Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2007-01-07
Kedves Jucó!
Na, ma sem tudtam megállni, hogy ne mondjak rosszat másról. Voltam reggel tornázni és ott magyarázott valaki nagy hangon. És amikor elment, többen összenéztek, én meg még odáig ragadtattam magam, hogy megjegyeztem: érdekes, amit mond, csak az a tájszólás ne lenne. Hát látod, így van ez. Ilyen disznó az alaptermészetem.
Tegnap este felmentem a várba, de egy macskát sem láttam. Biztosan már járt Macskaanyó, teleették magukat, és nyugovóra tértek. De majd este, ha nem esik az eső, felmegyek ma is.
Meséltem már, milyen volt, mikor behívtak katonának? Szerintem, nem. Kiküldtek egy levelet, hogy ekkor meg ekkor jelenjek meg a gyulai Hadkiegészítő Parancsnokságon. 17 éves voltam, gondoltam, ha Bergernek nem kellett bevonulni, akkor nekem miért kéne. Úgyhogy – a Hairben látottakat utánozva – egy ködös alkonyon elégettem a behívóparancsot. Nem telt egy hónap, újra rendelkeztek: be kell vonulnom katonának. Akkor meg visszaírtam nekik az Európa Kiadó jeles mondatát: Ne taníts ölni, ha élni akarsz. Nem válaszoltak. Jól van, gondoltam, és elégettem azt a behívót is. Hamarost küldtek még egyet, de azon már piros csík is volt keresztbe, így jelezvén a levél tartalmának fontosságát. Nem lett volna a nevem, az ami, ha ez engem meghatott volna. Azt is elégettem, már csak azért is, mert az oroszok akkor vonultak be Afganisztánba, és én mint (direkt nincs vessző: Petőfi mint költő vett részt a csatában) tehát én mint békeharcos, hogy támogathattam volna, akár csak hallgatólagosan is egy olyan rezsimet, amely gyermekeket, asszonyokat, öregeket gyilkol. Szerintem ezt te is megérted már 15 évesen. Úgyhogy nem mentem sorozásra. El is felejtettem a dolgot, mikor nyári szünetben hajnal ötkor megállt egy rendőrautó anyámék háza előtt. Kiszállt egy rendőr meg két katonairendész. Nyomják a csengőt, mint tót az ólajtót. Értem jöttek, szegény anyám majd’ szívrohamot kapott, mikor látták, hogy a fiát hátrabilincselt kézzel, egy szál farmerben és pólóban betuszkolják a rendőrautóba. Rajtam épp az a póló volt, amit korábban saját kezemmel batikoltam. Sötétkék, elől meg egy nagy PEACE jelvény, meg a felirat: Békét a világnak! Még annyi időm maradt, hogy kikiáltsak anyámnak: Édesanyám, az erőszak a gyenge emberek fegyvere! Hosszú , vállig érő hajam volt, aminek levágását már a kocsiban megelőlegezték. Persze én egy szót sem szóltam, csak John Lennon számokat dúdoltam (főleg békéről, egyenlőségről, ilyesmi) Csak röhögtek, de megbocsátottam nekik, „hisz nem tudták, mit cselekesznek”. Vittek egyenest Gyulára, a magas kaszárnyába. Ott belöktek egy üres irodába, jött egy százados, akivel aláírattak egy papírt, hogy átadtak neki. Megvolt az elismervény, azzal elmentek. A katona rám parancsolt, hogy maradjak ott mozdulatlanul, és elment. Bevallom, de csak neked, hogy akkor már kicsit meg voltam ijedve, de nem mutattam. Eltelt egy félóra. Semmi. Még egy fél óra, de mindössze annyi történt, hogy bejött egy olyan lütyő féle korombeli mosolygós, dagi gyerek, hogy jött sorozásra. Kérdezte, hogy mikor jönnek, hogy besorozzanak minket. Hát egy óra múlva, mondtam, majd nagy gőgösen elfordítottam a fejem, és már előre rettegtem, hogy ilyen büdöslábúakkal leszek összezárva egy szobába. Még a végén le is lő. De a derék Svejk megtörte a csendet: Én addig leugrok, iszok egy rumot a kocsmába. Azzal elhagyta az objektumot. Hej, gondoltam, ha innen csak így ki lehet sétálni, hát én sem rontom tovább a levegőt. Azzal fogtam magam, és kimasíroztam a laktanyából díszlépésban, még a kapuban strázsáló őrnek tisztelegtem is. Ki egyenesen az országútra, neki stoppolni, meg sem álltam hazáig, ott összeszedtem pár cuccomat, anyámnak mondtam, egy percig se féltsen engemet, mert még visszajövök, és azzal belevetettem magam a közeli erdőkbe, nádasokba. És biz’ engem többé nem kerestek, hogy vigyenek katonának. Mert hát ugye, a katona átvett a rendőrtől, és ha neki nem hiányoztam, akkor ő nem fog nekem írogatni. Talán még ma is azt hiszi, valahol Afganisztánban harcolok az amerikaiak ellen.
Na, egy darabig éltem a betyárok romantikus életét az erdőben, de aztán szépen – iskolakezdés előtt – hazamentem, levágattam az akkorra már kétméteresre nőtt hajamat, és szépen elmentem az iskolába tanulni. Hát, így nem voltam én katona, így nem öltem én öregeket, gyerekeket, asszonyokat. Úgyhogy nem szégyellni kell engemet, sokkal inkább büszkének kell lenned rám.
Különben nagyon jól sikerült az aranygalaska, a gombaleves sem volt rossz, de azért nem az igazi. A mama jobbat főz.
Ezt most kékkel írom, mert remélem, tetszeni fog a mai igaz történetem. Mert te mindig szeretted az ilye régi históriákat. És ami ebből a tanulság: sose nézz le másokat, ne ítélj első látásra, mert nem tudhatod, mit köszönhetsz még nekik az életben. Mint ahogy én is hálával tartozom annak a derék parasztgyereknek, aki elugrott egy rumot beverni sorozás előtt.
Kíváncsi vagyok, tegnap voltál-e a tevédnél.
|
