Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2008-06-17
Kedves Jucó!
Most rohannom kell stúdióba, van egy negyed órám még, úgyhogy nem fogok végezni a levéllel, így csak délután fogod megakpni. Szépen süt most a nap, de délutánra megint esőt mondanak.
Egyszer nekem is volt egy olyan nyáriszünetem, hogy mindennap estt az eső. És akkor az a hír járta, hogy ez nem igazság, és a minisztériumban augusztus végén eldöntötték, hogy a sok eső miatt újra kezdődik a szünidő. Persze ezt csak én hittem el Szeghalmon, és nem mentem reggel iskolába szeptember 1-jén. Mondjuk inkább, nem akartam menni.
Van itt egy 10 év körüli kislány, a mamája itt dolgozik, és nincs kire bíznia. Nagyon aranyos, olyan, mint te voltál. Például kötekedik velem, mert emlékszik, hogy tavaly milyen jókat bolondoztunk. Talán meg is írtam annak idején. Szóval lementem ebédelni, és ő is ott kosztolt az asztalnál. Amikor meglátott, fogta az ásványvizes üvegét, és szép lassan megfogta. Én egyből észrevettem, hogy kötekedik, vagyis így akarja tudomásomra hozni, hogy abból én egy cseppet sem kapok, ha akarnék is. Akkor mondtam, hogy nézzétek, ott szalad a mókus a diófán. Persze Lidi – mert így hívják – szépen fogta az üvegét, és magához ölelte. Úgyhogy nem tudtam ellopni tőle. Nagyon kis aranyos volt, és olyan huncut volt a szeme meg a nevetése, mint annak idején neked. Hej, mennyire is hiányoznak – ezek szerint – nekem ezek a kis mozdulatok. Végtelen nagy fájdalom ez, de hát semmi sincs véletlenül.
Meg egy másik eset is eszembe jutott ma reggel, amikor Nyuszival beszélgettünk a konyhában: az, amikor 15 évesen elhittem, hogy demokrácia van, és hogy a civilek is igazoltathatják a rendőröket, mert nekik is ugyanolyan kötelességük bemutatni a személyijüket, mint nekünk, halandó embereknek. Na, nekem se kellett több, amikor legközelebb felvonatoztam Tatabányáról, elmentem a Ferenciek terére – akkor Felszabadulás tere – és az ott strázsáló két tagbaszakadt rendőrhöz vezetett az első utam. „Igazolják magukat, kérem a személyi igazolványokat ellenőrzésre!” nyitottam a beszélgetést. De itt abba is maradt, mert az egyik csak rám pillantott, és lekevert egy irdatlan pofont. „Pardon ...” mondtam, azzal elmetróztam a Nyugatihoz. Na, ilyen volt annak idején a demokrácia. De szerintem, meg is érdemeltem azt a fülest, nem? Hát milyen hülye voltam.
|
