Tartalomjegyzék
A napló közvetlen linkje:
http://teveclub.hu/naplo/202023
|
2008-10-31
Kedves Jucó!
Szerintem most nem kell túl nagy dolgokat belelátni ebbe a feladatba, mert ha nagyon belemerülsz, oldalakat írhatnál. És ha a tanár 10 perces munkát említett, nem is kell vele többet foglalkoznod két óránál. Én annyit foglalkoztam ezzel a két verssel, egy vers egy óra. Most egyesével írok róluk röviden, aztán összehasonlítom kicsit.
A lírikus epilógja
Ars Poetica – vagyis költői hitvallás. Formailag klasszicista (szonett), egyébként valószínűleg a l’art pour l’art irányhoz tartozik (nem foglalkozik semmi mással, csak magával, nem érdekli a külvilág), amint a legtöbb korai műve is. Ezekre a korai verseire hatással volt az impresszionista költészet is (ha találsz benne erre utaló jelet, akkor beírhatod azt is).
A fiatal költő visszatekint eddigi munkásságára, és szomorúan ismeri fel, hogy nem teljesíti a feladatát – „a mindenséget vágyom versbe venni” –, mert verseinek mindig ő áll a középpontjában (l’art pour l’art). (Egyébként ez az egész versben is csak saját magával foglalkozik)
A második versszakban egyenesen kezdi kétségbe vonni, hogy egyáltalán van-e mindenség, van-e rajta kívül valami. (1-2. sor)
A vak dió is erre utal, vagyis a vak magányra, egyedüllétre. A kemény dióhéjat pedig lehetetlen feltörni belülről. Hacsak valami kívülről nem segít (erre mondtad a transzcendens erőt), de ezt már megunta, „megundorodta” várni.
Aztán – a harmadikban – csak a vágy marad, ami ki tud jutni ebből a bűvös körből (szerintem még mindig a dióhéjból), de ez a vágy, illetve annak a sejtése (vagyis hogy azt sejti, hogy van külvilág, van mindenség) ez is csalóka lehet. Tehát még ebben sem bízik igazából.
Az utolsó versszakban felhagy minden reménnyel, nincs kiút, ő mindennek a vége és kezdete.
Bár azért ez a vers – ha nem is mondja ki – arról szól hogy mi lenne a feladata (ezért költői hitvallás, ars poetica). Mert ugye felismerte, hogy ez a fajta költészet hiábavaló. Valójában egy bölcseleti depresszív vers (ezt olvastam).
Cigus
Ezt már jóval később írta, a háború után. (Itt tudni kell, hogy a háború alatt volt egy korszaka, ahol harcos kirohanásokat, verseket intézett a háború ellen, és Isten ellen (Fortisszimó), amikben gyakran emlegette a trombitát mint a költő fegyverét.)
Ars Poetica ez is. Állítólag klasszicista vers (ez nem formailag, inkább filozófiailag, mert itt minden formai szabályt, szonettformát felrúg, mintha szándékosan nem rímelne sok helyen a vers. Lehet, hogy ezzel is ki akarta fejezni a fájdalmát, a költészet halálát.)
Az első versszakban visszatekint a régi szép időkre („hajdan”), mikor még szépen megmunkálta verseit, mintegy magát szórakoztatva.
A másodikban a háború alatti időkre („később”) utal, mikor még trombitaként harsogott a költészete.
Harmadikban a jelenről beszél, amikor az egykori harsogás csupán halk remegés. A könny fontos szimbólum, a fájdalom jele.
Negyedik. Itt látjuk, hogy már nem magáért, hanem másokért sír, aggódik, azokért, akiknek reményük sincs megismerni a boldogságot. Tehát már nem ő áll a középpontban.
Ötödikben is ezt ecseteli, vagyis a szegényekkel érez együtt.
Hatodik. Itt vezeti le, hogy nincs más megoldás, mint a halál.
Hetedik. Vagyis innen már csak egy ugrás a siralomház gondolat, hasonlat, (azt mondtam, hogy a siralomház az a hely, ahol a kivégzés előtti napon az emberek vannak, tehát nem egy vígszínház). Itt fogalmazza meg, hogy mint költő nem tudja teljesíteni a prófétai, költői szerepét (segíteni szebbé tenni a világot), mert a nyomorult világban (siralomházban) az ő verselése csupán riadt hegedű cincogás. Még a szépség gondolatát is elhesegeti (szerintem itt utal a régi szép gondolataira, amiket annak idején mint fényes bogarakat szedett versbe), vagyis egyenesen elutasítja a prófétai, költői feladatot (ez fontos!).
Utolsó versszak. Itt is arról beszél, hogy még a régi harsogás is felesleges (dudálás vagy mi?), mert még az sem segít a világon.
A könny itt megint előjön, ami a fájdalom, gyász szimbóluma. Állítólag ez a legfontosabb sor, mert itt összegez (csak itt használ klasszikus verslábat, de nem tudom, melyiket)
Azt, hogy az utolsó sorban mire kérdez, illetve kihez intézi a kérdést, nem tudom. Maradjunk „költői kérdésben”.
Összehasonlítás
Mindekettő költői hitvallás. Az egyik egy fiatal költőé, a másik egy idősebbé.
Mindkettő kesergés. A különbség, hogy az elsőben saját magát okolja, hogy a költészete nem teljesíti feladatát (megénekelni a mindenséget), míg a másodikban a külvilágot. Mert a külvilág teszi lehetetlenné (siralomházban nem lehet verselni, prófétáskodni).
Szépen nyomon követhető a költő lelki fejlődése. Míg az epilógban ő van a középpontban, a Cigusban már a sok szenvedő (rájuk figyel).
Vagyis kitört a dióhéjból, s nem volt csalfa a sejtése, van mindenség, de azért nem erre számított, vagyis nem arra, hogy a mindenség ilyen szomorú.
Közös még benne, hogy mindkét vers mélyen depresszív.
Nagy különbség a forma (szonett, ezzel szemben a teljesen felrúgott versforma).
Hát ennyi. Szerintem ennél több nem kell.
|
