen hozzányomtam a hőmérőt. Már nem tudom, hogy eltört-e az a lázmérő, vagy épp kijött a nővérke és észrevett, esetleg valamelyik vénasszony szólt az érdekemben, de egyszercsak kirontott az orvos, elkezdett rángatni és ordított, hogy ilyen-olyan csaló, és ezek foglalják le az embert, amikor beteghez kellene menni. Azzal kilökött az utcára. Kilökött! Engem, Á. M-t!!! Gondolhatod, mennyire sérelmeztem ezt a bánásmódot. Még az ellenőrzőmet sem adták vissza. Kénytelen voltam azt mondani, hogy ellopta valaki. Amikor a titkárságon kérdezték, vajon miért pont az enyémet lopták el, szemrebbenés nélkül vágtam rá: talán mert annyira jó jegyeim voltak.
Tanulj az olvasottakból, és sose legyél táppénzcsaló. Csak, ha nagyon muszáj.
|
